
8.1
2025118 min33661 megtekintés
A Kungfu mesterei legyőzhetetlenek. De a mesterek ritkák: hosszú és fáradságos út vezet a csúcsra. És általában kell hozzá egy mester. A fiatal, és szupertehetséges kungfus, Li Fong (Ben Wang) és az édesanyja egy családi tragédia után kénytelen Pekingből New Yorkba költözni. A srácot egyszerre gyötri a maga mögött hagyott múlt és az új környezet: új osztálytársaival nem találja ...

8.4
2025155 min14734 megtekintés
Brad Pitt egy korábbi autóversenyzőt alakít, aki meglepetésszerűen visszatér a Forma–1-be Damson Idris fiatal, tehetséges csapattársa mellett az APXGP istállójába. A történet a pályán és azon kívül is követi dinamikus együttműködésüket, ahogy személyes és szakmai kihívásokkal küzdenek, hogy megőrizzék helyüket a motorsport csúcsán. (csd)

8
2025120 min24880 megtekintés
Két évvel azután, hogy M3GAN, a mesterséges intelligencia csodája bevadult, gyilkos ámokfutásba kezdett és következésképpen elpusztították, M3GAN megalkotója, Gemma (Allison Williams) jegyzett szerző lett, és a kormányzati MI felügyelet tanácsadója. Gemma unokahúga, Cady (Violet McGraw) pedig már 14 éves tinédzser, és lázad Gemma túl szigorú szabályai ellen. Nem is sejtik, hogy a M3GAN alapját képező technológiát ellopta és rossz célra ...

4.8
2025115 min34225 megtekintés
Nagy-Britanniában 28 éve tart egy szörnyű járvány, a fertőzöttek erőszakos, veszett emberek. Egy fiatal fiúnak orvost kell találnia, hogy segítsen haldokló édesanyján, akit végigvezet a gyönyörű észak-angliai tájon, miközben körülöttük az erdőkben és dombokon megbújva ott leselkednek a fertőzöttek.

6.7
Jurassic World: Újjászületés
2025134 min35866 megtekintés
Öt évvel a Jurassic World Világuralom eseményei után a titkos műveletek szakértője, Zora Bennett megbízást kap egy képzett csapat vezetésére egy szigorúan titkos küldetésen, hogy biztosítsa a világ három legmasszívabb dinoszauruszának genetikai anyagát. Amikor Zora akciója kereszteződik egy civil családdal, akiknek csónakázási expedíciója felborult, mindannyian egy szigeten rekednek, ahol szembesülnek egy baljós, sokkoló felfedezéssel, amelyet évtizedek óta rejtegetnek a világ ...

6.7
2025127 min52893 megtekintés
A Mennydörgők*-ben a Marvel Studios merőben szokatlan antihős-csapatot toboroz össze: ők Jelena Belova, Bucky Barnes, Vörös Őr, Szellem, Kiképző és John Walker. Miután kijutnak egy Valentina Allegra de Fontaine által felállított halálos csapdából, ezek a kiábrándult figurák veszedelmes küldetésre vállalkoznak; e küldetés során múltjuk sötét epizódjaival lesznek kénytelenek farkasszemet nézni. Képes lesz-e az össze nem illő banda megváltásra lelni és ...

6.2
2025104 min23042 megtekintés
Andy és halhatatlan harcosokból álló csapata folytatja küldetését az emberiség védelmében. Ezúttal egy félelmetes új ellenséggel, a náluk is öregebb Discord-dal (Uma Thurman) kell szembenézniük, aki a Régi Gárda szövetét és magát a létezést fenyegeti miközben egy rég elveszettnek hitt halhatatlan visszatérésével is meg kell küzdeniük.

8.6
202598 min21493 megtekintés
Évszázadokon át az emberiség válaszok után kutatott a világegyetem felé tekintve – a Disney és a Pixar új filmjében, az Elióban az univerzum most válaszol! Az intergalaktikus kalamajka főhőse a hősszereptől idegenkedő Elio, akinek a képzelőereje nem ismer határokat. A fiút véletlenül felszippantja egy bolygóközi szervezet, amiben minden létező galaxis képviselteti magát. Eliót tévedésből a Föld nagykövetének tekintik, és mivel ...

8
2025104 min16900 megtekintés
Charles Dickenst lefoglalja a karrierje, így nehezen tud kötődni fiához, Walterhez. Dickens remélve, hogy a történetmesélés által közelebb tud kerülni fiához, megosztja vele Jézus Krisztus életének történetét. Jézus utazásán keresztül pedig Walter és Dickens kapcsolata elmélyül, és egy szeretetteljes apa-fia viszonnyá kovácsolódik.

5
202596 min28173 megtekintés
Quinn és az apja egy unalmas kisvárosba költöznek, hogy új életet kezdjenek. Ám a kisváros a felnőttek és a randalírozó gyerekek viszályától hangos. A rendet, Frendo, a hátborzongató bohóc akarja helyreállítani, azzal, hogy megöli a fiatalokat, hogy a kisváros újra nagyszerű hellyé váljon.

8.8
Így neveld a sárkányodat 2025
2025125 min38994 megtekintés
A zord Hibbant-szigeten, ahol a vikingek és a sárkányok nemzedékek óta ősellenségek, Hablaty kilóg a sorból. A vikingek vezérének, Pléhpofának leleményes de mellőzött fia szakít a sok évszázados hagyománnyal, amikor összebarátkozik Fogatlannal, a rettegett éjfúria sárkánnyal. Szokatlan szövetségük nyomán fény derül a sárkányok igazi természetére, ami alapjaiban rengeti meg a viking közösséget. A heves és eltökélt Astrid és a ...

8.8
2025123 min48902 megtekintés
Charlie Heller briliáns elméjű, ám meglehetősen zárkózott kódfejtő, aki a CIA alagsori irodái egyikében dolgozik a langley-i központban. Élete fenekestül felfordul, amikor feleségét megölik egy londoni terrortámadásban. Midőn azt látja, hogy felettesei tétlenek maradnak az ügyben, Heller a saját kezébe veszi a dolgokat; veszélyes magánküldetésre indul a fél világon át, hogy a felelősök nyomára akadjon. Bosszúja végrehajtásában intelligenciája lesz a ...

8.2
2025125 min37782 megtekintés
A John Wick: 3. felvonás: Parabellum eseményei alatt játszódó Balerina főhőse, Eve MaCarro egészen fiatalon árvul el. Apja erőszakos halált hal, és emiatt a lányban ott fortyog a bosszúvágy meg a fájdalom is, ami viszont kapóra jön a Ruszka Roma nevezetű bűnszervezetnek, ami a szárnyai alá veszi őt, hogy érzéseit, tehetségét és elszántságát kihasználva balerinát neveljen belőle. Meg persze egy ...

8.6
2025124 min46252 megtekintés
Amikor egy pénzügyekkel foglalkozó titkosügynök főnökével ismeretlen bérgyilkosok végeznek, a nő kénytelen megkeresni a titokzatos könyvelőt, hogy segítsen neki a tettesek nyomára jutni. Ő pedig bevonja rég nem látott, de veszélyes életet élő öccsét , és hárman indulnak a titokzatos ellenfél után.Chris kiismerhetetlen működésű agya minden kérdésre megtalálja a választ, ha pedig cselekednie kell, nem nagyon törődik a törvénnyel. De ...

6.5
2025138 min40483 megtekintés
Két ikertestvér (Michael B. Jordan) szabadulni próbál a bűnös múltjától, és ezért hazautazik: abban bíznak, hogy ott újrakezdhetik az életüket – becsületesen, békességben. De hiába hagynak a hátuk mögött annyi gonoszságot, otthon valami sokkal rosszabb várja őket: a nagybetűs Gonosz. Bár sok rosszat láttak már az életben, arra nem számítottak, hogy ilyen is létezik.

9
Lilo és Stitch – A csillagkutya
2025108 min42889 megtekintés
A Disney 2002-es animációs klasszikusa, a Lilo és Stitch – A csillagkutya filmváltozata egy irtó vicces és szívhez szóló történet a magányos hawaii kislányról és a szökevény űrlényről, aki segít neki családja összekovácsolásában.

8.8
Mission: Impossible: A végső leszámolás
2025170 min47975 megtekintés
Tom Cruise nyolcadik alkalommal tér vissza Ethan Hunt szerepében, akit a film megjelenésekor már több mint 28 éve formál megmeg. Várhatóan ez lesz az utolsó szereplése a sorozatban. A már ismert főszereplők mellett most megerősítették Rolf Saxon részvételét is, aki az első Mission: Impossible-filmben William Donloe CIA-elemzőt alakította.

7.8
Végső állomás: Vérvonalak
2025110 min52933 megtekintés
Ahogy az elsősegélynyújtók egy csoportja menekül a halál szorításából, egyre valószínűtlenebb és gyilkosabb balesetekben halnak meg.

7.4
202593 min25873 megtekintés
Steven Soderbergh új rendezése, a Fekete táska lebilincselő kémdráma két legendás hírszerző ügynökről, George Woodhouse-ról, és szeretett feleségéről, Kathrynről. Amikor a nővel szemben felmerül a hazaárulás gyanúja, George a legnehezebb próbatétellel kerül szembe: el kell döntenie, hogy a házasságához vagy a hazájához lesz-e hű.Bemutató dátuma: 2025. április 3

6.5
2025103 min40522 megtekintés
Egy véget nem érő rémálom – vagy ha véget ér, akkor csak kezdődik újra. Clover és barátai egy kietlen völgybe merészkednek, de nem csak városnézők. Egyáltalán nem. Egy évvel ezelőtt Clover húga, Melanie nyomtalanul eltűnt ezen a helyen. A csoportot még mindig kísérti az eltűnése, képtelenek elfogadni a múltat, válaszokat keresnek. De hamarosan a túlélés lesz az egyetlen céljuk. Amikor ...

7.4
2025104 min14445 megtekintés
Kyrah és Isaac egykor az Árnyékosztag nevű különleges alakulat vezetői voltak. Szerelmükkel viszont megszegték a szabályokat, fiuk védelmében pedig rejtőzködni kényszerülnek. Azonban mikor vérdíjat tűznek ki a fejükre és nyomukba ered az Árnyékosztag, elszabadul a pokol és véres küzdelemmé válik a túlélésük.

6.4
202597 min23579 megtekintés
Amikor az ikertestvérek, Bill és Hal megtalálják apjuk régi cintányéros majomjátékát a padláson, szörnyű halálesetek sorozata kezdődik. A testvérek úgy döntenek, hogy kidobják a játékot, és folytatják az életüket. Az évek során eltávolodnak egymástól, ám felnőtt korukban titokzatos halálesetek sorozata kezdődik újra. A fivéreknek össze kell fogniuk a majom végső megsemmisítésére, mielőtt mindenkit elveszítenek, aki a szívüknek kedves.

8.3
2025116 min71073 megtekintés
Levon egyszerű életre vágyik. Otthagyja a terrorelhárítást, és egy építkezésen dolgozik. Jól megvan a kollégáival, és szereti a tulajt, aki családtagként kezeli. Ezért veszi rosszul, amikor a tulaj kamaszlánya egy bulis este után nem megy haza. A lány nyomába ered. Az egyszerű ügynek látszó eset egyre mélyebbre vezeti az orosz maffiózók uralta alvilágba. Ő egy buldog makacsságával és kegyetlenségével követi ...

4.4
2025109 min35156 megtekintés
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyság, amely egy varázslatos erdő szélén terült el, ahol mindent szépség és világosság töltötte be. A királyságot kedves és erényes király és királynő kormányozza, akiknek leánya a Hófehérke névre hallgat. A királynő váratlan halálát követően a király újranősül, és bár Hófehérke újdonsült mostohája tartásban és szépségben maga sem szenved hiányt, szíve gonosz, ...

6.9
2025101 min34637 megtekintés
Egy Minecraft film. Négy kívülálló – Garrett Garrison (Jason Momoa), Henry (Sebastian Eugene Hansen), Natalie (Emma Myers) és Dawn (Danielle Brooks) – kiszakad a mindennapi életéből, amikor egy titokzatos portálon keresztül egy különös világba kerülnek: A Felsővilágba, egy furcsa, kocka alakú földre, ahol a fantázia uralkodik. Ahhoz, hogy visszataláljanak a valóságba, el kell sajátítaniuk ezt a szokatlan világot, és meg ...