
7.5
2003167 min6035 megtekintés
Élete vége felé közeledve II. Henrik király szokásos téli tanácskozásait tartja udvarában. Ez azonban különleges alkalom: most fogja bejelenteni, ki örökölje trónját. Az eseményre magához hívatja ármánykodó feleségét, Eleanort, akit korábban tíz évre börtönbe vetett, gátlástalan szeretőjét, Alais-t, és bátyját, aki Franciaország királya. A legfontosabb vendégek a király három fia: Oroszlánszívű Richard herceg, aki nem érzi még át az uralkodói ...

8.5
2006128 min8945 megtekintés
1943 Három esztendeje, hogy a németek megtörték a franciák ellenállását. Nem így Afrikában, ahol fölállítják az első francia hadsereget. Százharmincezer arab és más afrikai származású katona szolgál a trikolór alatt. Miközben ők az életüket tették föl a németek elleni harcra, sok francia "indigenes"-nek, bennszülötteknek csúfolja őket. Feltárul néhány katona sorsa: a nemes Abdelkader keményen küzd az ügyért, Yassirt inkább a ...

6.7
200886 min7515 megtekintés
1943-ban Auschwitz egyik rideg barakkjában várja a végzetét egy csapat férfi: egy fizikus, egy kesztyűkészítő, két rabbi, egy jogászprofesszor és egy bűnöző. Elkeseredetten küzdenek - nemcsak a túlélésért, hanem hogy megtalálják létük értelmét. Miközben várják, hogy kiderüljön, a gázkamrákba menők közé válogatták-e őket, a nácik már-már elviselhetetlen kegyetlensége közepette a foglyok választ keresnek kérdésükre: milyen lehet Isten természete, hogy jóváhagy ...

8.2
IMDb: 7.32017116 min12939 megtekintés
A Pentagon titkai. 1971 júniusában hatalmas botrány rázza meg az Amerikai Pentagont: a The New York Times részleteket közöl egy szigorúan titkos jelentésből, amelyből nyilvánvalóvá válik, hogy az USA kormánya félrevezette a közvéleményt a vietnámi háborúval kapcsolatban. Miután a kormány leállíttatja az anyagok közzétételét és bíróság elé idézi a napilapot, az iratokat kiszivárogtató katonai elemző, Daniel Ellsberg a The Washington ...

6.3
Vértestvérek: Malcolm X és Muhammad Ali
202195 min5898 megtekintés
A véletlen találkozástól a tragikus vitáig. A Malcolm X és Muhammad Ali közötti kivételes kapocs megroppan a bizalmatlanság és a változó eszmék súlya alatt.

7.5
20162017139 min13470 megtekintés
A törvény elől való két év menekülés és bujkálás után Ben Hall azt fontolgatja, hogy feladja magát. Ám találkozik a régi barátjával, John Gilberttel, és minden marad a régiben. Az újonnan bevett John Dunn-nel immár trióvá bővült banda végigrabolja Dél-Wales államot. Miután megölnek két rendőrt, ők lesznek a legkeresettebb banda az ausztrál történelemben. A kormány vérdíjat tűz ki a fejükre. ...

9.3
1959180 min4852 megtekintés
A 13 éves Anna és családja 1942 és 1944 között Amszterdamban egy ház padlásán bujkál a zsidókat üldöző nácik elől. A kislány a saját szemszögéből nézve írja le a szűk térben összezsúfolt emberek mindennapi félelmeit és nehézségeit, amelyeket a leleplezésükig átéltek.

5.4
2008103 min12253 megtekintés
Végéhez közeledik a második világháború. A németek által megszállt Hollandiában, egy hóval borított kis faluban a tizenhárom éves Michiel kapcsolatba kerül az ellenállási mozgalommal, miután segítséget nyújt egy sebesült angol ejtőernyősnek. Ennek következtében Michiel megtapasztalja a háborúval kapcsolatos fantáziálása, illetve a könyörtelen és kíméletlen valóság közötti különbséget. A háború megöli a gyermeki ártatlanságot, ahogy Michiel szembesül a jóval és a ...

7
2009135 min6678 megtekintés
A film főszereplője, Benicio Del Toro hét évet töltött Che Guevara életének megszállott kutatásával, a szerepre való készülés kedvéért elolvasta Cervantes Don Quijote című művét is, amely Che egyik kedvenc olvasmánya volt. A film alapjául elsősorban Che a kubai forradalom idején írt és a bolíviai időszakot dokumentáló naplói szolgáltak. Az alkotás két részre bontásával Steven Soderbergh rendező a Che Guevara ...

4.3
2008134 min4256 megtekintés
Che Guevara neve negyven évvel halála után is élénken él a köztudatban, talán összes kortársánál pontosabban személyesíti meg a hatvanas évek forradalmi hangulatát. Világméretű márkanév lett, arcképe ott figyel minden sarkon: fiatal, jóképű és idealista, az elnyomottak bajnoka - egyfajta ikon, sokak álmainak, reményeinek megtestesítője. Életrajzi filmje két részből épül fel, egymásra vetítve Che pályafutásának két szakaszát: az első rész ...

8.9
2018121 min22752 megtekintés
Törvényen kívüli király: A skót nemes, aki Willam Wallace lázadásának leverése után ugyan hűséget esküszik az angol királynak, de látva a nép sanyarú sorsát, mégis úgy dönt, hogy fellázad. Először természetesen egy maroknyi emberrel és gerillataktikával keseríti meg az elnyomók életét, de hatalmas áldozatok árán végül eljut oda, hogy egy nagyszabású, sorsdöntő csatában mérkőzzön meg ellenfelével. Nem tart hangzatos beszédeket ...

7.8
200890 min18885 megtekintés
Fekete Holló az óceánok rettegett kalóza szövetségre lépett egy renegát herceggel, hogy együtt döntsék meg Langasuka hercegnőjének uralmát. Elindul, hogy megfelelő fegyvereket szerezzen. Eközben egy kis faluban egy hihetetlen tehetségű mágus nevelkedik, akinek apját Fekete Holló gyilkolta meg. Az ifjú varázsló bosszút esküszik és elhatározza, hogy megszabadítja az óceánokat Fekete Holló uralmától.

9.2
Yamato – Öngyilkos küldetés
2005145 min13152 megtekintés
Több mint 260 méter hosszú és 64 ezer tonna. A csatahajók királynője. 1945 tavaszán azonban már vele is elveszett a háború a japánok számára. A Yamatót tizenévesekből álló háromezer fős legénységével úgy küldik az utolsó kamikaze útjára, hogy nincs benne elég üzemanyag a visszatéréshez. Alig egy nappal a kihajózás után pedig amerikai felderítő tengeralattjárók felfedezik az ellenséges objektumot. Makiko egy ...

7
IMDb: 6.3200787 min15920 megtekintés
A film története két szálon fut: az egyik 1993-ban, a Dél-szláv háború, a másik a II. Világháború idején játszódik. Mindkét cselekmény kölcsönösen összefügg egymással, amik aztán egybeforrnak az időtlen temetőnél. A sötét órák idején azonban ismét kitör a harc. Megmutatkozik a tűz ereje és a halottak megszólalnak: minden háború halottja. Az Élők és holtak több, mint pusztán háborús film. Értelmetlenséggel ...

8.4
1975121 min5517 megtekintés
1937-ben a németek útjára indítják a Hindenburgot, az első luxusléghajót, amely nem kevesebb célt tűzött ki maga elé, mint meghódítani a kontinensek között elterülő végeláthatatlan óceán légterét. Az indulás előtt az amerikai német nagykövetséget figyelmeztetik, hogy a léghajót szabotázs fenyegeti, a Hindenburgot fel akarják robbantani. Göbbels (David Mauro) megbízást ad Franz Ritter ezredesnek (George C. Scott), hogy szálljon fel a ...

7.8
IMDb: 8.42017122 min14119 megtekintés
Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Ezzel a sors tálcán kínálja neki az elégtételt, hogy nemes küzdelemben győzze le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. Egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, apja gyilkosának ...

9.5
2019105 min8283 megtekintés
A 19. század végén Joseph Ferdinand Cheval egy egyszerű postás, aki nap mint nap, faluról falura járja Drômen megye útjait. Azután találkozik élete párjával, Philomenával, kettejük kapcsolatából születik a kis Alice. Cheval a világon mindennél jobban szereti a gyermekét, és érte beleveti magát egy őrült, kockázatos vállalkozásba: a saját kezeivel épít neki egy hihetetlen palotát. Nagy megpróbáltatások közepette dolgozik, 33 ...

8
201890 min4714 megtekintés
A "prágai tavasz", az "emberarcú szocializmus" megtestesítőjének, Alexander Dubčeknek az utolsó útja keretezi azt a történetet, amely az 1968 januárjában megválasztott, karizmatikus vezetőnek a Szovjetunió képviselőivel folytatott - eleve reménytelen - küzdelmét idézi föl. A történet életének három sorsdöntő mozzanatát mutatja be: az 1968-as tavasz és a nyár reményteljes napjait, valamint az augusztusi megszállás pillanatait, az elhurcolt csehszlovák vezetők moszkvai ...

7.7
Csernobil: Elválaszthatatlanok
201396 min10214 megtekintés
A csernobili atomerőmű négyes számú reaktora 1986. április 26-án robbant fel, előidézve ezzel az emberiség történetének egyik legsúlyosabb katasztrófáját. A film részletesen bemutatja a tragédia eseményeit, ami az egész világot megrázta. Két fiatal számára azonban a szerelem még egy ilyen helyzetben is utat tör magának...

6.8
2019148 min4832 megtekintés
A megtorlástól félve a spanyol polgárháborúban résztvevő köztársaságpárti férfi a felesége segítségével több mint 30 évig bujkál az otthonában. Valós események alapján.

9
1999160 min6625 megtekintés
Jeffrey Wigand (Russell Crow) kutatási és fejlesztési vezetőként dolgozik az egyik legnagyobb dohányipari cégnél. Mikor a vezetés olyan kísérletekbe kezd, amely a nikotinfüggés felgyorsítását célozza, Wigand tiltakozik, amiért kirúgják. Mivel elismert tudósnak és abszolút bennfentesnek számít, tanúvallomása felbecsülhetetlen jelentőséggel bír az évszázad legnagyobb perében, amit a dohánygyárak ellen indítottak. Lowell Bergman (Al Pacino) dörzsölt tévés riporternek sikerül rávennie a megtört ...

9.1
IMDb: 8.91993195 min25000 megtekintés
Egyetlen ember is képes lehet arra, hogy a körülmények ellenére megváltoztassa a dolgok menetét. A mondás igazát mi sem bizonyítja jobban, mint Oskar Schindler története. A film főhőse, Oskar Schindler született üzletember és szerencsejátékos. A második világháború legelején elkerül a megszállt Lengyelországba és azonnal megérzi, milyen hatalmas üzleti lehetőségek nyílhatnak meg előtte. Baráti kapcsolatok és némi ügyeskedés révén megszerez magának ...

9.5
2008120 min8161 megtekintés
Európa, 1916. Kalandvágytól és a repülés iránt érzett megszállottságtól fűtve a 24 éves Manfred von Richthofen (Matthias Schweighöfer) sokezer társához hasonlóan háborúba indul. A repülés zsenije ünnepelt harci pilóta lesz, ő és barátai gyorsan ikonná válnak a csatamezők katonái szemében. Becsület, lovagiasság, becsvágy, megszállott érdeklődés a technika és a repülés iránt - ezek a vonások jellemzik őket. Manfred von Richthofen ...

8.7
202025299 megtekintés
1944 nyara: a háború már elveszett, amikor Walter, a fiatal német katona úton van a keleti frontra. Vonatát egy akna robbantja fel. A férfi túléli a balesetet, a történtek miatt pedig egy partizánokkal körülvett lengyel erdőben lévő kis egységhez sorolják be. Itt azonban Walter elég hamar elkezd tépelődni: kötelesség- és bűntudat harcol, amihez lelkiismereti kérdéskörök társulnak. Szadista parancsnoka ugyanis brutális ...

8.9
2005108 min10471 megtekintés
Az Ecuadori dzsungelekben él a Waodani törzs, amely kegyetlenségéről hírhedt. A felnőtt emberek 60 százaléka nem természetes módon hal meg közülük a statisztikák szerint. Az ötvenes évek közepén néhány amerikai misszionárius érkezik családjával a dzsungelbe, hogy kapcsolatot teremtsen a Waodanikkal és a keresztény értékekre, a másik ember iránti tiszteletre, szeretetre és megbocsátásra próbálják őket tanítani. A film igaz történeten alapul.