
8.1
201680 min19832 megtekintés
A nem túl távoli jövőben járunk. A világrend alapjaiban megváltozott. Franciaországban a munkanélküliek száma meghaladja a közel 10 milliót, az ország pedig teljesen elszegényedett. A nép hangulatát a lázadás és a feladás érzése határozza meg. A televízió sugározni kezd egy gátlástalanul agresszív műsort, amelyben a résztvevőknek különféle drogokat kell fogyasztaniuk. Ezt követően egymásnak uszítják az önkívületben lévő embereket.

8.1
2025128 min25184 megtekintés
Egy robotlázadás után, a 90-es évek alternatív változatában.. Minden, amit Michelle (Brown) a világról tudni vél, egy éjszaka felborul, amikor meglátogatja őt Cosmo, egy kedves, titokzatos robot, akit látszólag Christopher irányít - Michelle zseniális öccse, akit Michelle halottnak hitt. Michelle elszántan keresi elveszettnek hitt szeretett testvérét, ezért Cosmóval együtt elindul az amerikai délnyugaton, és hamarosan azon kapja magát, hogy vonakodva ...

9.4
Bosszúállók: Végtelen háború
2018149 min5663 megtekintés
A Bosszúállóknak és a Földnek egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, egy új veszedelemmel, mely a kozmikus árnyékból emelkedik ki, Thanosszal, akinek eltökélt célja, hogy megszerezze mind a hat végtelen követ, és ezzel korlátlan hatalomra tegyen szert. A Bosszúállók minden eddigi harca ehhez a pillanathoz vezetett – a Föld, és a létezés sorsa soha nem volt még annyira bizonytalan, ...

4.9
201698 min4737 megtekintés
Egy rejtélyes, mobilhálózaton keresztül terjesztett jel következtében minden éppen akkor telefonáló elveszíti emberi mivoltát és értelmi képességeit. Az így manipulált emberek megvadulnak, egymásnak esnek vagy önmaguk ellen fordulnak, többen kegyetlenül legyilkolják embertársaikat. Hamarosan őrjöngő-vérengző félőrültek töltik meg az utcákat. Három túlélő Boston városából megindul észak felé, és útközben megfigyeli a „zombik” magatartását, akik kezdetben őrültként viselkednek, majd elkezdenek szerveződni. Stephen ...

6.6
201591 min21843 megtekintés
Három fiatal az 51-es körzet összeesküvés-elmélet titkait próbálják feltárni, mivel a pletykák szerint ez a helyszín az idegen lények találkozohelye. Kihasználják a lehetőségeiket és bemerészkednek a körzetbe,hogy feltárják annak titkait.

8.2
200296 min21702 megtekintés
Alexander Hartdegen megtervez és felépít egy mesébe illő, időutazásra alkalmas szerkezetet, hogy meg nem történté tegyen egy tragédiába fulladt randevút. Múltbeli látogatása után a jövőbe indul, hogy ott is körülnézzen. De egy hiba folytán nyolcszázezer évet tesz meg egy minden képzeletet felülmúló kalandsorozatban.

8.8
Valerian és az ezer bolygó városa
2017137 min31608 megtekintés
Valerian és Laureline a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian azonban többet remél egy egyszerű szakmai kapcsolatnál, ezért szünet nélkül ostromolja partnerét, Laureline-t, aki hagyományos értékrendje miatt, no meg ismerve Valerian kusza nőügyeit, folyamatosan visszautasítja. Parancsnokuk útmutatása alapján következő küldetésük a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába vezet, amely egy folyamatosan növekvő metropolisz a világegyetem négy sarkából érkező ...

8
Csillagkapu: Az igazság ládája
200897 min2991 megtekintés
Ez egy az Ori ellen keményebb fellépést sürgető Ős által készített láda, ami Celestis-mező melletti hegyeknél van elrejtve. Az Igazság Ládája Daniel szerint képes rá, hogy megállítsa az Ori invázióját a Tejútrendszerbe, mivel mindenkivel képes megláttatni, hogy az Ori nem éppen olyan, mint amilyennek a hívőiknek lefestették őket. Az aktiváláshoz meg kell adni egy kódot a tetején levő gombokkal.

9
2010101 min3499 megtekintés
Négy jó barát, akik különböző okokból kifolyólag egyre jobban unják a felnőtt életüket, szeretnének kicsit kitörni a fásultságból, ezért úgy döntenek, hogy kibérelik ugyanazt a házat, ahol annak idején olyan jókat buliztak. A nosztalgikus-mámoros italozás a jakuzziban óriási meglepetést okoz számukra: valahogyan visszacsöppennek 1986-ba, korábbi életük csúcspontjára, s így jutnak második esélyhez, hogy múltbéli hibáikon változtassanak.

7.2
2015110 min12278 megtekintés
Kilenc évvel azt követően, hogy egy vírus végigsöpört az emberiségen, Patrick, Kack és Lu, a kilenc éves lány békében és nyugalomban él egy elfeledett, hófedte kisvárosban. Valami azonban megbomlik a túlélők között, Patrick és Jack gyűlölködése elszakítja egymástól kettejüket. Amikor a fertőzés újra felüti a fejét, Patricknak és Jacknek maga mögött kell hagynia nézeteltéréseiket, hogy megvédjék azt, aki mindennél többet ...

8.9
2024109 min145359 megtekintés
Eddie Brock (Tom Hardy) nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben. De lehet, hogy van olyan ellenség, ...

8.7
IMDb: 8.82010142 min38373 megtekintés
A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.És most kap egy ...

7.4
198796 min10225 megtekintés
Félelmet és pontos úti célját nem ismerve vág neki Szóló Sztár, a magányos űrhős legújabb kalandjának. Oldalán hű társával, a félig ember, félig kutya lénnyel elindul kívülről kissé rozogának tűnő, de ugyancsak felspécizett motorzattal rendelkező csillagközi lakóautójával kiszabadítani a gonosz Lord Kobak fogságába esett Vespa hercegnőt. Útközben összefutnak a gusztustalan Pizza a Hutt-tal, aki legutóbbi találkozásuk óta legalább dupla sajtnyit ...

8.9
2011114 min12451 megtekintés
Az univerzum végtelen és titokzatos, ám vannak néhányan, akik pontosan tudják, ki jó, ki rossz: ők a Zöld Lámpás Alakulat tagjai, akik a világegyetem nyugalmáért felelnek. Mindegyikük egy olyan gyűrűt hord, ami különleges képességeket biztosít számukra. Amikor új, minden eddiginél hatalmasabb ellenség fenyegeti az univerzum békéjét, kénytelenek egy földi embert is bevenni a csapatba. És attól kezdve a Föld ...

8.6
IMDb: 6.32011108 min18284 megtekintés
1979-ben az Amerikai Légierő lezárta az 51-es körzet egy részét. Minden anyagot vonattal egy szigorúan őrzött létesítménybe szállítottak. Az éj leple alatt a tehervonat látványos balesetet szenvedett, mielőtt elérte volna végső célját; a szállítmány sorsa a mai napig rejtély. Egy titokzatos természetfeletti erő bujkál ebben az átlagos kisvárosban - de vajon ez az erő jó vagy gonosz? Mi a szándéka? ...

9.1
2021140 min102047 megtekintés
2051-ből időutazók érkeznek, hogy sürgős üzenetet közöljenek. 30 év múlva az emberiség elveszíti a háborút egy idegen faj ellen. A túlélés egyetlen reménye, hogy katonákat és civileket szállítanak a jövőbe, akik csatlakoznak a harchoz. Dan Forester (Chris Pratt) elhatározza, hogy megmenti a világot a lánya érdekében. Egy briliáns tudóssal és elidegenedett apjával összefogva, újra írja a bolygó sorsát...

8.9
201492 min24833 megtekintés
200 évvel azután, hogy Dr. Frankenstein megteremtette szörnyetegét, Adam még mindig itt él közöttünk. Amikor azonban egy háború közepén találja magát, melynek tétje az emberiség sorsa, ráébred, hogy ő maga hordozza a pusztulás kulcsát.

9.1
IMDb: 6.62012132 min53678 megtekintés
A harc viselt egykori katonát, John Carter századost érthetetlen okokból a Marsra transportálódik, ahol ismeretséget köt a helyi lakosokkal, Tars Tarkas-sal, és az elbűvölő Dejah Thoris hercegnővel. Akaratán kívül belekeveredik egy - a bolygó bennszülöttjei között tartó ősi konfliktusba és az összeomlás határmezsgyéjén egyensúlyozó világban John Carter újra felfedezi magában az emberséget, amikor rájön, hogy bolygó és népének sorsa egyedül ...

7.7
202597 min23267 megtekintés
Változnak az idők, változnak a szerelmes történetek is. Ebben például néhány fiatal pár együtt lazul egy hétvégét az egyikük házában. Azután fokozatosan kiderül, hogy mindenki másért van ott, mást akar, másra vágyik. Van, aki a házban elrejtett rengeteg pénzt szemelte ki magának. Van, aki sokkal több szabadságot szeretne. Van, aki egyikük halálát kívánja. És van, aki a modern technikának köszönheti ...

6.4
2014101 min10358 megtekintés
April -aki szülei válását képtelen feldolgozni-, néhány barátjával együtt elindul egy kis vakációra, hogy kiszellőztesse a fejét. Majd a közelükben becsapódik valami, ők meg úgy döntenek, hogy bátran megnézik mi lehet az: egy hajó a világűrből.

9.1
2013143 min42565 megtekintés
Clark Kent a Kripton bolygó szülöttje, és még gyerekként érkezett a Földre, egy meteor becsapódásakor. Martha és Jonathan Kent veszik maguk mellé, és felnevelik őt. Clarknak azonban különleges képességei vannak, melyet szeretne valami jóra használni, így egyenes az út a hőssé válás felé.

8.9
2018107 min33494 megtekintés
Replicas. Foster eltökélt célja, hogy az emberi tudatot digitálisan rögzítse. Csakhogy egy tragikus autó-balesetben elveszíti a családját. A férfi meggyőzi kollégáját, hogy segítsen klónokat gyártani elhunyt szerettei DNS-éből. A sors azonban kemény választás elé állítja, ugyanis döntenie kell, hogy a feleségét, vagy a gyermekeit hozza vissza az élők sorába.

7.1
2012102 min3373 megtekintés
Négy átlagos, alig dilis kertvárosi polgár csupa egyszerű örömre vágyik: nyugalomra, nőkre és egy sörre távol a családtól. Így aztán polgárőrséget alakítanak, melynek tagjai esti járőrútjaikat kizárólag ürügyül használnák arra, hogy együtt szökhessenek el az otthoni kötelezettségek elől.

9
IMDb: 6.11998134 min11346 megtekintés
A Csendes-óceán mélyén egy ismeretlen eredetű, 300 éves űrhajót találnak. Négy fős tudóscsapatot küldenek le a víz mélyére, hogy kiderítsék, van-e élet a hajón. Amikor leereszkednek a mélységbe, egy hatalmas fémgömbre bukkannak, amiről hamarosan kiderül, hogy a jövőben, 2048-ban készült Amerikában. A tudósok behatolnak az űrhajóba, ám nem is sejtik, mi vár rájuk, ahogy azt sem, milyen emberként térnek majd ...

6.4
202192 min17131 megtekintés
Nell, Simon és fiuk, Art készen állnak arra, hogy megszervezzék barátaik és szeretteik számára a tökéletes karácsonyi vacsorát. Minden ragyog a lakásban, a hangulat meghitt és családias. Az érkező vendégek azonban még csak nem is sejtik, hogy ez lesz életük utolsó vacsorája, hiszen ezen az összejövetelen mindenki meg fog halni...