
8.3
2003119 min18240 megtekintés
A felejtés bére. Michael Jenningsre vadásznak, de nem tudja, miért. A világhíres zsenit csúcstechnológiával foglalkozó nagyvállalatok szerződtetik különleges, szupertitkos munkákra, majd a feledat elvégzése után az agyából kitörlik az emlékeit, nehogy elárulhassa a cégek titkait. Munkáját jól megfizetik, a legutóbbi, három éves küldetése után nyolc számjegyű összegre számít, de a munka végeztével a fizetési csekk helyett egy borítékot kap tele ...

8
Adéle és a múmiák rejtélye
IMDb: 6.32010107 min36663 megtekintés
1912-t írunk. Adéle Blanc-Sec, a rettenthetetlen ifjú riporter ég a tettvágytól. Képes bármeddig elmenni azért, hogy véghezvigye céljait. Ha a helyzet úgy kívánja, akár Egyiptomig is elhajózik, hogy különféle méretű és formájú múmiákkal mérje össze erejét. Mindeközben Párizs polgárain lassan eluralkodik a pánik. A Természettudományi Múzeum egyik emelvényén egy 136 millió éves Pterodaktilusz tojás rejtélyes körülmények között kikel, az óriási ...

7.6
2013114 min16539 megtekintés
Végjáték. A Földet már többször megpróbálta leigázni egy kimagasló technikai fejlettséggel rendelkező földönkívüli faj és nem kisebb a szándékuk, minthogy elpusztítsák az egész emberiséget. 70 évvel a kíméletlen háború után az emberek talán megtalálták szabadulásuk kulcsát Ender Wiggin személyében. A csendes, de annál különlegesebb képességekkel rendelkező fiút egy szigorúan védett, titkos űrbázisra küldik, ahol hozzá hasonló tehetséges fiatalokból álló katonai ...

7.8
A beavatott-sorozat: A hűséges
2016121 min1673 megtekintés
Tris és Négyes megszöknek Chicagóból, és felkeresik a városon kívül élőket. Odakint olyan sokkoló tényekkel szembesülnek, amelyek felülírják minden korábbi felfedezésüket. És miközben egy teljesen új, hihetetlenül fejlett technikával rendelkező világ tárul fel előttük, egy könyörtelen harc veszi kezdetét, amely az egész emberiségre veszélyt jelenthet. A vakmerő párosnak rá kell jönnie kiben bízhatnak, hogy aztán együtt szálljanak szembe azokkal, akik ...

7.9
201097 min10021 megtekintés
Talán léteznek bölcs és bátor baglyok, akiknek egyetlen feladata van a világon: a többi bagoly védelmezése. Megvigasztalják a szomorút, meggyógyítják a beteget, elűzik a gonoszt és óvják a baglyok királyságát.Sorent, a bagolyfiókát testvérével együtt elrabolja egy lázadó bagolyraj: ők tisztábbnak, különlegesebbnek állítják magukat a többi fajtársuknál. A fióka mindig is imádta a meséket, apjától sokat hallott a védelmező baglyok legendájáról. ...

8.2
IMDb: 6.32015103 min22433 megtekintés
Ne költözz olyan környékre, ahol horror író él. Zach elköveti ezt a hibát: a édesanyjával új városba hurcolkodnak, és még büszkék is rá, hogy a szomszéd házban a Libabőr-sorozat híres írója R. L. Stine dolgozik. A srác összebarátkozik a nagy ember lányával, és a segítségével beszökik a mester dolgozószobájába. Nem is sejti, hogy Stine különös módszerrel alkot: hátborzongató fantáziáról árulkodó ...

7.9
Libabőr 2: Hullajó Halloween
201890 min30579 megtekintés
Horrorregény írónak van egy nagy titka: fantáziájának meghökkentő és hátborzongató szülöttei életre kelnek, kilépnek a borítók közül, és elkövetik mind azt a gonoszságot, amellyel szerzőjük felruházta őket. Ezért van minden könyvén lakat. És ezért nem tanácsos kinyitni a lakatot. Ha valamelyik rémnek sikerül megszöknie, a hosszú fogság után kiélvezi a szabadságát, és annyit rosszalkodik, amennyit csak tud. A szerző legutóbb ...

8.6
Hellboy 2: Az Aranyhadsereg
2008120 min23018 megtekintés
Véget ért az emberiség és a Föld láthatatlan birodalma közti fegyverszünet. Az alvilág ura, a zsarnok Nuada herceg azt tervezi, hogy felébreszti az évszázadok óta szunnyadó gyilkos, elpusztíthatatlan aranyhadsereget. Megöli az apját, hogy a koronájával életre keltse a föld alatt rejtőző sereget, melynek segítségével magához ragadhatja a hatalmat, felemelve a fantáziatestet öltött, elnyomott és elfelejtett fajokat. A Paranormális Kutató és ...

7.7
2019120 min58322 megtekintés
Közeleg az apokalipszis… Hellboy, a démoni jófiú hamarosan kemény fába vágja termetes jobb karját. A pokoli teremtménynek bár nagy tapasztalata van az alvilági lények kiiktatásában, - hisz évek óta a természetfeletti szörnyek ellen harcol Bruttenholm professzor irányítása alatt -, arra ő maga sem számít, hogy egy olyan brutális erővel kell megküzdenie, ami számára is érdekes fordulatot hozhat. Az ősi varázslónő, ...

8.3
2021127 min130232 megtekintés
Frank Wolff egy karizmatikus hajóskapitány, aki némi készpénzért segítséget nyújt az eltökélt tudósnak, hogy teljesíthesse küldetését és rátaláljon a gyógyító erejű Életfára. Csakhogy a kalandjuk során nem csupán a dzsungel állataival, de egy német kutatócsoporttal is szembe kell nézniük, akik ugyanazzal a céllal érkeztek az őserdőbe, mint Dr. Lily Houghton. Vajon melyikük ér célt hamarabb?

6.2
2022137 min67996 megtekintés
Az erőteljes vízióiról ismert rendező, Robert Eggers új filmje egy akciókban bővelkedő eposz. Egy fiatal viking herceg sorsát követi nyomon, aki bosszút akar állni az apja haláláért.

8.1
2002124 min13684 megtekintés
Xander Cage (Vin Diesel), alias XXX saját hátborzongató mutatványairól szóló web-videók árusításával tölti nem éppen szokványos életét. Mind csupa hatásvadász, életveszélyes vállalkozás, melyek csupán rajongói és barátai körében emelik népszerűségét, ellenben egyre gyakrabban kerül összeütközésbe a törvénnyel. Xander nem sejti, hogy Augustus Gibbons (Samuel L. Jackson) személyében, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) folyamatos megfigyelés alatt tartja. Gibbonsnak pótolnia kell elveszített prágai ...

9.2
IMDb: 6.92004131 min21981 megtekintés
Benjamin Franklin Gates archeológus - családja hét korábbi generációjához hasonlóan - egy különös kincs megtalálására szenteli életét. A Gates család titkos legendája úgy tartja, hogy George Washington, Thomas Jefferson és Benjamin Franklin Amerika Függetlenségi háborúja idején egy jelentős arany-tartalékot rejtett el "szűkösebb napokra", és az arany rejtekhelyéhez az Alkotmány, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példányaiban található titkos utalások vezetnek el. ...

9.2
A nemzet aranya 2: Titkok könyve
IMDb: 6.52007124 min24578 megtekintés
Ben Gates gondban van. Felmerült a gyanú, hogy az ük-ükapja részese volt a Lincoln elnök elleni összeesküvésnek. Hogy tisztázza családja nevét, Ben nyomozni kezd. Így jut az elnöki titkok könyve nyomára. Az ebben rejlő információkkal nemcsak tisztára moshatja családja nevét, de az amerikai történelem számos nagy titkára is fény derülhet. Két segítőtársával, Abigaillel és Riley-vel az oldalán Ben attól sem ...

9
2021115 min71925 megtekintés
Free Guy rádöbben, hogy valójában háttérszereplő egy nyílt világú videojátékban. Úgy dönt, kezébe veszi az irányítást és ő maga lesz saját története főhőse – ő lesz az a fickó, aki e korlátokat nem ismerő terepen kiigazodva megmenti a világot, de a maga módján… amíg még nem késő.

9.2
2019129 min33783 megtekintés
Az már kiderült, hogy az ifjú pók egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai utazásra indul. De éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb ellenség tör a világra. A rejtélyes Mysterio erősebb az eddigi ...

9.1
Transformers: Az utolsó lovag
2017149 min67202 megtekintés
Transformers: Az utolsó lovag. Az emberek és az alakváltók háborúban állnak, és Optimusz Fővezér nincs többé. Jövőnk megmentésének kulcsa a múlt titkaiba van temetve, a Transzformerek rejtélyes földi történelmébe. Világunk megmentése egy valószínűtlen szövetség kezében van, melynek tagjai Cade Yeager, Űrdongó, egy angol lord és egy oxfordi professzor. Mindenki életében eljön a pillanat, amikor helyt kell állnia.

9.1
Transformers: A kihalás kora
2014165 min77322 megtekintés
Cade Yeager feltaláló, aki rábukkan egy kis darab Autobot technológiára. Miután aktiválja azt, a kormány és az idegenekre szakosodott fejvadászok a nyomukba erednek, ezért Cade, a lánya Tessa, valamint annak barátja, Shane menekülni kényszerülnek.

8.6
Dungeons & Dragons: Betyárbecsület
2023134 min104484 megtekintés
Egy sármos tolvaj és különc kalandorokból álló bandája nagyszabású akciót terveznek egy elveszett ereklye megszerzéséért, de a dolgok veszélyesen kisiklanak, amikor Szass Tam-mal húznak ujjat, aki a mágia sötét művészetének köszönhetően túllépett a halandó életen és erőteljes élőhalott lénnyé változott, a nekromancia segítségével pedig képes a maga oldalára állítani az élőhalottakat… ---------- A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület a legendás szerepjáték ...

7.7
Hanna – Gyilkos természet
2011111 min19683 megtekintés
Hanna (Saoirse Ronan) egyszerű kamaszlánynak látszik. De olyan erős, gyors, ravasz és kitartó, mint egy profi zsoldos katona. Apja, a CIA egykori ügynöke (Eric Bana) az északi sarkkörön túl, Finnország néptelen tundráin nevelte fel. Amikor a férfi úgy érzi, hogy a lány felkészült, visszaküldi a civilizált világba, és egy feladatot bíz rá. Hanna egy számára teljesen ismeretlen közegbe kerül, amit ...

7.5
202580 min3187 megtekintés
Lisa és Jens, a tinipár, az első testi együttlétükre készülődnek. Ezalatt a Jens testében élő Simen, a sperma, és barátai a létező legmerészebb utazásra indulnak. Céljuk, hogy felkutassák a petesejtet, és a legrátermettebb sikert arasson annak megtermékenyítésében. A film a tinik történetét két szemszögből mutatja be. Az egyikből a két tinédzser béna közeledését követhetjük figyelemmel, a másikból pedig Simon, a ...

8.8
200497 min19641 megtekintés
Jessica Shepard, a frissen előléptetett rendőrfelügyelő ambíciózus, erős nő, aki a férfiak világában is sikerrel megállja a helyét. Döbbenten fedezi fel, hogy első ügyében az áldozatok mind olyan férfiak, akikkel az utóbbi időben viszonya volt. A nyomozás egyre váratlanabb fordulatokat hoz, a rendőrfőnököt pedig felszólítják, hogy zárja ki Jessica-t a nyomozásból, hiszen ő az első számú gyanúsított. Eközben Jessica és ...

7.7
2022130 min116110 megtekintés
Az emberiséget katasztrófa fenyegeti, amikor egy titokzatos erő eltéríti a Holdat a pályájáról, és közvetlenül a Föld felé löki. A becsapódás elkerülhetetlennek tűnik, a bolygó végveszélyben van. A káosz, és totális pánik közepette Jo Fowler egy meghökkentő teóriával áll elő, ami a megmenekülést jelentheti mindenki számára. Ám arra senki nincs felkészülve, ami a Holdon vár rájuk...

8.5
IMDb: 6.42014115 min32193 megtekintés
Robinson, a veterán tengeralattjáró-kapitány (Jude Law) hajóbontóként dolgozik, míg ki nem rúgják az állásából. Egyébként sem túl boldog az élete, a felesége elhagyta, és a kisfiukat is magával vitte, ráadásul Skóciában járunk, ahol a munkásosztály a társadalmi ranglétra legalján helyezkedik el, annak minden hátrányával. Így Robinson kapva-kap az alkalmon, amikor meghall egy városi legendát egy a II. világháborúban elsüllyedt orosz ...

9
202498 min2482 megtekintés
Sötét idők járnak az ősi kínai birodalomra. A sárkányokat, akik valaha barátaik és bölcs szövetségeseik voltak az embereknek, egytől egyig levadászták és vasra verve bebörtönözték. Egy távol eső, hegyvidéki erődítményben egy kis szolgálólány megszökteti az egyedüliként megmaradt sárkányt, és együtt indulnak visszaszerezni a mágikus lény legbecsesebb ajándékát: az utolsó sárkánytojást, amit egy gonosz varázsló orozott el, halhatatlanságot remélve. A császár ...