
8.1
2021111 min45406 megtekintés
Madison szörnyű dolgokat lát. Néha révületbe esik, úgy érzi, egy idegen lakásban tér magához, képtelen megmozdulni, és végig kell néznie, amint egy árnyalak brutálisan meggyilkolja az ismeretlen hely lakóját. De még ez sem elég: a bűnügyi hírek nem hagyják kétségek között: amit lát, az valóság.

8.8
A beavatott-sorozat: A hűséges
2016121 min1388 megtekintés
Tris és Négyes megszöknek Chicagóból, és felkeresik a városon kívül élőket. Odakint olyan sokkoló tényekkel szembesülnek, amelyek felülírják minden korábbi felfedezésüket. És miközben egy teljesen új, hihetetlenül fejlett technikával rendelkező világ tárul fel előttük, egy könyörtelen harc veszi kezdetét, amely az egész emberiségre veszélyt jelenthet. A vakmerő párosnak rá kell jönnie kiben bízhatnak, hogy aztán együtt szálljanak szembe azokkal, akik ...

5.9
202573 min2217 megtekintés
Todd egyik családtagja meghal, ő pedig vidékre költözik, nagyapja egykori házába. Vele tart Indy, a kutyája is. Borzongás vár rájuk, ugyanis a rezidenciát valamilyen gonosz entitás szállta meg, amelynek jelenlétére Todd fittyet hány. Nem így Indy, aki állati ösztöneinek köszönhetően felfigyel az intő és egyre rémisztőbb jelekre, majd gazdáját féltve megpróbál tenni valamit annak érdekében, hogy Todd is elkezdjen aggódni. ...

7.9
2024111 min35171 megtekintés
Cash megpróbál becsületes és nyugodt életet élni, de amikor Big Cat visszakényszeríti őt a szolgálataiba, bebizonyítja, hogy bármire képes, hogy megvédje a várost és azt a családot, amely megmaradt neki.

7.9
201097 min9523 megtekintés
Talán léteznek bölcs és bátor baglyok, akiknek egyetlen feladata van a világon: a többi bagoly védelmezése. Megvigasztalják a szomorút, meggyógyítják a beteget, elűzik a gonoszt és óvják a baglyok királyságát.Sorent, a bagolyfiókát testvérével együtt elrabolja egy lázadó bagolyraj: ők tisztábbnak, különlegesebbnek állítják magukat a többi fajtársuknál. A fióka mindig is imádta a meséket, apjától sokat hallott a védelmező baglyok legendájáról. ...

8.5
2024110 min70267 megtekintés
Sonic, Knuckles és Tails újra összeállnak egy új, hatalmas ellenféllel, Shadow-val, a titokzatos gonosztevővel, akinek olyan ereje van, amilyennel eddig még nem találkoztak. Mivel képességeik minden tekintetben felülmúlják őket, a Team Sonic csapatának egy szokatlan összefogást kell keresnie annak reményében, hogy megállítsák Shadowt és megvédjék a bolygót.

4.2
202285 min17053 megtekintés
Egy majdnem halálos túladagolást követő mélyponthoz érve egy nő visszatér gyermekkori otthonába, hogy megküzdjön belső démonaival, de ehelyett egy igazival kerül szembe.

8.3
IMDb: 6.1200995 min11387 megtekintés
Hétévente egyszer egy gyanútlan városban megrendezik a Viadalt (The Tournament), egy harcot, amiben a világ 40 legjobb bérgyilkosa vesz részt, és csak egy távozhat élve. A küzdelem 24 órán keresztül zajlik és műholdas, illetve titkos kamerák által kerül közvetítésre a milliárdosok közt, akik fogadásokat köthetnek a nyertesre. Az utolsó életben maradt gyilkos 10 millió dollárt és egy legendás, egymilliót érő ...

6.7
201087 min1454 megtekintés
Amikor Cotton Marcus atya megérkezik Louis Sweetzer louisianai birtokára, csak egy újabb szokványos "ördögűzésre" számít valami zavart elméjű vallási fanatikuson. Csakhogy a mélyen hívő Sweetzer utolsó kétségbeesésében hívta a prédikátort, mert biztos benne, hogy tizenéves lányát, Nellt valóban megszállta a démon. Marcus atyát egyre jobban gyötri a lelkiismeret, amiért az évek során emberek sokaságát forgatta ki a pénzéből, ezért úgy ...

8.5
Az utolsó ördögűzés 2. rész
201388 min1440 megtekintés
A sztori ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész abbamaradt: Nell New Orleans-ba költözik és semmire sem emlékszik a korábban megtörtént vérfagyasztó eseményekről. Démoni megszállója persze továbbra is vele van, és nem telik sok időbe, hogy ismét kezdetét vegye a rémálom…

8.2
Az Istenek felemelkedése I. – Viharok Birodalma
2023148 min1679 megtekintés
Miután összeesküvést szőtt egy álnok rókadémonnal, hogy megölje az apját a királyt és magához ragadja a hatalmat, Yin Shou olyan brutális zsarnokként uralkodik, hogy magára vonja a mennyek haragját. Egy utolsó kísérletként, hogy megmentsék a kétségbeesett halandók világát a pusztulástól, Kunlun halhatatlanjai úgy döntenek, hogy közbelépnek, és egy valószínűtlen bajnokba fektetnek, aki elég bátor ahhoz, hogy kihívja és legyőzze a ...

8.6
2015120 min24884 megtekintés
A neve Susan. Susan Cooper. A CIA elemzője, és az egyik legjobb a szakmában. Miután partnere és az ügynökség legjobb ügynöke lebukik, ő az egyetlen, akit éppen bevetésre lehetne küldeni: életében először, a terepen kell kipróbálnia magát. Hát belép egy világba, amit eddig messziről csodált és irigyelt. Elegánsnak éppen nem mondható, de nagy a szája és kemény az ökle. A ...

8.1
1999133 min17258 megtekintés
Dean Corso könyvkereskedõ a ritka, régi és ennél fogva természetesen drága könyvekre specializálódott, afféle könyvdetektív. Egy nap Boris Balkan New York-i könyvgyűjtõ felfogadja, hogy frissen szerzett könyvét, A sötétség fejedelmének kilenc kapuját összehasonlítsa az Európában fellelhetõ másik két példánnyal, hogy saját példájának eredetiségét bizonyítsa. Egyszerű ügynek tűnik, mégis halálos játszma lesz belõle. A sátáni könyvek nyomozása során biztosra vehetõ, hogy ...

8.2
IMDb: 6.32015103 min22097 megtekintés
Ne költözz olyan környékre, ahol horror író él. Zach elköveti ezt a hibát: a édesanyjával új városba hurcolkodnak, és még büszkék is rá, hogy a szomszéd házban a Libabőr-sorozat híres írója R. L. Stine dolgozik. A srác összebarátkozik a nagy ember lányával, és a segítségével beszökik a mester dolgozószobájába. Nem is sejti, hogy Stine különös módszerrel alkot: hátborzongató fantáziáról árulkodó ...

7.9
Libabőr 2: Hullajó Halloween
201890 min30084 megtekintés
Horrorregény írónak van egy nagy titka: fantáziájának meghökkentő és hátborzongató szülöttei életre kelnek, kilépnek a borítók közül, és elkövetik mind azt a gonoszságot, amellyel szerzőjük felruházta őket. Ezért van minden könyvén lakat. És ezért nem tanácsos kinyitni a lakatot. Ha valamelyik rémnek sikerül megszöknie, a hosszú fogság után kiélvezi a szabadságát, és annyit rosszalkodik, amennyit csak tud. A szerző legutóbb ...

8.7
2022127 min13534 megtekintés
Hercule Poirot belga nyomozó egyiptomi vakációja egy elbűvölő folyami gőzhajó fedélzetén egy rettenetes gyilkosság felkutatásába csap át, amikor egy tökéletes pár idilli nászútja tragikusra fordul.

7.5
202393 min11088 megtekintés
Egy bűnügyekért rajongó nő belekeveredik magas körökben mozgó nővére meggyilkolásába. Rá vár a feladat, hogy egy puccos gyanúsítottakkal teli villában megtalálja az elkövetőt.

8.6
2004122 min14720 megtekintés
Az őrült Grigorij Raszputyin azért teremtette meg Pokolfajzatot a második világháború alatt a pokol tüzében, hogy a gonoszt szolgálja. A fiút a szövetségesek mentették meg Broom professzor, a Paranormális Kutatás és Védelem Hivatal alapítója vezetésével. A professzor fiaként nevelte fel, és segített előhívni különleges, paranormális képességeit. Pokolfajzat a telepatikus képességekkel rendelkező Mer-Man Abe Sapiennel és Liz Shermannal együtt felveszi a ...

8.6
Hellboy 2: Az Aranyhadsereg
2008120 min22712 megtekintés
Véget ért az emberiség és a Föld láthatatlan birodalma közti fegyverszünet. Az alvilág ura, a zsarnok Nuada herceg azt tervezi, hogy felébreszti az évszázadok óta szunnyadó gyilkos, elpusztíthatatlan aranyhadsereget. Megöli az apját, hogy a koronájával életre keltse a föld alatt rejtőző sereget, melynek segítségével magához ragadhatja a hatalmat, felemelve a fantáziatestet öltött, elnyomott és elfelejtett fajokat. A Paranormális Kutató és ...

7.7
2019120 min57977 megtekintés
Közeleg az apokalipszis… Hellboy, a démoni jófiú hamarosan kemény fába vágja termetes jobb karját. A pokoli teremtménynek bár nagy tapasztalata van az alvilági lények kiiktatásában, - hisz évek óta a természetfeletti szörnyek ellen harcol Bruttenholm professzor irányítása alatt -, arra ő maga sem számít, hogy egy olyan brutális erővel kell megküzdenie, ami számára is érdekes fordulatot hozhat. Az ősi varázslónő, ...

9.1
2023144 min29142 megtekintés
1972-ben egy uruguayi rögbicsapat repülőgépe lezuhant az Andok mélyén. A néhány túlélő nem tehetett mást, mint hogy egymásra bízták az életüket, a világ egyik legnehezebben túlélhető környezetében.

7.9
2022102 min46363 megtekintés
A félénk, de okos 13 éves fiút egy szadista gyilkos elrabolja, és egy hangszigetelt pincébe zárja. Amikor egy lekapcsolt telefon a falon csörögni kezd, Finney rájön, hogy a gyilkos korábbi áldozatainak hangját hallja. És készen állnak arra, hogy gondoskodjanak róla, hogy ami velük történt, az ne történjen meg vele.

7.6
201999 min27943 megtekintés
A 19. századi Szentpéterváron különösebbnél különösebb gyilkosságok fordulnak elő. Brutális módon megölt nők holttesteit találják meg, de a gyilkos kevés nyomot hagy maga után, a rendőrség a sötétben tapogatózik. A városban tartózkodik Olivia, aki képes felvenni a kapcsolatot a szellemvilággal, ezért a rendőrök végső megoldásként a nőhöz fordulnak segítségért.

7.6
202494 min13226 megtekintés
Egy feltörekvő színésznő és egy megszállott sorozatgyilkos útjai keresztezik egymást a 70-es évek Los Angelesében, a The Dating Game forgatásán. Igaz történet alapján. Hiszen Rodney Alcala egy sorozatgyilkos volt, aki már ölt, amikor szemtelenül részt vett és nyert egy randevút a népszerű "The Dating Game" című televíziós játékműsorban.

6.7
201692 min26621 megtekintés
Valós események alapján készült ez a lebilincselő pszichológiai thriller, amely szélesre tárja az ajtót legelemibb félelmeinkre. Abban a reményben, hogy új életet kezdhetnek, Dana (Kate Beckinsale) és David (Mel Raido) öt éves fiúkkal együtt egy felújítandó vidéki házba költöznek a nagyvárosból. Az álomotthonból azonban egy pillanat alatt lesz rémálmok melegágya. Dana a padláson felfedez egy titkos szobát, amely olyan megmagyarázhatatlan ...