
6.4
200798 min8780 megtekintés
Walter Sparrow (Jim Carrey) meghökkenve olvassa a 23-as szám című könyvet, amelyről egyre inkább az az érzése, hogy ő a főszereplője. Ráadásul úgy tűnik, a történet szerzője nemcsak a múltját, hanem a jövőjét is pontosan ismeri és meglehetősen csúnya véget szán neki. Walter nyomozni kezd az igazság után, amivel egyáltalán nem biztos, hogy képes szembenézni.

9.2
199396 min14451 megtekintés
A Saolin templomban,a kínai harcművészetek bölcsőjében két árva kisfiú nevelkedik együtt. Junbao kedves és nyitott, Tempo agresszív és érzéketlen. Egy napon menekülni kényszerülnek, és a két kung fu mester egy nagyvárosban talál menedéket, ahol a hatalmat kegyetlen eunuchok tartják kezükben. Junbao ellenük küzd egy titkos mozgalom tagjaként és egy verekedés során megmenti Siu Lint is - aki amellett hogy jól ...

8.2
2000122 min8791 megtekintés
Terry Childers ezredes (Samuel L. Jackson) harminc éve szolgálja hazáját. Megjárta Vietnamot, Bejrútot és a Sivatagi Vihar hadműveletet. Saját kormánya viszont hadbíróság elé állítja egy rosszul sikerült mentőakció kivitelezése miatt, amelyben civilek is életüket vesztették. Védőügyvédnek egy régi bajtársát kéri fel, akinek megmentette az életét Vietnamban. Hodges védőügyvéd (Tommy Lee Jones) biztosan nem a legjobb a szakmában, de tudja milyen ...

7.1
202288 min9895 megtekintés
Amelie csapata továbbjut a nemzetközi táncverseny döntőjébe Franciaországban. Eközben az élete úgy alakul, hogy választania kell szerelme, Mikael, régóta távollévő anyja iránti vágya és a tánc között.

8.7
2010140 min12771 megtekintés
Detroitból Pekingbe költözik a tizenkét éves Dre az édesanyjával, aki a kínai fővárosban kapott állást. A fekete bőrű kiskamasz nem örül a környezetváltozásnak, az egyetlen pozítiv élménye Mei Ying. Első pillantásra beleszeret a bájos osztálytársába, ami persze nem marad következmények nélkül: összetűzésbe kerül a környék nagymenő srácával, a kungfuban járatos Chenggel. A megaláztatást csak akkor tudná kiheverni, ha legyőzi a ...

4.7
2022126 min7400 megtekintés
Egy sokoldalú színészekből álló csapat a pandémia következtében egy patinás hotelben reked. Ebben a buborékban próbálják meg befejezni a repülő dínókról szóló akciófilmjük (Cliff Beast) következő részét...

9.5
1993271 min11527 megtekintés
A film az amerikai polgárháború meghatározó csatáját (1863) ábrázolja a két szemben álló fél jelentős személyiségeinek szemszögéből, illetve az ő egyéni sorsukkal összefüggésben, látványos csatajelenetekkel. Film az amerikai történelem tapasztalt vezetőiről, a háborúról, szenvedélyről és hatalomról az éles nézeteltérések viharában.

9.1
200298 min15877 megtekintés
A menő ügyvéd, Gavin Banek (Ben Affleck) késésben van a bíróságról, és igyekszik átverekedni magát a csúcsforgalmon. Egy másik sávban Doyle Gipson (Samuel L. Jackson) szintén a bíróságra tart, ahol eldől, láthatja-e gyermekeit, és a bírónak tele a napi ügylajstroma, nincs ideje várni. A felszínen Banek és Gipson nagyon különböznek: egyikük a pályája csúcsára igyekszik, míg a másik kétségbeesetten próbál ...

8
Ne bízz senkiben: A kriptokirály nyomában
202290 min19136 megtekintés
Befektetők egy csoportja nyomozóvá vált, miközben megpróbálják felderíteni a kriptopénz-multimilliomos Gerry Cotten gyanús halálát és az eltűnt 250 millió dollárt, amelyet szerintük ellopott tőlük.

6.5
2021111 min8546 megtekintés
Charlie Waldo volt Los Angeles-i rendőr úgy dönt, hogy leszere, hogy az erdő mélyén éljen egyszerű és magányos életet. Alistair Pinch egy excentrikus színész ügye azonban rövidesen mindent a feje tetejére állít. Amikor Pinch feleségét holtan találják, ő lesz az első számú gyanúsított az ügyben, így Waldót keresik fel, hogy oldja meg a rejtélyt. A nyomozás során Waldo gengszterekkel, hollywoodi ...

8.5
200787 min11488 megtekintés
John úgy dönt, otthagyja főiskolai állását és elköltözik a városból. Az utolsó dobozokat rakja teherautójára mikor megjelennek kollégái, hogy egy búcsúpartin köszönjenek el barátjuktól. Miközben a költözésről faggatják, John tölt mindenkinek egy pohár whisky-t, vesz egy nagy levegőt, majd egy igen meglepő történettel áll elő.

9
201390 min6758 megtekintés
Felnőtt gyerekeik és barátaik legnagyobb derültségére a rég elvált Don és Ellie Griffin kénytelen eljátszani a boldog párt nevelt fiuk, Alejandro kedvéért. Teszik mindezt azért, mert a fiatal vőlegény rendkívül vallásos vér szerinti anyja váratlanul úgy határoz, hogy a fél világon átrepülve részt vesz fia esküvőjén. A vendégsereg figyelmétől övezve Don lobbanékony párja nem tűri szótlanul, hogy Ellie csak úgy ...

8.4
201295 min7868 megtekintés
Mark O'Brien (John Hawkes) harminchat éves és szűz. De ezúttal ez nem egy vígjáték kezdete. A férfi a gyermekbénulás-járvány áldozata: gyerekkora óta fekvésre és szinte teljes mozdulatlanságra ítéltetett, egy vastüdő tartja életben. Egyébként romantikus alkat, a költészet szerelmese, diplomás és végre szeretne igazán férfivá válni. Egy szexterapeutához (Helen Hunt) fordul segítségért, aki különös foglalkozásától eltekintve átlagos amerikai családanya. A szakértő ...

8.8
2014121 min26565 megtekintés
Peter Quill ellop egy titokzatos gömböt, amelynek megszerzése szerepel a gonosz Ronan világuralmi tervei között is. Ezért hajtóvadászatot indít Quill után, akinek minden erejére szüksége lesz, ha épp bőrrel akarja megúszni a kalandot. Ennek érdekében kényszerű szövetséget köt négy különös alakkal - Mordály, az állig felfegyverzett mosómedve, Groot, egy élő fára emlékeztető lény, a veszedelmes bérgyilkosnő, Gamora, és a bosszúszomjas ...

9.1
199588 min10189 megtekintés
Drakula (Leslie Nielsen) a világ legveszélyesebb teremtménye, aki meglátja, meghal - a nevetéstől. Kikászálódik odvas koporsójából pókhálós pincéje mélyén és elindul vadászni. Ám a vadász könnyen válik prédává, a modern tudomány vívmányaival felvértezett kutató prédájává. A valaha rettegett gróf mára kicsit kijött a gyakorlatból, néha melléharap. Mindent megtesz, hogy ismét jéggé dermedjen az, aki összeakad vele, de valójában már saját ...

5.9
202289 min21509 megtekintés
Egy agorafóbiás seattle-i műszaki dolgozó bűntényre utaló bizonyítékot fedez fel, és egy hatalmas összeeksüvés kellős közepébe csöppen.

5.3
2022118 min4328 megtekintés
Miután nem sikerült megjósolnia egy pusztító jégesőt, egy híres meteorológus a szülővárosába menekül, és hamarosan önfelfedező úton találja magát.

7.1
Felszállás – Veled a Marsra
202285 min12280 megtekintés
A Marsot az emberiség elitje lakhatóvá tette és gyarmatosította. Két egyetemista, akik egymás szöges ellentétjei, együtt felszállnak egy űrsiklóra, hogy elutazzanak a vörös bolygóra, hogy újra találkozzanak szeretteikkel.

8.6
2011112 min12699 megtekintés
Mitch és Dave együtt nőttek fel, elválaszthatatlan jóbarátok voltak, de ahogy az évek teltek, lassan elsodródtak egymástól. Dave állandóan dolgozó ügyvéd, férj, és három gyerekes apa, Mitch viszont agglegény maradt, hol van melója, hol nincs; nagyra nőtt gyerek, akinek soha nem kellett még felelnie semmiért. Mitch szemében Dave-nek minden összejött: a gyönyörű feleség, a szerető gyermekek és a jól tejelő ...

8.9
2014117 min21140 megtekintés
Az első randik szabálya egyszerű: tégy próbát, dönts gyorsan, ha pedig nem tetszik a másik, lépj le azonnal - és örökre. E film férfi hőse (Adam Sandler) így is tenne. Amikor első randija az egyébként kedvesnek tűnő szöszivel (Drew Barrymore) nem jön össze, elegánsan távozni készül... ám a sors úgy hozza, hogy kénytelen mellette maradni. Méghozzá összezárva egy családi üdülőhelyen, ...

6.7
200792 min4314 megtekintés
Tragikus körülmények között vesztette életét Francis, Peter és Jack apja. Azóta majdnem egy év telt el úgy, hogy a testvérek nem találkoztak. Francis, a legidősebb elhatározza, hogy újra összehozza a családot. Erre mi sem tűnik alkalmasabbnak, mint a hosszú, kalandos vonatozás, keresztül egész Indián. A végcél, hogy felkeressék anyjukat, aki néhány esztendővel korábban minden előjel nélkül elköltözött tőlük és most ...

7.5
202197 min26318 megtekintés
Egy titkos alakulat feladatul kapja, hogy szállítson el egy foglyot a CIA börtönéből, a feladat azonban cseppet sem veszélytelen.

9.3
199880 min12683 megtekintés
Az élet nem habos torta Z számára, aki egy kis dolgozó hangya nagy ötletekkel, és az esélye, hogy meghódítsa a gyönyörű Bala hercegnőt, szó szerint egy a milliárdhoz. De amikor Z rábeszéli katonahangya barátját, hogy átmenetileg cseréljenek posztot, a dolgok vad fordulatot vesznek. A termeszekkel vívott háborútól a "Rovarkánaán" keresésén át Z kalandjai végül odáig vezetnek, hogy meg kell ütköznie ...

5.5
202296 min9722 megtekintés
1960-ban Ruckus Mandulbaum professzor feltalálta a Titán jelvényt - egy olyan eszközt, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy egy bizonyos szupererővel rendelkezzenek. Befogadott három szerencsétlen sorsú fiatalt, és ezzel egy szokatlan szuperhőscsaládot hozott létre, akik hamar hírnévre és tekintélyre tettek szert. Idővel azonban a kereskedelmi család széthullott, és a professzor lecserélte a csapatot egy új szuperhős generációra. Vágás 1979-be, ...

5.9
202288 min9690 megtekintés
A civilizációtól mérföldekre játszódó filmben egy vak tinédzsert és a vele összebarátkozó vadászt az erdőben ólálkodó titokzatos lény gyötri.