
9.1
2018103 min10011 megtekintés
A kis boszorkány még csak 127 éves - túl fiatal ahhoz, hogy nagy boszorkány legyen. Bár még tiltott a számára, Walpurgis éjjel részt vesz a Boszorkányok táncán. Büntetésből egy évig kell a Varázslások nagy könyvét tanulnia, aztán majd eldöntik, mi lesz a sorsa. A kis boszorkány elhatározza, hogy ő lesz a legjobb boszorkány, amiben a beszélő hollója, Abraxas segít neki. ...

8.1
201395 min13611 megtekintés
Val (Al Pacino) 28 kőkemény évet töltött börtönben, mert nem adta fel bűntársait. Legjobb barátja, Doc (Christopher Walken) várja szabadulásakor; s első útjuk a régen látott harmadik cimborához (Alan Arkin) vezet. Barátságuk épp oly erősnek tűnik, mint a börtönévek előtt, Val teljes erővel veti magát az addig nélkülözött élvezetekbe. Mégis, érzi, hogy valami nincs rendben, s hogy egyik társa vele ...

9.1
IMDb: 7.42016106 min35479 megtekintés
Ő a tipikus angol hős. Eddie (Taron Egerton) nem igazán ügyes, sőt, első ránézésre kifejezetten kétballábasnak tűnik, viszont nagyon kedves. Mégis ő az egyetlen, aki síugróként a brit színeket képviseli az 1988-as Calgary téli olimpián. És ő lesz a brit sporttörténet egyik legnagyobb legendája: példa arra, hogy nem szabad feladni, hogy érdemes küzdeni, és nem a győzelem a fontos ? ...

8.8
2016116 min21984 megtekintés
Rendes fickók. Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény, a másik meg a világ leggázabb detektívje, de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos ...

9.1
IMDb: 6.72010107 min16158 megtekintés
Allen, a gyilkosságiak könyvelője rajong az asztaláért. Társát, Terryt már más fából faragták, de amióta nyilvánosan megszégyenült, Allen mellé osztották be. Ők ketten csak messziről bámulják az ügyosztály menő kopóit: Dansont és Manzettit, míg végül egyszer úgy hozza a sors, hogy kénytelenek a helyükre lépni. Eljön a nagy lehetőség, hogy megmutassák, ők micsoda rendőrök.

7.4
201993 min14171 megtekintés
A film főhőse Dave (Alexander England), egy kiégett zenész, aki unokahúga kedvéért önkéntes munkát vállal egy táborban. Itt ismerkedik meg egy félelmet nem ismerő tanárnővel, Miss Caroline-nal (Lupita Nyong’o), aki azonnal felkelti az érdeklődését. Csakhogy a nő figyelmére nem csak ő, hanem gyakorlatilag az összes gyerek, valamint Teddy McGiggle (Josh Gad) is mindennél jobban vágyik. Azonban, amikor beüt a zombi ...

7.2
200286 min5388 megtekintés
Öt elfuserált életű pancser reménykedik sorsának jobbra fordulásában egy nagyváros lepukkant negyedében.Mindannyian egy elhagyatott ház széfjében található mesés összegrõl ábrándoznak,amelynek titkát Cosimonak(Luis Guzman),a balfék autótolvajnak árulja el a sitten életfogytos cellatársa.A gond ott kezdõdik,hogy Cosimonak ki kell jutnia a börtönbõl.A barátnõjére,Rosalindra(Patricia Clarkson) bízza a feladatot,hogy találjon egy balekot,aki 15 ezer dollárért cserébe leüli helyette a büntetést.A lány önként jelentkezõt nemigen ...

8.5
IMDb: 7.42017130 min48742 megtekintés
Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a Ragnarököt; egy háborút, ami otthonának pusztulásával és az asgardi civilizáció eltűnésével járhat, és amit egy mindenható új ellenség, a könyörtelen Hela idézett elő. Először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben ellenfele korábbi szövetségese és szintén a Bosszúállók tagja: a hihetetlen ...

7.9
2013111 min2151 megtekintés
A kimeríthetetlen pénzkeret lehetővé teszi Diana számára, hogy flancoljon Miamiban, és megvegye, amire csak kedve szottyan. Csak egy a bökkenő: a kártya, amit a vásárlási ámokfutáshoz használ Sandy Bigelow Patterson nevére szól, aki egy számlakezelő, és az Államok túlsó felén lakik. Az igazi Sandy Bigelow Pattersonnak egy hete van, hogy levadássza a szélhámost, mielőtt a világa összeomlik, így délre indul, ...

7
2023122 min11931 megtekintés
Hátborzongató események sorozata egy valószínűtlen triót sodor egy aljas kormányzati összeesküvés nyomába ebben a pörgős krimiben.

7
202480 min4507 megtekintés
Egy nem kannibál zombikkal fertőzött városban három könnyű pénzre vágyó lógósnak kell megküzdenie a kisstílű bűnözőkkel és egy gonosz megacéggel, hogy megmentsék elrabolt nagymamájukat.

9.4
200683 min4485 megtekintés
Itt a tavasz, Verne, a teknőc és erdei barátai felébrednek téli álmukból és indulnának élelmet gyűjteni jövő télre. Igen ám, de valami szörnyűség állja útjukat. Hatalmas. És zöld. És félelmetes. És csupa levél. És mégsem a postás bácsi. Hanem a SÖVÉNY. A sövény, amely keresztülszeli birodalmukat és a túloldalán immáron nem a békés, barátságos erdő van. Hanem egy furcsa, veszedelmekkel ...

7.3
200684 min16274 megtekintés
Egy genetikai kísérlet az Új-Zélandon élő ártatlan báránypopulációt vérengző fenevaddá változtatja. Mit történik a helyi farmerrel és az állati jogok védelmében kémkedő aktivistával, miután megharapta őket egy mutáns embrió? Feladják a vegetarianizmust, sőt, egy barlang mélyén már átalakulóban van a Vérbirka, aki elől még Dolly is bégetve menekült volna! Jonathan King horrorkomédiája véresen szórakoztató kritikája a genetikai kísérletek torz eredményeinek.

8.2
2025114 min26073 megtekintés
Az egykori CIA-kémek, Emily és Matt újra visszakényszerülnek munkakörükbe, miután titkos személyazonosságuk lelepleződik.

8.4
199787 min6075 megtekintés
Az egyik vagány, a másik balfék. Ami mégis összeköti őket az a betegségük: mindketten gyógyíthatatlan rákbetegek. Martin és Rudi a kórházi szobában találkoznak. Miután megtudják, milyen sors vár rájuk, egy üveg tequilába fojtják bánatukat. Elhatározzák, hogy fityiszt mutatnak a világnak, és sorra veszik a sebtiben összeütött bakancslistájuk tételeit: megnézik a tengert, luxusautót vezetnek, két nővel szeretkeznek egyszerre. Meglépnek hát a ...

8.7
202594 min18908 megtekintés
Mina, a fiatal hercegnő nem fél szakítani a hagyományokkal, amikor férjéül a szorgalmas Ronant választja, aki egyáltalán nem felel meg azoknak az elvárásoknak, amelyek alapján herceggé válhatna. Az esküvői előkészületek közepette azonban egy sárkány elrabolja a hercegnőt, így Ronannak azonnal el kell indulnia a veszélyes küldetésre, hogy visszahozza szerelmét. Mindeközben Mina eljut Kezabor varázslóhoz, aki már rengeteg hercegnőt elrabolt, majd ...

7.6
A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
2023125 min73697 megtekintés
Scott Lang és Hope Van Dyne, valamint Hank Pym és Janet Van Dyne felfedezik a Kvantum Birodalmat, ahol különös lényekkel lépnek kapcsolatba, és olyan kalandba kezdenek, amely túlmutat az általuk lehetségesnek hitt határokon.

9.4
Ellian és a mágikus kötelék
2024110 min5981 megtekintés
Egy erős varázslat óriási szörnyekké változtatja a szüleit, ezért egy kamasz hercegnő kénytelen útra indulni a vadonba, hogy még időben visszafordítsa az átkot.

7.3
199989 min4085 megtekintés
Buzzy Crocker bulvárlapok számára készít fotókat, de már régen nem szállít szenzációkat. A szerencse furcsa módon szegődik hozzá: megtalálja a nagy sztorit, amivel nagyot robbanthat, csakhogy, lehet-e szellemeket fényképezni? Mindenesetre megmenhet öt szellemet, akik még 1939-ben, Halloween viharos éjjelén tűntek el egy hollywoodi hotelben. Beszálltak a liftbe, és azóta senki sem látta őket. A megszállott riporternek senki sem hisz, egyedül ...

4.6
Szöktetés a Pokolból 2015
201591 min3581 megtekintés
Amikor Max és barátai vonakodva ugyan, de részt vesznek a jubileumi vetítésén a hírhedt 80-as évekbeli horrorfilmnek, melyben Max elhunyt édesanyja szerepelt, valamilyen titokzatos módon mindannyian a filmben találják magukat. Hamar rájönnek, hogy a dolog valós, és tényleg meg kell küzdeniük a vászonról ismert machetével hadonászó gyilkossal. A holttestek száma csak nő és nő, s már csak az a kérdés: ...

8.1
2021132 min101506 megtekintés
A szuperhősök nem mind jók. Nem kedvesek. Nem akarnak segíteni. A titokzatos X-különítménybe a legelvetemültebbeket gyűjtik össze, és alaposan felfegyverzik őket. Harley Quinn (Margot Robbie), Bloodsport (Idris Elba), Peacemaker (John Cena) és a Belle Reve börtön még néhány rafináltan gonosz lakója fejébe apró robbanószert szerelnek: ha nem engedelmeskednek, robban a bomba. Ha engedelmeskednek, megmenthetik a világot. Corto Maltese szigetén vetik ...

8.7
Mr. Monk utolsó ügye: A Monk-film
202397 min7814 megtekintés
Monk, a zseniális nyomozó, aki kényszerbetegségben szenved, visszatér, hogy megoldjon egy utolsó ügyet, amelyben mostohalánya, Molly, az esküvőjére készülő újságíró érintett.

7.5
2024110 min5925 megtekintés
Szerelem a kultúrák és a konvenciók között: Marie Theres és Fa. Szívhez szóló és okos romantikus vígjáték két középkorú nőről, akik nem hajlandóak az élet mellékvágányára szorulni.

9.1
2010110 min13598 megtekintés
Amikor egy kisvárosi nő találkozik egy rejtélyes férfival, aki láthatóan nem fél semmitől, titkokkal teli, és mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, azt gondolja talán ő az, ő álmai pasija. Azonban hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel, és rájön, hogy a férfi nem más, mit egy profi ügynök. Nincs sok választása, vele kell tartania, és egyszer csak egy árulásokkal, ...

7.9
Shazam! Az istenek haragja
2023130 min73749 megtekintés
Mit csinál egy kamasz srác, aki szupererőt kap, és ha kimondja a varázsszót, piros ruhás, villámos logós szuperhőssé változik? Nyilván a lehető legtöbbször kiabálja azt, hogy Shazam!, és ahol csak lehet, küzd a világ gonoszai ellen. És közben nagyon élvezi a szupererővel járó összes nagy poént. Ha pedig együtt lakik egy csomó más többé-kevésbé vele egyidős sráccal és lánnyal, akkor ...