
7.9
2012120 min13330 megtekintés
1978-ban az iráni forradalom elűzte a nyugatbarát uralkodót, és kikiáltották az iszlám köztársaságot. Egy évre rá a korábbi sah Amerikába utazott gyógykezelésre, a hírre november 4-én a tömeg megrohanta a teheráni amerikai nagykövetséget, túszul ejtette az ott dolgozó 52 diplomatát, kirobbantva a 444 napos túszdrámát. Az akció idején azonban hat embernek sikerült megszöknie és elrejtőznie. Mindenki tudta, csak idő kérdése, ...

6
A gyilkolás művészete 2007
2007107 min2126 megtekintés
Stan Aubrey nyomozó visszavonult a rendőrség kötelékéből, most azonban ismét munkába áll, hogy felderítsen egy gyilkosságsorozatot, ami kísértetiesen emlékezteti egy régi, lezártnak hitt ügyére. A gyilkos most is úgy rendezi el a tett helyszínét és benne áldozatait, hogy azok különféle tükröződések segítségével bizarr műalkotásoknak tűnjenek, gúnyosan emlékeztetve ezzel Aubrey-t a korábbi estre. Ahogy a titokzatos elkövető lassanként Aubrey lelkének legmélyebb ...

7
200993 min7216 megtekintés
Négy személy feliratkozik egy pszichológiai kutatás tanulmányi listájára, rádöbbenek, hogy ők az alanyok egy titkos kormányzati programban.

8.9
200291 min8901 megtekintés
Matthew Shepard huszonnégy éves fiatalembert 1998-ban brutálisan meggyilkolták a Wyoming állambéli Laramie városkában. Elítélt gyilkosai indítékul csak egyvalamit tudtak felhozni: az áldozat homoszexuális volt. Moisés Kaufman drámaíró a helyszínre utazott társulatával és kétszáz interjút készített az eset összes szereplőjével. Megdöbbentően élő, elsöprően sikeres színházi darabot készített a New York-i Tectonic Theater tagjaival, majd a jelen filmet kiváló hollywoodi színészekkel játszatta ...

8.8
200391 min13613 megtekintés
Tíz titokzatos idegent kényszerít egy elhagyatott motelbe az ítéletidő. A balesetet okozó Ed, Rhodes, a veszélyes fegyencet szállító rendőrtiszt, a gyönyörű Paris, egy rejtőzködő szerelmespár, a megsérült család, és a szálló állítólagos tulajdonosa hamar rádöbbennek, hogy egy sorozatgyilkos célpontjaivá váltak. Ahhoz, hogy túléljék az éjszakát, rá kell találniuk a titokra, ami összeköti őket.

6.7
200895 min5627 megtekintés
Cassie (Clea DuVall), a pszichológia hallgató még nem tette magát túl gyermekkori elrablásán. Most démonjai elűzésével próbálkozik, és azzal kísérletezik, hogy elszigeteli magát a külvilágtól. Egy elhagyatott tűztoronyban tűzfigyelőként dolgozik, viszont különös események félbeszakítják szakdolgozatának befejezésére szánt erőfeszítéseit. Vajon Cassie csupán paranoid? Vagy múltja tényleg visszatér, hogy kísértse őt?

8.9
200893 min11699 megtekintés
A fiatal és csinos Claire pszichoterapeutaként dolgozik. A doktornőt egy repülőgép-szerencsétlenség túlélőinek kezelésével bízzák meg, hogy segítsen az embereknek feldolgozni a traumát. Érdekes módon, amikor felidézik a baleset körülményeit, az utasok egy része valami robbanásról beszél, ám a hivatalos vizsgálat erre nem tesz semmiféle utalást. Az egyik utas, Eric felkelti Claire érdeklődését, szerinte a férfi tudja, mi történt. Miközben kapcsolatuk ...

7.3
1998104 min5058 megtekintés
Mint oly sok mai középiskola, a Herrington High felett is elszállt az idő. Koszosak a falak, könyvei idejétmúltak, tanárai kiégtek. Nincs pénz tanulmányi kirándulásra, új számítógépekre vagy a színjátszócsoport musical - bemutatójára. A zsibongó folyosóin mégis Amerika jövője vibrál: magányosok, nagymenők, drogosok, okosok és focisok. Mint minden tinédzser, ők is küszködnek a szüleikkel, tanáraikkal, no és persze a hormonjaikkal. De ...

6.9
1999127 min14360 megtekintés
1967-ben járunk. A 17 éves Susanna Kaysen alig különbözik a legtöbb amerikai lánytól; ő is bizonytalan, összezavarodott és küszködve próbálja megérteni az őrületes tempóban változó világot. A szülők kérésére találkozik egy pszichiáterrel, aki aztán tüstént néven is nevezi szokatlan viselkedését. Határeseti személyiségzavarról beszél, melynek "tipikus megnyilvánulása az önkép, a távlati célok, az értékek, a baráti és szerelmi kapcsolatok terén mutatkozó ...

5.6
200198 min6755 megtekintés
2025: az emberiség egy része a Marsra költözött és óriási bányákat létesített. Melanie Ballard rendőrhadnagy és csapata egy igen veszélyes bűnöző, a Pusztítóként emlegetett James Williams nyomába ered, ám hamarosan még rettenetesebb ellenféllel kell szembenéznie: egy lemészárolt Mars-béli hadsereg szellemkatonái megszállják a földről érkezettek testét, hogy új alakban harcoljanak birodalmuk, a Mars bolygó visszafoglalásáért.

7.1
2004137 min10121 megtekintés
Borzalmas hír rázta meg a világot 1969 nyarán, vérfürdőt rendeztek Los Angelesben, a hírességek lakta Beverly Hills szívében. A hét áldozat egyike Sharon Tate színésznő, a rendező Roman Polanski gyönyörű, állapotos felesége. A rendőrség hamarosan letartóztatja Charles Mansont és néhány társát. Manson megszállott őrült, aki messiásnak képzeli magát, teljesen a hatalmába kerítette követőit. A film dokumentarista módon idézi fel a ...

8
2003124 min10025 megtekintés
Azt mondják, a halála pillanatában az ember 21 grammot veszít a testsúlyából. Paul Rivers (Sean Penn) boldogtalan házasságban él. Az egykori drogos Cristina (Naomi Watts) kétgyermekes háziasszony. Jack Jordan (Benicio Del Toro) börtönből szabadult férfi, aki a keresztény tanításokban talál erőt családja támogatásához. Egy tragikus autóbaleset mindhárom család életét örökre megváltoztatja. A látszólag összefüggéstelen eseménydarabok lassan összeállnak, az óriási kirakójáték ...

7
200492 min8414 megtekintés
Karen (Sarah Michelle Gellar) szociális munkásnak készül, s cserediákként tanul Japánban. A lány mit sem sejtve elvállalja, hogy helyettesít egy nővért, aki aznap nem jelent meg a házban, ahol dolgoznia kellett volna. Mikor Karen megérkezik a megadott címre, a házban - amely elhagyatottnak, üresnek és valahogy rendetlennek, feldúltnak tűnik - egy idős amerikai asszonyt talál, Emmát, aki a teljes katatónia ...

7.7
1999109 min5500 megtekintés
Két asztronauta elhagyja az űrhajót, hogy megjavítson egy elromlott műholdat, és ekkor két percre megszakad velük a földi kapcsolat. Mindketten épségben hazatérnek, de valahogy már egyikük sem ugyanolyan, mint régen.