
6.5
201988 min4228 megtekintés
Miután a férjét rejtélyes módon meggyilkolták, Sharon Elliot egy nyomozó barátja segítségével próbál rájönni, ki volt a tettes. Közben a fia, Anthony összebarátkozik egy kedvesnek tűnő iskolatársával, Dylannel, aki szintén elveszítette az apját. Azonban Dylan valójában Sharon iránt érdeklődik, a nő pedig hamarosan szembesül a múltban elkövetett hibáinak következményeivel.

7.7
201996 min3149 megtekintés
A német Északi Hadseregcsoport egyik legfontosabb terve, a Barbarossa terven belül Leningrád elfoglalása volt. 1941. szeptember 8. és 1944. január 27. között, 872 napig tartották körbevéve a várost. Sikertelenül. A történelem legvéresebb ostroma folyt itt a II. világháborúban, több millió halottat hagyva maga után. A film története a 752- es uszály köré szövődik, amelyen civileket és katonákat akartak kimenekíteni Leningrádból.

8
201996 min4309 megtekintés
Három testvér – egy gengszter, egy tudós és egy befolyásolható tini – komoly leckét kap, miközben a túlélésért küzdenek a kemény külvárosban.

6.3
2019106 min1379 megtekintés
Henri (Yvan Attal) középkorú író, aki 25 éve írt egy sikeres regényt, de azóta csak küzdelem az élete. Cécile-lel, a feleségével (Charlotte Gainsbourg) és négy gyermekükkel éldegél – nem túl boldogan. Aztán minden megváltozik, amikor egyik esti sétája során egy hatalmas kutyát talál a parton, aki mellé szegődik és befurakodik a család életébe. A kutya szépen lassan megváltoztatja az életüket. ...

7.8
2019125 min2889 megtekintés
Tase Caraman, a fiatal tehetséges zeneszerző bécsi tanulmányai után hazatér Romániába, hogy családot alapítson. Éppen az eljegyzését üli, amikor megjelenik a politikai rendőrség, és öccsével együtt Pitesti börtönébe hurcolják. Ez az egyik olyan fegyház Romániában, amely részt vesz abban a szovjet kísérletben, mely veréssel, megalázással akarja átnevelni az embereket, és rákényszeríteni őket, hogy hagyják el a hitüket. Sok más bebörtönzött ...

5.5
201995 min9346 megtekintés
A magányos szigeten, Paradise Hillsen ébred Uma, ahová az előkelő, gazdag családok küldik a lányaikat, hogy tökéletes hölgyeket neveljenek belőlük. A szigeten lévő intézményt a rejtélyes grófnő vezeti, míg a lányok speciális képzésben vesznek részt, melynek célja, hogy pótolja a testi és érzelmi hiányosságokat. Uma hamarosan barátságot köt Chloéval, Yuval és a mexikói popsztár Amarnával. Uma rájön, minden szépség mögött ...

5.6
IMDb: 5.7201987 min14267 megtekintés
A jövő egy szocialista disztópia. Milutin űrhajós, akit az Alpha Centaurira küldenek, hogy az ottani kolónián is terjessze az ideológiát. Útjára elkíséri egy női android, Nimani. A film Milutin és kiborg társa érzelmeiről, szerelmük kiteljesedéséről szól. Az emberi érzelmek lélegzetelállító vizuális világba helyezett analógiája ember és gép összetett kapcsolatán keresztül mutatja meg nekünk, hogy mi is lapul a szívünk mélyén.

7.4
201995 min2694 megtekintés
A fekete komédia főszereplője Marie, egy nyugdíjas tanítónő. A sok megaláztatás után úgy dönt, többé nem hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle. Amikor konfliktusba keveredik a helyi kiskirállyal, és a polgármester asszony sem akar segíteni neki, elindul, hogy fegyvert szerezzen, és megtegye azt, ami sokunknak és sokszor eszébe jutott már, de aztán a gondolatot ésszerűen el is vetettük. Hamarosan rájön, hogy ...

8.5
2019115 min10752 megtekintés
Bizonyos emberek a legfinomabb zajokat is képesek kiszűrni. Egy atom-tengeralattjáró fedélzetén nagy érték egy ilyen eleven hanglokátor. Csakhogy amikor a tévedhetetlennek hitt „fül” hibázik, azzal az egész legénységet veszélybe sodorja. És vannak helyzetek, amikor ezen bármilyen jó szándék is csak ronthat, mivel a hadviselés egyik legfőbb eszköze a megtévesztés.

7.8
2019107 min17755 megtekintés
Doug Rawlings barátja meghívására érkezik Kairóba, de hamarosan elrabolják. Felesége a hír hallatára az egyiptomi városba indul, s elhatározza, hogy mindenáron megmenti a férfit.

8.7
Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül
2019115 min24867 megtekintés
Tessa Thompson karakterének sikerül a lehetetlen: felfedezi az űrlényekre szakosodott titkos szervezetet, amivel kiérdemli, hogy befogadják soraikba. Amikor Londonban valami gubanc van, az immár csak M néven ismert ügynököt küldi O (Emma Thompson), hogy járjon utána a dolognak. A helyi iroda főnöke (Liam Neeson) a tapasztalt H ügynököt (Chris Hemsworth) adja a zöldfülű mellé, és már kezdődik is az újabb ...

6
201985 min12825 megtekintés
Miután egy egyedülálló anyuka elfogadja egy titokzatos asszony felajánlását, hogy segítsen kislányán, akit megmart egy csörgőkígyó, kénytelen szembenézni azzal, hogy egyúttal magával az ördöggel kötött alkut. Az anyának fizetségként meg kell ölnie egy idegent még napnyugta előtt.

7.2
2019126 min12956 megtekintés
A Nap végleg kihunyt, és nem nyújt tovább meleget a Földnek, ezért az emberiség egy hatalmas rakétával kilökte a bolygót a Naprendszerből, hogy egy új csillag mellett találjon új és élhető helyet. Ám a 2500 évig tartó utazás számtalan, eddig ismeretlen veszéllyel járt, ami ellen csak egy csapat különlegesen kiképzett fiatal veheti fel a harcot...

7.7
2019169 min52663 megtekintés
Az 2. Második fejezet. A Vesztesek Klubja legyőzte a kísérteties Pennywise bohócot, túlélte a felfoghatatlan kalandot, tagjai szétszóródtak – felnőttek. De mindannyian tudják, hogy nem hagyhatják maguk mögött a múltjukat. Hiába győzték le a gonoszt, ha az elpusztíthatatlan… 27 évvel később egy telefonhívás ébreszti mindannyiukat: Derryből keresik őket. Újrakezdődtek a megmagyarázhatatlan eltűnések, a kisváros utcáit és házait ismét hatalmába keríti ...

6.5
2019139 min2476 megtekintés
Rio de Janeiro, 1950. A 18 éves Eurídice és húszéves nővére, Guida elválaszthatatlanok. A két lány hagyományos, tekintélyelvű családban nevelkedik, de szabadok és féktelenül boldogok. Életük álmodozással telik: Eurídice híres zongorista szeretne lenni, Guida pedig lángoló szerelemre vágyik. Egy nap azonban minden megváltozik, és a lányokat örökre elszakítják egymástól. Telnek az évek, de a két nő soha nem adja fel ...

8.7
Halálos iramban: Hobbs & Shaw
2019136 min44961 megtekintés
Hobbs & Shaw Amikor egy kibergenetikusan felturbózott anarchista megkaparint egy alattomos biofegyvert, amely örökre megváltoztathatja az emberiséget - és legyőz egy briliáns és vakmerő szakadár MI6 ügynököt, aki történetesen Shaw húga - a két esküdt ellenségnek össze kell állnia, hogy elkapják az egyetlen fickót, aki talán még náluk is vagányabb.

7.5
2019101 min59957 megtekintés
Louis a család új otthona mellett, az erdő mélyén felfedez egy titkos és rejtélyes temetkezési helyet. Amikor beüt a tragédia, Louis segítséget kér a fura szomszédtól, Jud Crandalltől, és ezzel egy olyan veszélyes láncreakciót indít el, amely felszabadít egy kifürkészhetetlen gonosz erőt, és ez szörnyű következményekkel jár…

8.1
Terminator 6.: Sötét végzet
2019128 min65450 megtekintés
Sötét végzet cselekménye A terminátor 2: Az ítélet napja után játszódik, James Cameron azonban átadta a rendezői stafétát a Deadpoolt készítő Tom Millernek, ő maga pedig David Elissonnal produceri feladatokat lát el. Linda Hamilton és Arnold Schwarzenegger főszereplése mellett Mackenzie Davis, Natalia Reyes, Gabriel Luna és Diego Boneta is megjelenik a képernyőn... A történet szerint az ítélet napját habár sikeresen ...

7.3
201982 min4493 megtekintés
Egy elrabolt nő akaratlan résztvevőjévé válik egy halálos játszmának, melyben maszkos férfiak nőkre vadásznak.

8.8
201989 min6721 megtekintés
Amikor az első hó leesik, itt az ideje annak, hogy felkészüljünk a télre - ám egy katicabogár a nagy készülődés során egy dobozban ragad, és a Karib-szigeteken köt ki.

7.6
201989 min24243 megtekintés
47 méter mélyen 2. részében négy tinilány egy elsüllyedt, romos víz alatti városban búvárkodik, de hamarosan rájönnek, hogy a legveszélyesebb cápafajok vadászterületére kerültek. A víz alatti barlangok klausztrofóbikus labirintusában a túlélésük lesz a tét.

7.8
2019100 min26913 megtekintés
Matt és Kate új otthonukba költözik, ám rövidesen felfedeznek egy titkos szobát a házban, amely különös erővel bír, és amely úgy tűnik, teljesíti minden kívánságukat.

9.5
2019113 min44094 megtekintés
A Togo film 1925-ben, az alaszkai Nome városában játszódik, ahol diftéria járvány tör ki. A főszerepet a színészlegenda, Willem Dafoe kapta. Az igaz történeten alapuló alkotásban a 64 éves sztárnak egy 700 kilométeres utat kell megtennie szánhúzó kutyáival, hogy eljuttassa az emberek számára az életmentő vakcinákat.

7.7
201999 min18230 megtekintés
Egy alternatív világ, amiben az emberiség 4%-a valamilyen képességgel születik. Azonban nem állnak szuperhősnek és nem is lesznek milliárdosok, hanem bujkálni kényszerülnek, képességeiket még véletlenül sem felfedve, mert azok használatáért azonnal lelőhetik őket.

7
201990 min2111 megtekintés
Egy baráti társaság újra összeáll egy közös játék kedvéért, hogy abszurd fizikai és szellemi kihívások során tegyék próbára magukat és egymást. A játék néhány régi sebet is begyógyít, és talán a múltban elkövetett hibák is megbocsátásra lelnek, miközben rájönnek, mit is jelent az igazi barátság.