
7.1
202095 min17370 megtekintés
Elveszett lányok. Mari Gilbert (Amy Ryan) lányának hirtelen nyoma veszik. A rendőrség nyomozása eredménytelen, ezért Mari saját maga próbál utánajárni, mi történhetett. A lányt Long Islanden látták utoljára, ezért Mari azonnal útra kel, hogy újabb információkat szerezzen. A szigeten azonban megdöbbentő dolgokról rántja le a leplet, rájön, hogy a helyiek több szexmunkást is meggyilkoltak. Az Oscar-várományos Liz Garbus rendezésében készült ...

6.6
2016117 min4254 megtekintés
Pszichológiai thriller, a 70-es évek elején történt valóságos események alapján. A rendőrség ifjú tisztje az addigi nyomozás sikertelensége miatt a nőket gyilkoló sorozatgyilkos ügyében nyomozó csoport vezetője lesz. Az egyszerű ember, aki a képességeit meghaladó helyzetbe kerül, aki harcol gyengeségeivel, ambícióival, de a társadalmi-politikai berendezkedéssel is közel kerül egy veszélyes határ átlépésére.

8.4
2009120 min11871 megtekintés
Strahm ügynök halott és Hoffman nyomozó Jigsaw munkásságának egyedüli örökösévé vált. Eközben azonban az FBI egyre közelebb kerül Hoffmanhoz, aminek köszönhetően ismét csak kezdetét veszik a játékok, melyek során Jigsaw fő tervére is fény derül.

7
2020116 min17746 megtekintés
Az utolsó akarat. Egy rendíthetetlen újságíró belekeveredik a saját sztorijába, amikor segít gyengélkedő apjának nyélbe ütni egy fegyverüzletet Közép-Amerikában.

9.2
2018132 min26504 megtekintés
Elszigetelve. A boncolás során Dr. Herzfeld kapszulát talál a holttest agyában, mely a lánya, Hannah nevét és telefonszámát tartalmazza. Hannah-t elrabolták és az apjának fel kell hívnia egy bizonyos Eriket. Ám a számon Linda érhető el. Ő találta meg Erik holttestét Helgoland szigetén, amit a vihar elzárt a külvilágtól. Linda is veszélyben van, a brutális exbarátja üldözi. Herzfeld rájön, az ...

6.8
202099 min4299 megtekintés
James Figuares ambiciózus ám kegyvesztett műkritikus, aki turistáknak tart művészettörténeti előadásokat Milánóban. Amikor őt és új kedvesét meghívja birtokára az elismert és tehetős műgyűjtő, Joseph Cassidy, a férfi úgy érzi, végre rámosolygott a szerencse. Ám az új, gazdag barát tisztességtelen ajánlatra készül. Azt a feladatot adja Jamesnek, hogy lopja el a világhírű festő, Jerome Debney alkotását.

7.4
2018113 min12325 megtekintés
Csillagok határán. Montét halálra ítélték, de kivégzés helyett egy űrhajóra küldték több más elítélttel, hogy kísérletezzenek rajtuk. Az űrhajón született egy lánya is, Willow. Az űrben töltött hosszú évek alatt a lány kamasszá érett, a hajó személyzete és a többi rab pedig meghalt vagy eltűnt. Így már csak Monte utazik a lányával, nekik kell az űrhajó sötét titkait kideríteniük.

8.4
2018107 min10942 megtekintés
Vadállat. Egy nehéz helyzetű, elszigetelt közösségben élő nő két tűz között találja magát: egyik oldalon családja erős befolyásoló kontrollja áll, míg a másikon egy titokzatos idegen, akit kegyetlen gyilkosságsorozattal gyanúsítanak.

8.3
Jesse Stone: A bostoni hasfelmetsző esete
201587 min6092 megtekintés
Jesse Stone, Paradise kisváros rendőrfőnöke kiveszi a jól megérdemelt szabadságát, és Bostonba utazik. Találkozik az Állami Gyilkossági Csoport főnökével, Sydney Greenstreettel. A hadnagy hallott róla, hogy a tapasztalt zsaru hozzájárult már néhány Los Angeles-i ügy megoldásához, így a segítségét kéri egy problémás gyilkossági ügyben. A rendőri megérzései azt sugallják Stone-nak, hogy az ügy hiába van lezárva, megakad a szeme pár ...

4.6
201990 min7293 megtekintés
Öngyilkos túra. Max biztosítási nyomozó, aki egy bizonyos Arthur nevezetű férfi eltűnését vizsgálja. A megbízás a világtól elzárt Aurora Hotelbe vezeti, amely az öngyilkosságra hajlamos embereknek igyekszik segítséget nyújtani különleges módszerekkel. Max hamarosan elkezdi megkérdőjelezni a körülötte lévő valóságot. Vajon az egyetlen kiút a halál?

5.9
Rejtélyek professzora – Bűnügy újratöltve
202084 min4918 megtekintés
Winslow professzor ezúttal egy két évvel ezelőtti bűntény részleteiben merül el, amikor interjút kér tőle az üggyel kapcsolatban egy lelkes, fiatal írónő, akinek múltját szintén rejtély övezi. A kérdések tisztázása közben a tanárnő egyúttal egy még régebbi esetet is felgöngyölít.

8.7
2014106 min5823 megtekintés
Bill Marks szövetségi légi marsallként ingázik a New York és London közti non-stop járaton. Egy átlagos útnak indult ez a napja is, amikor a telefonjára egy fenyegető sms-t kap: 20 percenként megölnek egy utast a fedélzeten, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy megadott bankszámlára. Egyedül Marks az, aki aggódik az utasok életéért, a pilóta és a teljes legénység ...

7.9
202094 min21896 megtekintés
Vannak sztárok. Vannak (kevesebben) szupersztárok. És van (az egyetlen és utánozhatatlan) Scooby. E film nemcsak azt beszéli el, hogy hogyan lett a beszélő és majdnem okos dán dog kölyök egy bizonyos Bozont legjobb barátja, hanem azt is, hogy miképpen lettek ők és új barátaik a természetfeletti bűn állhatatos üldözői – hogy végül szembenézzenek minden idők legnagyobb, leggonoszabb főgonoszával, aki Sanda ...

6.5
201988 min6035 megtekintés
Karla, egy fiatal orvostanhallgató, ki akarja gyógyítani testvérét, Blake-t a végzetes családi álmatlanságnak nevezett terminális alvási betegségből, amitől nem tud aludni, amíg meg nem hal. A lány kezelésére irányuló törekvése során állapotának súlyosabb okára derül fény.

5.9
200898 min6332 megtekintés
Than és családja segítségűl hívja a feketemágiát, hogy bosszút álljanak a tanárnõn, és lelkét örök sötétségbe taszítsák... A fekete mágia erõinek segítségével megidézik a rég elhunyt édesanyjuk Düen lelkét aki így Panor testében újra emberi alakot ölthet. Panornak egy lehetõsége van, hogy megszabaduljon a szörnyű átoktól. Elpusztítani azokat akik rábocsátották azt. Ahhoz, hogy ezt véghezvigye, azonban elõbb a halál művészetének ...

5
200496 min7277 megtekintés
Egy jól ismert milliomos családja bizarr gyilkosság áldozata lesz. Az ügy nagy média visszhangot kap. Az emberek értetlenül állnak a megmagyarázhatatlannak tűnő események előtt. Semmi nyom nem marad a gyilkos után és a rendőrségnek sincsen gyanúsítottatja az ügy kapcsán. A véresen kegyetlen és hátborzongató ügy azonban nem hagy nyugodni egy bűnügyi riportert. Elszántan mindenre nyomozásba kezd. A szálak egy törékeny, ...

8.6
201998 min8772 megtekintés
Amikor Gréta, aki nemrég költözött Manhattanbe, elveszett pénztárcáját visszajuttatja egy idős özvegyasszonynak, akivel valószínűtlen barátság szövődik kettejük között. Hamarosan azonban a fiatal nő felfedezi, hogy hatalmas hazugságok csapdájába csalták és az idős asszony talán nem is az, akinek látszik.

7.3
2017107 min11753 megtekintés
A Sátán rabszolgái.. Miután három évig titokzatosan beteg volt az anya, végül meggyógyul. Az apa akkor elhagyja a várost egy munka végett, egyedül hagyva a gyerekeket. Hamarosan a gyerekek úgy érzik, hogy anya visszatért a házba. A dolgok rosszabbodnak, amikor a gyerekek észre veszik, hogy az anya visszatért nem csak azért, hogy meglátogassa őket, hanem magával vigye.

8.2
199889 min7851 megtekintés
Dark City. John Murdoch egyedül ébred egy furcsa hotelszobában. Kiderül, hogy ő az első számú gyanúsítottja egy brutális sorozatgyilkosságnak, azonban ő semmire sem emlékszik, azt sem tudja, hogy ki is ő valójában. Kétségbeesetten próbálja megtalálni elvesztett személyiségét, miközben egyre közelebb kerül a városban tanyázó tar koponyájú különösen viselkedő idegenekhez. Az árnyékszerű figurák képesek megállítani az időt és birtokba venni a ...

6.9
Sky kapitány és a holnap világa
2004107 min9232 megtekintés
Sky kapitány és a holnap világa. Híres tudósok tűnnek el titokzatos módon, szerte a világon, majd félelmetes, óriási robotok jelennek meg és tipornak szét mindent New York utcáin. E sorozatos rejtélynek ügyében kezd el nyomozni Polly Perkins, a Chronicle riportere, aki régi szerelmét, Joseph Sullivan kapitányt, a csak Sky kapitánynak nevezett vakmerő repülős tisztet is megnyeri az ügynek. A nyomok ...

5.6
202096 min8512 megtekintés
Egy rutin közúti ellenőrzés során egy rendőr szörnyű halált hal. Renee, a meggyilkolt zsaru kollégája az egyetlen, aki látja az esetről készült felvételt és a rajta látható árnyéklényt, majd a videó rejtélyes módon eltűnik. Egyre több hasonló támadásra kerül sor, ezért Renee az idővel versenyt futva próbálja megérteni a gyilkosságok mögött álló természetfeletti erőt.

6
201998 min6994 megtekintés
Eltűnt angyal. Egy gyászoló édesanya elveszíti a kapcsolatát a valósággal és talán önmagával is, amikor meggyőződésévé válik, hogy lánya még mindig életben lehet.

8.3
2013104 min8870 megtekintés
Oldboy Joe Doucett egy tönkretett találkozó után, részegen elmegy egy barátjához, de a férfi nem engedi be. Mikor egy hotelszobában ébred, rádöbben, hogy fogoly. Elrablói 20 éven át fogva tartják, anélkül, hogy tudná annak okát. Mikor váratlanul egyik napról a másikra elengedik, a férfi megszállott küldetésbe kezd, hogy magyarázatot találjon gyötrelmes büntetésének okára.

6.3
2014100 min13850 megtekintés
Jó éjt, anyu! Elias és Lukas (Elias és Lukas Schwarz) otthon édesanyjuk (Susanne Wuest) hazatértére várnak, aki az elmúlt hetek során egy komoly arcrekonstrukciós műtéten esett át. Azonban a fején folyamatosan kötést viselő nőről nem akarják elhinni, hogy az anyjuk, viszonyuk csak egyre rosszabb lesz, ahogy engedetlensgükkel egyre jobban magukra haragítják mamájukat. De a két srác megingathatatlan, és úgy néz ...

9.3
200786 min6946 megtekintés
Parajelenségek. Katie és Micah, a húszas éveiben járó, középosztálybeli pár beköltözik az új San Diegó-i otthonába. Katie érdeklődik a természetfeletti jelenségek iránt, amelyek gyermekkora óta kísértik, Micah azonban nem hisz az ilyen dolgokban. Sőt, egyre dühösebb, amikor Katie beszámol neki az érzéseiről. Szerinte ugyanis van valami a házban, furcsa zajokat hall, és elmozdulnak helyükről a tárgyak. Micah végül vesz egy ...