Owen Teague
A majmok bolygója: A birodalom
Több nemzedékkel Caesar után a harmóniában élő majmok jelentik a dominás fajt a bolygón, míg az emberek arra kényszerültek, hogy rejtőzködve éljenek. Mikor egy új, zsarnoki majomvezér hozzálát birodalma kiépítéséhez, egy fiatal majom viszontagságos útra indul, ami során kénytelen lesz kétségbe vonni mindent, amit a múltról tud, és olyan döntéseket hozni, amik egyaránt meghatározzák majd majmok és emberek jövőjét.
Nap nap után
2018Nap nap után
Nap nap után: A 16 éves Rhiannon beleszeret egy különös lélekbe, akit csak A-nak hívnak, és minden egyes nap más ágyban, más-más testben ébred. A kettejük között kialakuló kapcsolat olyan erős, hogy elhatározzák, minden nap megkeresik egymást, pedig még csak nem is sejtik, mit és kit hoz a következő reggel. Ahogy egyre inkább beleszeretnek egymásba, a realitásokkal is kénytelenek szembenézni: ...
A mobil
2016A mobil
Egy rejtélyes, mobilhálózaton keresztül terjesztett jel következtében minden éppen akkor telefonáló elveszíti emberi mivoltát és értelmi képességeit. Az így manipulált emberek megvadulnak, egymásnak esnek vagy önmaguk ellen fordulnak, többen kegyetlenül legyilkolják embertársaikat. Hamarosan őrjöngő-vérengző félőrültek töltik meg az utcákat. Három túlélő Boston városából megindul észak felé, és útközben megfigyeli a „zombik” magatartását, akik kezdetben őrültként viselkednek, majd elkezdenek szerveződni. Stephen ...
Éjszakai csapda
2022Eileen voltam
2023Eileen voltam
A közelgő karácsony nem sok vidámságot tartogat a 24 éves Eileen Dunlop számára, aki képtelen kiszakadni az alkoholista apja körüli és a fiatalkorúak börtönében végzett titkárnői teendők csapdájából. Az őt ért sérelmek, az önbecsülés hiánya és a boldogtalanság nyomasztásában a börtönőr Randyről való mocskos fantáziálással igyekszik a felszínen tartani magát, miközben arról ábrándozik, hogy egyszer megszökik sivár, szeretet nélküli életéből. ...
Látlak 2019
2019Látlak 2019
A feleség hűtlensége beárnyékolja a Harper család életét. A férj, Greg nyomozó, aki egy fiatal fiú eltűnése ügyében nyomoz. Miközben a munkáját végzi, próbálja rendezni kapcsolatát a nejével. Jackie is mindent megtesz annak érdekében, hogy feledtesse a botlását, azonban úgy tűnik, hogy a bűntudata lassan az agyára megy, amikor szokatlan dolgokat kezd tapasztalni a házukban. Ám a furcsa jelenések egyre ...
Montanai történet
Egy testvérpár hazatér a családi farmra, ahol egykor gyermekkorukat töltötték, ám örökségük mellett a keserű múlttal is szembesülniük kell.
Mary
2019Mary
Egy család hajók bérlésével foglalkozó vállalkozást indít. Megvesznek egy hajót, melyről kiderül, hogy szörnyű titkok hordozója.