Kaland

Teljes Kaland filmek online

Rambo V – Utolsó vér filminvazio.hu
9

Rambo V – Utolsó vér

John Rambo békésen próbálja élni a mindennapjait arizonai farmján, bár háborús múltjából felbukkanó belső démonaival továbbra is viaskodik. Egy nap azonban házvezetőnője, María unokáját elrabolják. Rambo felveszi a harcot a kegyetlen szex- és drogkereskedő mexikói kartellel, amely több lányt is fogságban tart. Segítője a halálos küzdelemben Carmen, aki a húga után kutat.
King’s Man: A kezdetek filminvazio.hu
7.9

King’s Man: A kezdetek

Mikor a történelem legszörnyűbb zsarnokai és bűnöző lángelméi összegyűlnek, hogy háborút kirobbantva emberek milliót tüntessék el a föld színéről, egyetlen férfi képes rá, hogy versenyt futva az idővel megállítsa őket.
Gladiator II filminvazio.hu
7.7

Gladiator II

Az ötszörös Oscar-díjas Gladiátor folytatása. A cselekmény néhány évvel később játszódik: Lucius, a császár húgának, Lucillának fia felnőtt. Semmi sem nyűgözte le jobban, mint Maximus hőstette. Az egykori hadvezér, aki gladiátorok ellen kényszerült harcolni, megmentette Luciust és édesanyját, miközben bosszút akart állni saját családja meggyilkolásáért. Lucius méltónak akarja bizonyítani magát nagy példaképéhez, aki az arénában halt meg...
Furiosa: Történet a Mad Maxből filminvazio.hu
7.7

Furiosa: Történet a Mad Maxből

Ki tudja, már, miért lett vége a világnak? Miért lett belőle végtelen, gonosz homoksivatag? Csak annyi biztos, hogy a világ elpusztult, és egy fiatal lányt, Furiosát elrabolják a Zöld Helyről, a Sok Anyától, és egy motoros horda meg a vezérük, Dementus viszi magával. Végigporzanak a sivatagon, és a Várat veszik célba, ahol meg a motoros hadúr meg akar küzdeni Halhatlan ...
Az utolsó megváltás filminvazio.hu
6.7

Az utolsó megváltás

Az epikus küldetés során a rettenthetetlen törvényen kívüli Diana és Tyrion lovag a gonosz Lord Roland ellen küzd a királyság fennmaradásáért. Összefognak, hogy legyőzzék Rolandot, megmentsék a hercegnőt, és helyreállítsák a békét, miután felfedik az igazságot a lázadásról és a királyság sorsáról.
Fedőneve: Sólyom filminvazio.hu
9

Fedőneve: Sólyom

Az ex-tengerészgyalogos (Michael Jai White) húgát majdnem halálra verik Brazíliában. Oda utazik, hogy saját maga keresse meg a tetteseket. Régi katonatársa (Neal McDonough) van a segítségére. Szembe kell szálljon az alvilággal, jakuzákkal és a helyi korrupt zsarukkal..
Az öngyilkos osztag 2 filminvazio.hu
8.1

Az öngyilkos osztag 2

A szuperhősök nem mind jók. Nem kedvesek. Nem akarnak segíteni. A titokzatos X-különítménybe a legelvetemültebbeket gyűjtik össze, és alaposan felfegyverzik őket. Harley Quinn (Margot Robbie), Bloodsport (Idris Elba), Peacemaker (John Cena) és a Belle Reve börtön még néhány rafináltan gonosz lakója fejébe apró robbanószert szerelnek: ha nem engedelmeskednek, robban a bomba. Ha engedelmeskednek, megmenthetik a világot. Corto Maltese szigetén vetik ...
A Gyűrűk Ura: A rohírok háborúja filminvazio.hu
7.8

A Gyűrűk Ura: A rohírok háborúja

183 évvel „A Gyűrűk Ura: A két torony” eseményei előtt: Pörölykezű Helm Rohan új, hatalmas királya Edorasban. Amikor királyságát a dúnföldiek fenyegetik, Edoras gyenge védművei miatt új, bevehetetlen erődítményt kezd építeni: a Kürtvárat a Helm-szurdokban. Véres csatára kerül sor, amely beíródik Középfölde történelemkönyvébe.
Bosszúállók: Végjáték filminvazio.hu
9.2

Bosszúállók: Végjáték

Bosszúállók: Végjáték. A Bosszúállók végén Thanos elpusztította univerzum felét, de Doctor Stange egy merész húzással megadta a lehetőségét annak, hogy az életben maradt Bosszúállók visszavágjanak..
Barátom, a pingvin filminvazio.hu
9.2

Barátom, a pingvin

A Barátom, a pingvint egy epikus igaz történet ihlette. Joao, a halász egy nap egy olajszennyezéstől szenvedő pingvinre talál a tengerparton, akire segítség nélkül a biztos halál vár. A férfi megtisztítja a pingvint, majd a megerősödött kisállatot útnak engedi. A pingvin viszont a megmentőjével marad, s a hónapok alatt különös barátság alakul ki közöttük. A kis madár aztán egy nap ...
Pi élete filminvazio.hu
8.2

Pi élete

Pi Patel különc indiai fiú, aki egy állatkertben lakik, melyet édesapja vezet. A vállalkozás nem túl jövedelmező, ezért apja úgy dönt, eladja az állatokat és Kanadába költöznek. A hajó azonban, amelyikkel útnak indulnak – és amelyik saját eladott állataik közül is szállít néhányat – elsüllyed, Patel pedig egy mentőcsónakban reked a katasztrófa másik túlélőjével, egy 2,5 mázsás bengáli tigrissel.
Túl az Óperencián filminvazio.hu
8.8

Túl az Óperencián

1892. Írország nyugati partvidéke. Joseph Donnelly, a szegény ír földműves bosszút akar állni a családját sanyargató gazdag földbirtokoson. De a sors úgy hozza, hogy a bosszú helyett esküdt ellensége önfejű lányát, Shannont kíséri Amerikába. Joseph ugyanis azt reméli, hogy ott végre saját birtokot szerezhet. Bostonban egy kocsmai verekedés során kiderül, hogy a fiú szenzációsan bunyózik. A tulajdonos leszerződteti, és esténként ...
Togo filminvazio.hu
9.5

Togo

2019

Togo

A Togo film 1925-ben, az alaszkai Nome városában játszódik, ahol diftéria járvány tör ki. A főszerepet a színészlegenda, Willem Dafoe kapta. Az igaz történeten alapuló alkotásban a 64 éves sztárnak egy 700 kilométeres utat kell megtennie szánhúzó kutyáival, hogy eljuttassa az emberek számára az életmentő vakcinákat.
Az eltűntek filminvazio.hu
8.1

Az eltűntek

A fiatal és elszánt Maggie egy elhagyatott, vad vidéken neveli két lányát. Egy nap azonban nagyobbik gyermekét, Lilyt titokzatos, sötét alakok rabolják el. Mikor Maggie rég nem látott, gyűlölt apja visszatér hozzá és felajánlja segítségét a lány felkutatására, Maggie tudja, most félre kell tennie minden sérelmét és büszkeségét, ha Lilyt még egyszer látni akarja az életben. A rejtélyes lovasok nyomába ...
Predator 1. Ragadozó 1987 filminvazio.hu
9.5

Predator 1. Ragadozó 1987

A különlegesen képzett kommandót egy dél-amerikai dzsungelbe vezénylik, hogy felkutassák és kimentsék bajba jutott társaikat - akik a környéken tűntek el és akik egy ideje nem adnak életjelet. A veszélyes terepen rutinosan mozognak a minden lehetséges veszélyre felkészült férfiak, ám az igazi fenyegetést nem a vadállatok, nem az embertelen éghajlat és környezet, de nem is fegyveres terroristák jelentik, hanem egy ...
Dzsungel filminvazio.hu
8.8

Dzsungel

Dzsungel. A történet a civilizált életre ráunó Ghinsberg 1981-es útját követi az amazóniai őserdő mélyére, ahová előbb elkalauzolja, majd csúnyán ottfelejti Thomas Kretschmann által megformált vezetője. A magára maradt Yossi ezután három hétig küzd az életben maradásért és a kijutásért.
Arany Kamuy filminvazio.hu
7.1

Arany Kamuy

A 20. század elején a japán A hokkaidói határvidéken egy veterán és egy ainu lány katonaszökevényekkel és gonosztevőkkel versengve próbál megszerezni egy elítéltre tetovált térképen látott kincset.
A titkos királyság filminvazio.hu
6.8

A titkos királyság

Verity és Peter útja a régi családi kastélyba balul sül el, amikor a szobájuk padlója hirtelen beomlik, és egy földalatti kamrába esnek, ahol lények civilizációjával találkoznak. Vezetőjük elmondja nekik, hogy Péter érkezését megjósolták, hiszen ő az, aki a Fellegvár Nagy Órájával újraindíthatja az időt, és elpusztíthatja a Lepelt, egy rosszindulatú lényt, aki magából a félelemből táplálkozik...
Borderlands filminvazio.hu
8.1

Borderlands

Lilith (Cate Blanchett), a hírhedt, titokzatos múltú kincsvadász, vonakodva tér vissza hazájába, Pandorára, a galaxis legkaotikusabb bolygójára. Küldetése megtalálni Atlas (Edgar Ramírez), az univerzum leghatalmasabb gengszterének eltűnt lányát. Lilith váratlanul szövetségre lép a söpredék néhány tagjával: Rolanddal (Kevin Hart), a tapasztalt zsoldossal, Tiny Tinával (Ariana Greenblatt), az elvadult, pusztító kis tinivel, Krieggel (Florian Munteanu), Tina tagbaszakadt védelmezőjével, Tannis-szel (Jamie Lee ...
A mélység titka filminvazio.hu
8.9

A mélység titka

Megszakad az összeköttetés az egyik amerikai nukleáris tengeralattjáróval. Még az is lehet, hogy az oroszok keze van a dologban. Fölkutatására a közelben tartózkodó víz alatti olajfúró bázis személyzete kap utasítást. A felszínen eközben nemzetközi válság alakul ki és tovább rontja a helyzetet, hogy akik tisztázhatnák a félreértést, a vihar miatt a mélyben rekednek. Az idő múlik, fogytán a levegő, a ...
Az elveszett város filminvazio.hu
7.5

Az elveszett város

Loretta Sage mindig egzotikus helyekről írt a népszerű kalandregényeiben, melyek címlapján a Dash nevű hőst megjelenítő, jóképű borítómodell, Alan feszít, aki erre a karakterre tette fel az életét. Miközben Loretta az új könyvét népszerűsíti, elrabolja őt egy különc milliárdos, aki azt reméli, hogy elvezeti őt a könyvében található elveszett város kincséhez. Alan bizonyítani szeretné, hogy a valóságban is hős tud ...
A vadon foglyai filminvazio.hu
9.4

A vadon foglyai

Charles Morse Anthony Hopkins öregedõ milliomos, akinek csinos feleségén kívül egyetlen szenvedélye az olvasás. De a nõk - úgy tűnik - kevésbé megbízhatók, mint a könyvek. Morse arra gyanakszik, hogy fiatal fotómodell feleségének, Mickey-nek Elle Macpherson viszonya van a megnyerõ modorú divatfotóssal, Robert Greennel Alec Baldwin. Robert és Charles közös kirándulásra indul, repülõgépük azonban lezuhan Alaszka kietlen erdõségei fölött. Az ...
Zsarolás filminvazio.hu
8.5

Zsarolás

Zsarolás. Egy családi nyaralás váratlan fordulatot vesz. A családfőnek, aki egyébként doktor, mindent meg kell tennie, hogy megmenthesse feleségét és 5 éves kisfiát egy hidegvérű halász markaiból.
Eragon filminvazio.hu
8.4

Eragon

2006

Eragon

Galbatorix egyesével végez társaival, a hatalmas, varázserővel bíró Sárkánylovasokkal, majd leigázza Alagaesiát. Csakhogy egy kis faluban él még a sárkánylovasok rendjének egy leszármazottja. A fiatal Eragon és az utolsó sárkány, Saphira a nagy harcos, Brom segítségével harcba indul, hogy legyőzze a gonosz királyt és varázslóját, Durzát.