Thriller
Teljes Thriller filmek online
Az utolsó kikötő
2010Az utolsó kikötő
Ian (Wade Williams), az alkoholista rendőr erőszakos és kiszámíthatatlan magatartásával folyamatosan veszélyezteti kollégáit, ezért a kapitánynak választania kell: vagy áthelyezi, vagy elbocsájtja a szebb napokat látott rendőrt. Kapóra jön hát, Ian szülővárosa hogy új seriffet keres. Ebben a csendes tengerparti városkában soha semmi nem történik, így talán Ian is ki tudja húzni a nyugdíjig úgy, hogy nem tesz kárt másokban ...
Titkok fogságában
Maja a holokauszt egyik túlélőjeként megpróbál új életet kezdeni férjével, a múlt árnyai azonban továbbra is körüllengik az asszony mindennapjait. Egy nap ráadásul Maja azzal kénytelen szembesülni, hogy szomszédja az egykori kínzója volt, így elhatározza, hogy bosszút áll.
Fúriák
2019Halálos kitérő
2003Halálos kitérő
Halálos kitérő 1. Chris a nyugat-virginiai Appalache-hegységben autózik. Sietős az útja, állásinterjúra igyekszik. Legnagyobb bosszúságára forgalmi dugó akadályozza továbbhaladását. Chris az elhagyott dűlőúton próbálja kikerülni az akadályt. Az erdőben azonban baleset éri, összeütközik egy másik kocsival. Miután mindkét autó használhatatlanná vált, elhatározzák, hogy gyalog indulnak segítségért. Útközben összetűzésbe keverednek három hegyi emberrel, akik üldözőbe veszik őket. Akiket ezek az emberek ...
A titokzatos lakó
Brutális sorozatgyilkos garázdálkodik a West-Hollywood-i éjszakában és prostituáltakat mészárol le. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölések kísértetiesen emlékeztetnek a hírhedt 19. századi gyilkos, Hasfelmetsző Jack módszereire, akit soha nem sikerült kézre keríteni. És ha ez még nem lenne elég, a nyomozó további párhuzamokat fedez fel a hollywoodi gyilkosságok és egy jó pár évvel ezelőtt bebörtönzött sorozatgyilkos tettei között. Lehet, hogy nem ...
Elveszve Marokkóban
Scott és Taylor Marokkóba utaznak nászútra. A mézesheteket beárnyékolja Taylor gonosz terve, hogy szeretője segítségével megszabadul férjétől. A terv másképp alakul és súlyos balesetet okoznak a sivatagban. A tragédiát követően komoly titkok derülnek ki a házaspárról és baleset többi résztvevőjéről is és egy titokzatos idegen is felbukkan.
Pearl
2022Végső esély
2021Végső esély
Valahol Franciaország északkeleti részén él a kereskedő Éric az autójában. Nem hajlandó elfogadni 10 éves autista fiát, Estebant, aki így nagybátyja gondozása alatt él. Apja újabb gondatlansága miatt Estebant elrabolja két gengszter. Eric ideges, nem hajlandó hívni a rendőrséget. Elhatározza, hogy a maga módján megmenti őt, és hogy mindent megtesz a váltságdíj beszedése érdekében.
Sötét helyek
2015Sötét helyek
Egy fiatal lány, Libby Day túlél egy brutális támadást, mely során egész családját lemészárolták. Libby a bátyja ellen vallott, akit a bíróság el is ítélt. Huszonöt évvel később egy különleges gyilkossági esetekre specializálódott csoport arra kényszeríti a nőt, hogy idézze fel szörnyű emlékeit, melyeket a tragikus éjszakán átélt.
A 109. utas
2008A 109. utas
A fiatal és csinos Claire pszichoterapeutaként dolgozik. A doktornőt egy repülőgép-szerencsétlenség túlélőinek kezelésével bízzák meg, hogy segítsen az embereknek feldolgozni a traumát. Érdekes módon, amikor felidézik a baleset körülményeit, az utasok egy része valami robbanásról beszél, ám a hivatalos vizsgálat erre nem tesz semmiféle utalást. Az egyik utas, Eric felkelti Claire érdeklődését, szerinte a férfi tudja, mi történt. Miközben kapcsolatuk ...
A zátony 2010
2010A zátony 2010
Kate és testvére Matt, valamint barátnője Suzie együtt utaznak az ausztráliai Nagy-korallzátonyhoz, ahol Kate expasija Luke és üzleti partnere Warren várja őket, hogy együtt vitorlázzanak el Indonéziába, ahova a vitorlást kell leszállítaniuk. Az egyhetes hajóút romantikusan indul, Kate és Luke érzelmei kezdenek újra felszínre törni, azonban egy nem várt baleset következtében a hajó felborul. Nincs esélyük a hajó visszafordítására, ezért ...
Gyilkosság online
Az FBI szervezetében létezik egy ügyosztály, ami az internetes bűnözésre specializálódott. Jennifer Marsh titkosügynök társával együtt felfigyel egy weboldalra, aminek az üzemeltetője élőben végez ki egy állatot. Amitől tartanak, nem sokára bekövetkezik, egy pszichopata embereket ejt foglyul, hogy megölje őket. Fogva tartott áldozatait kegyetlenül, a legkülönfélébb módszerekkel öli meg, egyenes adásban közvetítve a neten. Ördögi tervébe bevonja az internetezőket is: ...
A zátony 2016
2016A zátony 2016
Csak az óceán és egy szörfdeszka… Nancy imád magányosan siklani a hullámokon. Ám ezúttal hamar rá kell jönnie, hogy nincs teljesen egyedül: egy cápa eredt a nyomába. Magára marad egy bóján. A part alig húsz méternyire van, mégis elérhetetlen: a cápa ott köröz a bója körül, és támadni akar. Ha életben akar maradni, a lánynak le kell győznie a félelmét… ...
Mártírok 2
2015Mártírok 2
Egy rossz állapotban lévő kislány megszökik egy olyan "intézményből", ahol nőket borzasztó körülmények között fogva tartanak. Csak ülnek egy sötét szobában, láncra verve és meghülyülnek. A megszökött leányzó egy intézetbe kerül, ahol barátságot köt egy másik lánnyal, majd másfél évtizeddel később megkeresik a lány fogva tartóit.
Agydopping naplók
Az író és Adderall-függő Stephen Elliott élete mélypontjára kerül, miután egy napon felbukkan elhidegült apja, aki azt állítja, hogy fia csak kitalálta a nehéz gyerekkorról szóló történeteit. Az emlékek homályos területére sodródva Stephen három helyről merít inspirációt: egy új szerelemből, a legjobb barátja személyes történetéből, és egy gyilkossági ügyből, ami nagyban emlékezteti saját múltjára.
A mások élete
2006A mások élete
Kelet-Berlin, 1983 novembere, hat évvel a berlini fal leomlása előtt: az NDK és állambiztonsági szolgálata még elnyomja a (másként) gondolkodókat, és kíméletlen megfigyelő-besúgó rendszere mindenkit behálóz. Ennek a gépezetnek tökéletes fogaskereke Gerd Wiesler százados (Ulrich Mühe), akit politikai nyomásra egy sikeres színpadi szerzőre, Georg Dreymanra (Sebastian Koch) és élettársára, az ünnepelt színésznőre Christa-Maria Sielandra (Martina Gedeck) állítanak. A rendszerhez vakon ...
Műanyag szerető
2003Műanyag szerető
Kenneth magányos ember, nem igazán érzi magát biztonságban egy társaságban sem. Szenvedélyes kapcsolata csak Nikkivel, a guminővel van, akit interneten rendelt magának. Hamarosan megváltozik az élete, a babával kipróbált gyengéd érzések kollégája, Lisa felé fordulnak. Furcsa szerelmi háromszög alakul ki, Kenneth a domináns szilikonlány és a hús-vér, eleven Lisa közötti választásra kényszerül.
Az egyezség 2
2014Az egyezség 2
Ugyan Az egyezség nem volt nagy mozis siker, a hazai multiplexekbe el sem jutott, azonban a lakossági piacon kifejezetten jól szerepelt, ezért meglehetős villám tempóban el is készítették a második részt. A második rész története a hírek szerint alig pár héttel az első epizód történéseit követően játszódik, főhőse egy June nevű lány lesz, akinek az utolsó részletig kiszámított élete felborul ...
Tisztítótűz
2023Tisztítótűz
Simon és apja Dél-Franciaországban élnek. Amikor egy hatalmas erdőtűz elpusztítja a fákkal borított partszakaszukat, a két férfinek mindent hátra kell hagyniuk a menekülésük érdekében. Ám a szél fokozódik. Ahogy a hamu hullani kezd, mint a hó, a hőmérséklet emelkedik és a fenyegető tűz közeledik, Simonnak gyorsan találnia kell egy kiutat, hogy megmentse magát és legyengült apját.
Amerikai kopó
2023Amerikai kopó
Egy fegyveres Texas Ranger, akit Thomas Jane alakít, egy Dean Jagger nevű bankrablót üldöz a sivatagban. Hősünk azonban rövidesen azzal kénytelen szembesülni, hogy Jagger nem egy egyszerű bűnöző, hanem egy nemzetközi terrorista, aki bombát akar robbantani Londonban. Miután a társa az üldözés során életét veszti, a Texas Ranger elhaározza, hogy a Dominique Tipper által alakított brit hírszerző ügynökkel és annak ...
Tűzfal
2006Tűzfal
Jack Stanfield (Harrison Ford) számítógépes zseni otthonát megszállják Bill Cox (Paul Bettany) terroristái. Jack tehetetlennek tűnik, az otthonát megszálló bűnözők végeznek a családjával, ha nem utal át százmillió dollárt fogvatartóik számlájára. Az óra ketyeg, és a fickók minden lépését figyelik. Jack kétségbeesetten próbálja megtalálni a módját, amivel legyőzheti Coxot, és megmentheti a családját.

























