
7.5
2020109 min41882 megtekintés
Óriási bogarak, kétéltűek és hüllők uralják a földet. Merthogy egy hatalmas meteorit közelített a Föld felé, amit az emberek atomtöltetekkel semmisítettek meg, csakhogy a visszahulló nukleáris hulladéktól mutálódni kezdett az élővilág, kiirtva az emberiség nagy részét. A maradék földalatti bunkerekben él, a különböző, egyre fogyatkozó kolóniák rádión tartják egymással a kapcsolatot immár hetedik éve, és így tudja meg a kissé ...

4.7
2024125 min16961 megtekintés
A tizenéves Ada a titokzatos Kleks Akadémián köt ki, ahol a tündérmesék világába léphet át, és a képzelet határait is elérheti. Emellett felfedezi a módját annak is, hogy rájöjjön legrejtettebb családi titkára.

8.1
2011119 min8914 megtekintés
Örökbefogadó apja halála után, Largo Winch mindenki nagy meglepetésére úgy dönt, hogy a teljes W-csoportot eladja, és a bevételből egy humanitárius alapítványt hoz létre. Azonban még a bejelentéssel egy napon megvádolják egy évekkel korábbi tömegmészárlásban való bűnrészességgel. Ahhoz, hogy megmentse magát, vállalatát, apja emlékét és szerelmét, Largonak ki kell derítenie, mi is történt akkor régen a burmai dzsungel mélyén, és ...

8.6
2008106 min16701 megtekintés
Nero Winch, a dúsgazdag mágnás árvaházban nőtt fel, így örökbefogad egy fiút, Largo Winchet. Ann Ferguson feltett szándéka, hogy megszerzi a hatalmas Winch vagyont, ezért megölik Nero-t, és hogy az öröklés egyszerűbb legyen, Largo-t is üldözőbe veszi. Largo megesküszik, hogy kideríti az igazságot és bosszút áll, de közben éppen apja gyilkosai elől kell menekülnie.

4.4
201786 min10895 megtekintés
A nagy harcos pusztító háborúra készül, miután országát feldúlják, és a törzsi csoportok a teljes megsemmisüléstől való félelemben élnek. Amikor a harcost a sajátjai elárulják és veszni hagyják, Zera , a titokzatos hercegnő meggyógyítja, és a tökéletesen rejtőzködő törzs befogadja. Ez a törzs ugyanis úgy hiszi, hogy ő az a harcos, akit kiválasztottak a végső csatára.

8.3
A Barbár – Legenda a szellemharcosról
IMDb: 5.4200799 min23954 megtekintés
Hatszáz évvel Kolumbusz előtt viking hajó érte el Észak-Amerika partjait. Halál és pusztulás maradt utána, és egy csecsemő. Az egyik indián anya vette magához és sajátjaként nevelte fel. A fiút, aki másképp néz ki, mint a többiek, sohasem fogadta be igazán a törzs. Másfél évtizeddel később újra feltűnnek a vikingek, módszeresen legyilkolják a partvidéki törzseket. Az egyetlen, aki felveszi velük ...

7.1
2023116 min14827 megtekintés
Paul Carpenter gyakornok egy titokzatos londoni cégnél, amelynek szokatlan munkaadói vannak, köztük egy vezérigazgató, aki az ősi mágikus világot modern vállalati gyakorlatokkal akarja felforgatni.

7.9
Belu – A legbátrabb bálna
202379 min9006 megtekintés
Míg társai már mind fehérré változtak, Belu még mindig kicsi és szürke. Hogy bebizonyítsa rátermettségét és hogy teljesítse imádott nagymamája utolsó kívánságát, Belu veszélyes útra indul a Nagy Északra. Útja során számos veszélyes kalandba keveredik, de szerencséjére új barátokra is lel, akik segítik a hosszú úton.

7.3
Alice Csodaországban 2010
2010108 min12521 megtekintés
A tizenkilenc éves Alice visszatér a gyermekkori kalandjából ismert varázslatos világba, ahol újra találkozik régi barátaival, és megtudja valódi sorsát: véget vetni a Vörös Királynő rémuralmának.

9.6
Vadászat a Vörös Októberre
1990134 min9983 megtekintés
A Vörös Október, a legújabb, szupertechnikával felszerelt szovjet atomtengeralattjáró az Egyesült Államok partjai felé tart. Az amerikai kormány attól fél, hogy akcióra készül. Egyedül Jack Ryan, a CIA szakértője gondolja, hogy az atom-tengeralattjáró litván parancsnoka dezertálni akar. A valóság még cifrább: Ramius kapitány át akarja játszani a modern hadieszközt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek ne kerüljenek egyoldalú fölénybe. Az USA ...

8.1
2011109 min36099 megtekintés
Hárman már halottak. Ő a negyedik. John Smith a megsemmisítésére küldött ellenségei elől menekül. Személyazonosságot vált és városról városra költözik védelmezőjével, Henrivel, így mindig ő a múlt nélküli új fiú. A mostani otthonában azonban váratlan események történnek: találkozik élete első szerelmével, teljesen új, óriási hatalommal bíró képességekre tesz szert és rájön, hogy vannak hozzá hasonlók, akik ugyanarra a sorsra ítéltettek, ...

8.4
202388 min6664 megtekintés
Amikor megtudja, hogy a közeli patak egy elveszett kincset rejt, Craig útnak indul, hogy megtalálja azt – navigál a veszedelmes külvárosi vadonban, új barátságokat köt, miközben egy félelmetes kalózcsapat üldözi.

8.4
2024100 min32033 megtekintés
Az Amazonas esőerdejében felnövő Emmának a világ legritkább barátsága adatott meg, amikor rátalált az elveszett, bűbájos jaguárbébire, akit Hope-nak nevezett el. Egy váratlan és tragikus esemény miatt azonban Emmának el kell hagynia az erdőt és barátját, hogy az ismeretlen nagyvárosban, New Yorkban folytassa életét. Éveken át ábrándozik arról, hogy visszatér a dzsungelbe. Amikor a tinédzser Emma megtudja, hogy régi otthonát ...

8.4
199581 min5728 megtekintés
John Smith, aki a pénzéhes angol telepesekkel együtt érkezik az Újvilágba, egészen más, mint az útitársai. Az aranynál sokkal jobban érdekli az a furcsa, titokzatos világ, ahol élni fog. Egyik felfedezőútja során megpillantja Pocahontast, a szépséges indián hercegnőt, és az élete egy csapásra új értelmet nyer. A lány - törzse tilalma ellenére - bizalmába fogadja az idegent, és mókás barátaival, ...

8.7
Gump – A kutya, aki megtanította az embereket élni
202188 min5105 megtekintés
Gump egy kóbor kutya, aki keresi a helyét az emberek világában. Társat szeretne találni, de sok nehézséggel kell megküzdenie utazása során.

9.3
Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk
2003146 min30212 megtekintés
A miami drog-nyomozók, Marcus Burnett (Martin Lawrence) és Mike Lowrey (Will Smith) egy high-tech eszközökkel felszerelt csapat tagjaként próbálják megakadályozni, hogy Miamit ellepje az extasy. Tapia (Jordi Mollá), a könyörtelen drogbáró ellenőrzése alá akarja vonni az egész város jól jövedelmező drogkereskedelmét, nem kímélve senkit, aki az útjába kerül. Bonyolítja a helyzetet, hogy Marcus gyönyörű húga, Syd (Gabrielle Union), aki mellesleg ...

8.2
Óriásláb – Családi bevetés
202097 min11981 megtekintés
Vannak családok, amelyek egy kicsit vadak… A legendás Óriásláb népszerűsége töretlen, mióta kamasz fia segítségével megmenekült a gonosz tudósok kezei közül. A szőrős, bozontos, csupaszív óriás elszánt környezetvédő aktivistaként éli boldogan életét családjával, és állati jófej barátaival. Ám amikor egy nap tudomására jut, hogy az egyik gyönyörű természetvédelmi terület veszélyben van, nyakába veszi a vadont, és mentőakcióra indul. Azonban az ...

6.4
2021141 min18763 megtekintés
Szörnyek cirkusza / Szörnyek a fronton (Freaks Out) Négy különleges képességű cirkuszi csodabogárnak egyedül kell megküzdenie a túlélésért 1943-ban, Róma bombázásakor.

8.6
2021109 min77338 megtekintés
A Madrigalok rejtve élnek Kolumbia hegységeiben. Mágikus otthonuk egy nyüzsgő városkában található, a csodákkal és bűbájjal teli Encantóban. Encanto varázsa a család minden gyermekét egyéni tehetséggel áldotta meg, az emberfeletti erőtől a gyógyítóerőig – minden gyermeket, kivéve egyet, Mirabelt. Ám mikor Mirabel felfedezi, hogy Encanto varázsát veszély fenyegeti, úgy érzi, hogy ő, az átlagos Madrigal lehet kivételes családjának egyetlen reménye.

8.5
201297 min21792 megtekintés
Vajon van Húsvéti Nyuszi? És Mikulás? És Fogtündér? És Homokember? Hát persze! Vannak, amíg van gyermek, aki hisz bennük. Igen ám, de a gonosz Szurok azt szeretné, ha a gyermekek csak benne hinnének. Vagyis a mumusban. Ezért aztán az álmokból rémálmokat csinál, az örömből félelmet, a fényből sötétséget. Így az "őrzők", a gyermekálmok védelmezői nagy veszélybe kerülnek. Ám akad egy ...

8.1
Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
2016134 min37111 megtekintés
A galaxis szerte dúló háborúban a sors nem mindennapi hősöket hoz össze, hogy egy csaknem lehetetlen feladatra vállalkozva ellopják a Birodalom pusztító fegyverének, a Halálcsillagnak tervrajzait. A béke és a szabadság utolsó reménysugarába kapaszkodva válnak részeseivé a galaxist fenekestül felforgató elnyomás elleni küzdelemnek.

8.9
1994133 min15449 megtekintés
Szenvedélyek viharában. William Ludlow (Anthony Hopkins) ezredes, miután megelégelte kormánya bánásmódját, egy távoli, őslakosok lakta vidéken telepszik le, hogy nyugodtan nevelhesse fel három fiát. Alfred (Aidan Quinn), a legidősebb csendes, kötelességtudó fiú, aki pontosan tudja, mit akar. Samuel (Henry Thomas), a legfiatalabb mindenki kedvence, a századforduló idealizmusának megtestesítője. Tristan (Brad Pitt), a középső azonban senkihez sem hasonlítható: vad, öntörvényű lélek, ...

9.4
200194 min17739 megtekintés
Hol volt, hol nem volt, egy messzi mocsárban, meghitt magányban élt egyszer egy morcos ogre, akit Shreknek hívtak. Ám a zöld szörny nyugalmát és életét egy napon fenekestül felbolygatta egy különös esemény: mesebeli lények lepték el a mocsarat - és lepték meg gyanútlan hősünket. A három vak egér futkározott a vacsoráján, a nagy, gonosz farkas feküdt az ágyában, a hét ...

8
2024101 min30712 megtekintés
Ő a világ leghíresebb macskája. És talán a legkövérebb is. Lusta, lassú, imádja a lasagnát és utálja a hétfőt. De Garfield, a narancssárga macska békés élete most fenekestől felfordul. Mert színre lép egy rég nem látott rokon: az apja. Sok mindenben hasonlítanak: szeretik a hasukat, és utálják a fürdővizet. Csakhogy Vic utcai macska, kalandvágyó, vagány figura, Garfieldtól pedig semmi sem ...

8.7
2011114 min17909 megtekintés
Időszámításunk szerint 140-ben, a római birodalom kiterjeszti határait egészen Britanniáig. Kaledónia területén a rebellis törzsek még tartják magukat. Marcus Aquila (Channing Tatum) megérkezik Britanniába, feltett szándéka, hogy visszaállítsa apja, Flavius Aquila megtépázott hírnevét. 20 évvel korábban, Róma 5000 főből álló kilencedik légiója Flavius vezetésével, a légió szimbólumát, a kilencesek sasát magasban hordozva vonult be Kaledóniába. Sosem tértek vissza. A légió, ...