
8.4
202198 min10835 megtekintés
Sarah (Jodie Comer) okos lány, de sosem sikerült beilleszkednie, sem az iskolában, sem a munka világában. Bár a családja szerint soha nem fog elérni semmit, ő váratlanul mégis rátalál hivatására: egy liverpooli bentlakásos otthon gondozója lesz. Sarah-nak különleges tehetsége van ahhoz, hogy kapcsolatot alakítson ki a lakókkal, köztük elsősorban a 47 éves Tonyval (Stephen Graham). Tony korai életkorban kezdődött Alzheimer-kórja ...

7.5
2008114 min4568 megtekintés
Amerika a múlt század húszas éveinek elején, amikor még gyerekcipőben járt a profi amerikai futball. A veterán Jimmy "Dodge" Connelly csapata az összeomlás szélére kerül, miután elveszíti szponzorát, sőt, a liga léte is veszélybe kerül. Dodge nagy reményeket fűz Carter Rutherfordhoz. A fickó nemcsak háborús hős, aki egymaga ejtett foglyul egy rakás németet, de az egyetemi csapat csillaga is volt. ...

7.9
Bridget Jones: Mindjárt megőrülök!
2004108 min4850 megtekintés
Amikor utoljára találkoztunk Bridget Jonesszal, éppen megtalálta a boldogságot. Mostani történetünk kezdetén immár hat isteni hete a tökéletes álompasi, Mark Darcy barátnője, és még álmodni sem tudna szebb időszakot az életében. Vagy mégsem így van?! Bridget ugyanis még mindig a régi, tehát kételkedik önmagában, elemzi minden kósza gondolatát, karriert épít és persze veszettül számolja a kalóriákat. És ami a legnagyobb ...

8.5
202099 min10917 megtekintés
Egy menekült rabszolga észak felé utazik, hogy esélye legyen találkozni Frederick Douglass-szel és John Brown-nal. Harcolni akar az elnyomók ellen...Shields Green élettörténete alapján.

7.3
202187 min30716 megtekintés
Egy gyakorlott és tapasztalt ördögűző és egy fiatal pap közös küldetésen vesznek részt, amely során a jó és rossz közötti határvonalak egyre inkább elmosódnak.

7.1
Megtisztulás éjjel-nappal
2021103 min24255 megtekintés
Minden megváltozik, amikor egy csapat törvényen kívüli, a Megtisztulás éjszakája másnapján tovább folytatja a brutális vérengzést... A Forever Purge egy 2021-es amerikai horrorfilm, amely a The Purge franchise ötödik és egyben utolsó filmje, és közvetlen folytatásaként szolgál a The Purge 2018-hoz.

5.4
202190 min14879 megtekintés
Másfél évvel egy szörnyű vírus elszabadulása után egy volt FBI ügynök mindent megtesz, hogy megvédjen egy túlélőt a portyázó bandáktól.

8.3
2006132 min16041 megtekintés
V mint vérbosszú. Anglia diktatúrától szenved a nem is olyan távoli jövőben. A tévéből dől a propaganda, a titkosrendőrség pribékjei mindenkit rettegésben tartanak. Evey-t, a fiatal lányt egyik este elkapják az utcán, a halál torkából egy titokzatos alak, V szabadítja ki. A férfi a négyszáz éve kivégzett lázadó, Guy Fawkes álarcát viseli. Fawkes társaival együtt levegőbe akarta röpíteni a parlamentet, ...

6.2
A Föld után: Apokalipszis
201387 min12937 megtekintés
A Föld egy idegen civilizáció célkeresztjébe kerül. Frank (Adrian Paul - A hegylakó) és Crowe Kapitány (Richard Grieco - Spionfióka) az utolsó űrhajóval egy új, lakható bolygó felkutatására indul. Sokévnyi utazás után űrhajójuk egy ismeretlen zöld bolygóba csapódik, ahol egy humanoid fajjal találkoznak, akik a bolygót uraló lények elől menekülnek. Frank a távolban lévő építmény felé irányítja a menekülőket, bízva ...

8.1
202188 min14382 megtekintés
A mind a magánéletében, mind a hivatásában megrekedt Jenn egy titokzatos hipnoterapeutához fordul segítségért, de egy halálos manipulációs játékban találja magát.

8.2
2021104 min32104 megtekintés
Egy volt rodeosztár megbízást kap egy férfitól, el kell hoznia a kisfiát alkoholista anyjától. Hősünk útközben rájön, hogy úgy lelhet önmaga számára is nyugalmat, ha megtanítja a srácnak, mit is jelent jó embernek lenni.

7.9
2014108 min14839 megtekintés
Ava (Gina Carano) és Derek (Cam Gigandet) a Karib-szigeteken töltik nászútjukat. Egy nap Dereknek nyoma vész. Csakhamar kiderül, hogy elrabolták. Ava azonnal dönt: az emberrablókkal könyörtelenül leszámolva mindenáron kiszabadítja férjét.

7.9
A megtisztulás éjszakája: Választási év
IMDb: 6.32016105 min12050 megtekintés
Két éve annak, hogy Leo Barnes (Frank Grillo) nem állt bosszút az őt ért sérelmekért a Megtisztulás Éjszakájának alkalmával. Napjainkban Charlie Roan (Elizabeth Mitchell) szenátor védelmét biztosítja. A nő az elnöki posztra pályázik, ehhez azonban túl kell élnie az éjszakát, melyen nincsenek korlátok. Amikor egy árulás következtében az éjszakát Washington utcáin kell tölteniük, mindkettejük élete komoly veszélybe kerül.

7.7
1988140 min17385 megtekintés
Szegénységben, nyomorban tengődnek a cigányok Szarajevó környékén. Az egyetlen lehetőség a felemelkedésre a külföldi munkavállalás. Csillogó autóján hazalátogat az Olaszországba szakadt Ahmed. A cigánymaffia vezére aranyláncot viselő, élveteg ravaszdi, aki nemcsak fenyegetéssel, hanem az érzelmesség húrját pengetve cserkészi be az áldozatait. Ahmed pénzt, támaszt és segítséget ígér az ifjú, különleges képességekkel megáldott Perhannak, ha vele tart. Az ígéret földjén azonban ...

6.3
2014100 min5669 megtekintés
Arab-sivatag: Hija, az oszmán tartomány, az első világháború alatt. Theeb egy fiatal, beduin fiú, aki elveszíti apját. Az élete váratlan fordulatot vesz, amikor a törzséhez érkezik a titokzatos küldetésen lévő brit katonatiszt. Theeb bátyja, Husszein vállalja, hogy elkíséri a férfit az Arab-sivatagon keresztül. Miután csapdába esnek, Theeb ráébred arra, ha életben akar maradni, akkor felnőttként kell viselkednie az erőszak és ...

8.9
2020107 min9250 megtekintés
A 17 éves Daryn megtudja, hogy barátnője haldoklik. Elhatározza, hogy egy teljes életet ad neki az utolsó évben, amit még vele tölthet.

6.5
2017103 min10327 megtekintés
Egy superbike-versenyző drogfutárnak áll, hogy segítsen bajba került anyján, aki komoly tartozást halmozott fel francia maffiózóktól.

7.8
Szökés a bolondok házából
201988 min15810 megtekintés
Szökés a bolondok házából. Egy fiatal újságíró a zárt ajtók mögé néz a közeli elmegyógyintézetben, hogy felfedje a kegyetlen és félelmetes bánásmódot amit a betegek kénytelenek elszenvedni.

8.7
2021106 min18483 megtekintés
Barney, a társaitól idegenkedő általános iskolás fiú és újdonsült beszélő digitális eszköze, Ron, akinek fő funkciója, hogy felhasználója legjobb barátja legyen. Ron mulatságos meghibásodásai olyan izgalmas kalandokat idéznek elő, melyek során a fiú és robotja megtanulják, az igazi barátságok bizony nem mindig működnek olajozottan.

7.6
Ainbo – A dzsungel hercegnője
202184 min22748 megtekintés
Évezredeken keresztül az ember és a természet tökéletes harmóniában volt, ám az ember megtörte ezt az egyensúlyt és a vadon, benne megannyi élőlénnyel, veszélybe került. Ainbo, a fiatal amazon, nem a legügyesebb harcos, ám annál nagyobb szíve van. Ő és két szőrös kis barátja képesek csak megállítani a dzsungelre leselkedő veszélyt.

7
2014100 min6602 megtekintés
A problémás Antoine-t édesanyja és bátyja a rég nem látott testépítő apához küldik. A beilleszkedés az új terepen sem megy könnyedén.

4.2
200597 min7433 megtekintés
Jack Sheppard (Timothy V. Murphy), Shallow Valley seriffjének irodájába egy fiatal, meztelen fiú sétál be. A fiút tetőtől talpig vér borítja, és nem hajlandó megszólalni. Az ügyben nyomozó seriff barátnőjét az előző évben brutálisan meggyilkolták. Hamarosan fény derül a fiú kilétére, s Jack olyan borzalommal szembesül, amilyet még rémálmaiban sem látott. Véres üzenetet kap: "Még napfelkelte előtt az élők megfizetnek ...

8.4
2021125 min8304 megtekintés
A francia komikus, Dany Boon által rendezett vígjáték a karantén hónapjai alatt játszódik, és azt mutatja be, hogyan próbálja meg hét család túlélni a helyzetet. Boonon kívül a filmben játszik Yvan Attal és egy másik híres francia nevettető, François Damiens is.

5.9
202072 min6892 megtekintés
Rugó, a szöcske imádja a kalandot, és önmagánál semmi sem fontosabb a számára. Egy napon különös felfedezést tesz: rátalál egy rejtélyes térképre, mely bőséges kincset ígér. Csakhogy a térkép hiányos, a másik fele pedig az ellenséges sáskák tulajdonában van. Rugó felkerekedik, hogy megszerezze a hiányzó darabkát, új barátokat ismer meg, és idővel azt is belátja, hogy a gazdagságnál sokkal jelentősebb ...

8.9
201992 min19166 megtekintés
Jetikölyök. A Pearl Studio és a DreamWorks Animation közös produkciója a Jetikölyök nagyszabású, 3000 mérföldes utazásra viszi a közönséget Sanghaj utcáitól a lélegzetelállító havas himalájai tájakig. Amikor egy csintalan baráti társaság találkozik egy fiatal jetivel, kalandos felfedezőútra indulnak, hogy összehozzák a varázslatos teremtményt a családjával a föld legmagasabb pontján.