Ting On (Vincent Zhao) édesapját gyermekkorában meggyilkolták, ezért apja legjobb barátja, egy fegyverkovács örökbefogadja a fiút és kitanítja őt a kardforgatás minden titkára. Ont egész életében a bosszú hajtja és amikor végre felnőtté válik, elindul, hogy beteljesítse sorsát, és a rá maradt, félbetört karddal elégtételt vegyen a gyilkoson. Útközben azonban megtámadják és olyan komolyan megsebesül a harcban, hogy elveszíti fél ...
Egy baszk pap a Biblia gondos tanulmányozása során rádöbben, hogy az Antikrisztus karácsony éjjelén épp Madridban fog megszületni. Egy havymetal rajongó és egy televíziós show man segítségével sikerül kiderítenie a pontos helyet is. De hogyan vehetné fel a harcot? A Rosemary gyermeke modern, gunyoros átiratának is felfogható kultuszfilm, minden idõk egyik legsikeresebb spanyol filmje.
Jákob legkedvesebb fia, József már kisgyermek korában is kirítt testvérei sorából. Mikor ifjúkorában kiderül, hogy Isten csodálatos adományaként álomfejtõi képességgel rendelkezik, végképp magára haragítja durva lelkû fivéreit, akik a kútba hajítják, majd eladják Egyiptomba rabszolgának. József azonban mindig bízik az isteni gondviselésben. Hitének köszönheti, hogy a rabszolgasorból elõször az egyiptomi testõrparancsnok, Putifár jobb kezévé lép elõ, majd álomfejtései jóvoltából a ...
Egy majom szervezetében halálos vírus kerül Afrikából az Egyesült Államokba. Még mielőtt a tudósok lokalizálni tudnák a vírushordozót, több száz ember fertőződik meg és óráról órára duplázódik az áldozatok száma. Ha nem sikerül megállítani a járványt, hetvenkét órán belül elpusztul Észak-Amerika egész lakossága.
A két háború közötti Angliában járunk. David Ash professzor a paranormális jelenségek szakértője, amelyekhez elég szkeptikusan áll hozzá. Hivatásának tartja, hogy racionális választ találjon a kísértetekkel kapcsolatos, természetfeletti jelenségekre. Egy nap a férfi figyelemre méltó levelet kap egy bizonyos Tess asszonytól, akinek az otthonát szellemek szállták meg. Ash professzor úgy dönt, a helyszínen utánanéz a dolgoknak, mert úgy gondolja, az ...
A lidércnyomásos jövőben tombol a bűnözés, bírók, rendőrök és ítéletvégrehajtók próbálják megvédeni az ártatlan polgárokat. Dredd bíró, a törvényesség elkötelezett híve mindent megtesz, hogy fenntartsa a rendet és a békét. Munkálkodása azonban nem arat osztatlan sikert, mindenre elszánt ellenfelei, akiknek az útjában áll, megpróbálják tőrbe csalni. Tervük sikerrel jár, és Dredd börtönbe kerül, ahonnan csak legközelebbi barátai és munkatársai segítségével ...
Dr. Sarah Taylor, a megbecsült pszichiáter egy vád alatt álló sorozatgyilkos pszichéjét boncolgatja. El kell döntenie, hogy Max Cheski valóban elmebeteg-e - ahogy ezt a védőügyvédje igyekszik a bírósággal elhitetni - vagy csak szÍnleli a skizofréniát. A csinos doktornő megismerkedik a rámenős, feltűnően férfias Tony Ramirezzel. Sarah-t az első pillanattól fogva lenyűgözi a fiatalember, ugyanakkor tart a rendkívül kiváncsi idegentől.
Laura férje és fia meggyilkolása után próbál újra talpra állni ezért hugával Burmába utazik vakációzni. Egy politikai nagygyűlésen elveszíti útlevelét és véletlenül kapcsolatba kerül egy diákcsoporttal, akik a demokráciáért harcolnak. U Aung Ko-val a vezetőjükkel beutazza Burmát és tanúja lesz az elnyomás elleni véres összecsapásoknak.
Marc Caro és Jean-Pierre Jeunet fantasztikus meséje olyan gyerekekről szól, akiket elraboltak az álmaikért. Krank, az őrült zsarnok álmatlanságban szenved. Alszik, de semmit sem álmodik. Barátja épít egy különleges gépet, amellyel el lehet lopni mások álmait. A tenger közepén úszó szigetén élő Krank a Küklopszok segítségével gyerekeket rabol el egy közeli kikötőből. Az egyik csemete Denree, a hároméves árva, akit ...
A rendőrség egy leégett hajót talál a San Pedró-i kikötőben, rajta huszonhét halottal. Két túlélő marad mindössze: egy égési sérülésekkel küszködő és halálra rémült magyar terrorista, és Verbal Kint. Kint kényszer alatt hajlandó elmesélni, hogyan robbant fel a hajó. Története hat héttel korábban kezdődik, mikor is öt bűnözőt letartóztatott a New York-i rendőrség kamion-eltérítés vádjával. Senki sem tudja, ki volt ...
Filmet készíteni egyszerű. Chili Palmer (John Travolta) biztos benne, hogy ő is tudna csinálni egyet. Eddig Miamiben volt gengszter, de most, hogy valami zsarolási pénz behajtása miatt úgyis Los Angelesben jár, úgy dönt, belevág. Kiszemel magának egy producert, éjjel rátör, és a maga egyszerű, de életveszélyes módján meggyőzi: kezdjék együtt a következő nagy filmet. Minden a legjobb úton halad, csakhogy ...
A rettenthetetlen jelző William Wallace-t, a XIII. századi skót felkelőt illeti, aki a skót történelemnek valóban az egyik hősi alakja. Sir William Wallace lovag többéves távollét után visszatér szülőföldjére, Skóciába. Kaotikus állapotok uralkodnak: a skót király trónörökös nélkül halt meg, ezért angol riválisa, a kegyetlen és hitetlen I. Edward elfoglalta trónját. A lovagnak hosszú rábeszélés és példamutatás után sikerül ütőképes ...
Lowrey igazi nőfaló, míg barátja, Burnett példás és rendszerető családapa. Mi bennük a közös? Csak annyi, hogy ők ketten a miami rendőrség legelvetemültebb nyomozói. Hogy megőrizzék egy gyilkosság csinos szemtanújának a bizalmát, minden különbözőségük ellenére kénytelenek szerepet cserélni. Na meg mindazt, ami ezzel jár: lakást, személyiséget, ágyat, barátnőt, feleséget.
Jimmyt tovább kísérti a múltja. Egy éjszaka unokaöccse, Ronnie dörömböl az ajtaján és segítségért könyörög. Egy kamionnyi lopott autó vár arra, hogy leszállítsák a megrendelőnek, de nincs sofőr. Ha Jimmy nem vállalja a fuvart, Ronnie a halál fia - a maffia nem ismer kegyelmet. Jimmy persze segít Ronnie-nak, de útközben rajtuk ütnek a zsaruk, s a lövöldözésben meghal egy rendőr. ...
Drakula (Leslie Nielsen) a világ legveszélyesebb teremtménye, aki meglátja, meghal - a nevetéstől. Kikászálódik odvas koporsójából pókhálós pincéje mélyén és elindul vadászni. Ám a vadász könnyen válik prédává, a modern tudomány vívmányaival felvértezett kutató prédájává. A valaha rettegett gróf mára kicsit kijött a gyakorlatból, néha melléharap. Mindent megtesz, hogy ismét jéggé dermedjen az, aki összeakad vele, de valójában már saját ...
1999 december 31, Los Angeles. Lenny Nero, a lecsúszott exzsaru veszélyes ügybe keveredik a harmadik évezred előestéjén. A férfi az újfajta illegális virtuális droggal, a "klipekkel" üzletel, amelyekre más emberek emlékeit, érzelmeit közvetítik. Ez minden drognál izgalmasabb, az ember részese lehet valaki más életének. Egy nap kezébe kerül egy klip, ami egy gyilkos emlékeit tartalmazza, amit a prosti meggyilkolásakor rögzített.
A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. A végtelen vizeket járja a magányos Tengerész, akinek lábujjai között úszóhártya, füle mögött pedig kopoltyú nőtt. Egy összecsapás ...
Nincs emberfia, aki be merne lépni az elhagyatott kastélyba! A környéken ugyanis mindenki tudja, hogy az ódon épületben kísértetek tanyáznak. Az új tulajdonos számára azonban a megoldás kézenfekvő: ki kell űzni a kísérteteket. Casper, a vidám kis szellem eddig holtra unta magát. Tévézgetés közben nem is sejti, hogy hamarosan számos látogatója lesz, úgy mint ördögűzők, szellemírtók, építési vállalkozók. De csak ...
2078 - a Szíriusz 6B bolygó virágzó városai helyén csak sivatagos romok vannak. De néhány elszigetelt bunker mélyén még kitartanak a katonák. Olyan önvédelmi eszközt fejlesztenek ki, mely a föld alól támad, szuper intelligens és képes továbbfejleszteni önmagát. Ám hamarosan az önreprodukáló organikus fegyver már csak saját magáért harcol, s egyetlen célja az összes életforma elpusztítása. Amikor a túlélők támaszpontja ...
Helen, a kriminál-pszichológusnő tanúvallomásával börtönbe juttat egy sorozatgyilkost. A férfi büntetése alatt sem tétlenkedik, él benne a bosszúvágy és a harag. Talál egy megfelelő alanyt ördögi terve megvalósításához. Mialatt Daryll a börtön vendégszeretetét élvezi, újabb gyilkosságok történnek. A rendőrség nem lát összefüggést az esetek között. Újra képbe kerül Helen, aki rájön, hogy a gyilkos "másolatokat" készít, ami annyit jelent, hogy ...
Tudósok egy csoportja titkos programon dolgozik. A DNS-specialista Xavier Fitch irányításával egyedülálló kísérletet hajtanak végre, az emberi gént keresztezik egy földön kívüli DNS-sel. Az eredmény egy gyönyörű, ám annál erőszakosabb női lény. Amikor Fitch el akarja pusztítani különös teremtményét, az megszökik a laboratóriumból. Halál és pusztulás jár az elképesztő erővel rendelkező idegen kreatúra nyomában. A tudósok mellett egy jós és ...
Dade New Yorkba költözik az anyjával. Látszólag egyszerű középiskolás srác, ám tizennégy évesen letartóztatta az FBI, mert megbénította egy légitársaság számítógépes rendszerét. A bíróság tizennyolc éves koráig eltiltotta a számítógép-használattól, még csak nem is mobilozhat. Persze a társaival néha inkognitóban felcsatlakozik a netre. Különösen, hogy az általa csodált lány, a gyönyörű Kate is járatos a hekkerkedésben. Dade és Kate rivalizálni ...
Egész Amerikát megrázták a láncfűrészes család által elkövetett gyilkosságok. Mindennek már öt éve, a család nyomtalanul eltűnt, s azóta sem hallat magáról. Egészen addig, míg egy csapat fiatal a diszkóból hazafelé tartva balesetet szenved. Egyik társuk megsérül, ezért két csoportra osztva segítségért indulnak a sötét erdõben. Nem is sejtik, hogy a texasi láncfűrészes család épp itt bújkál arra várva, hogy ...
Mexiko,Santa Del Sol.Titokzatos törzs fenyegeti a szálloda építésén dolgozó munkások életét.A tulajdonos hajtóvadászatot indít a törzs ellen.A Végső leszámoláskor arca túl közel kerül a haldokló totec törzsfőnök arcához.Hat évvel később titokzatos holtestek borzolják egy amerikai város kedélyeit.Mi az összefüggés az eltűnt totec civilizáció és a halálesetek között ? A Választ egy kétségbeesett fiatal nő is keresi,aki különleges kapcsolatba kerül Leslie ...
Ace, amikor csődöt mond az életveszélybe került mosómedve megmentésében, Tibetbe utazik, hogy ott, a buddhista szerzetesek földjén keressen lelki vigaszt. Komolyabb elmélyülésre azonban már nem marad ideje, mert élete legbonyolultabb ügyének kellős közepén találja magát. Vincent Cadby, Bonai megye angol konzulának felkérésére Ace veszedelmekkel teli utazásnak vág neki Afrika vadonjában. Kísérőtársai a már jól ismert Spike, a majom és a ...