
6.3
2018153 min34500 megtekintés
A ház, amit Jack épített. A hetvenes-nyolcvanas évek Amerikájában követjük Jack, a sorozatgyilkos öt gyilkosságának történetét. A kiemelkedő intelligenciájú férfi maga mesél a tizenkét év leforgása alatt megtörtént, tetszőlegesen kiválasztott rémtetteiről, sorozatgyilkossá érésének állomásairól. Az epizódok között társa a beszélgetésben Verge, vagyis Vergilius, amely utalás Dante Isteni színjátékában az alkotót a Pokolba kalauzoló költőre.

7.3
2011100 min22039 megtekintés
Több mint egy éve senki sem lakott a 205-ös szobában. Katrin-t azonban nem érdeklik a rémhírek, friss hús az iskolában, s bármi megfelel neki. Új környezetében a szabadságot látja, a bulikat, a pasizást, s persze a tanulást is valamennyire. Ám egy nap rejtélyes halálesetek veszik kezdetét, s Katrin úgy érzi, a szoba előző lakója akar neki üzenni, akiről senki sem ...

7.6
2021117 min31162 megtekintés
Eloise szenvedélye a divattervezés. Rejtélyes módon képes belépni a hatvanas évekbe, ahol találkozik bálványával, egy káprázatos feltörekvő énekessel. Ám az 1960-as évek Londonja nem teljesen az, aminek tűnik: olyan, mintha az idő szétesne, és ennek megvannak a maga baljós következményei...

8
200296 min13327 megtekintés
Hogy kiheverje egy brutális bűntett szemtanújaként elszenvedett lelki megrázkódtatását, Jake Malloy FBI ügynök elmegy egy rendőrtisztek számára fenntartott rehabilitációs klinikára. A rendőrök itt minden védelmi eszköztől - fegyvertől, jelvénytől - megfosztva kijózanodhatnak, és elkezdhetnek szembenézni a jövővel. Csakhogy a terápiás menedék hamarosan rémálomszerű börtönné válik, amikor egy óriási hóvihar teljesen elvágja a klinikát a külvilágtól. A páciensek sorra halnak meg ...

8.1
2000107 min6393 megtekintés
Catherine Deane, egy gyermekpszichológus, aki egy új és meglehetősen radikális terápiával próbálkozik, melynek lényege, hogy páciense agyába belépve megpróbálja megtalálni, mi okozhatja annak pszichés problémáit. Eddig ezt a módszert egyetlen esetben próbálta ki, egy kómába esett gyermeket próbált visszahozni az életbe. Amikor egy veszélyes sorozatgyilkos, Carl Stargher kómába esik Catherine-nek újra meg kell tennie a rendkívül veszélyes utazást. A sorozatgyilkos ...

4.4
202184 min10303 megtekintés
Három zsoldos kimenekít egy drogbárót Bissau-Guineából, aki a továbbiakban Saloum titokzatos városában kénytelen bujdosni.

6
201790 min7876 megtekintés
A Fűzfa Utcai Ház film története szerint egy fiatal nőt elrabolnak, ám fogva tartóinak rá kell ébredniük, hogy áldozatuk nem is annyira ártatlan, és sokkal inkább ők vannak veszélyben, mintsem a túszuk

8.4
198698 min11122 megtekintés
Egyik államból a másikba történő autó szállítása közben, egy fiatalember egy ravasz és kiszámíthatatlan sorozatgyilkos hálójába kerül, aki sikeresen a férfire tereli a gyilkosságok gyanúját. Üldözi a rendőrség , s ráadásul a gyilkos árnyékként követi. A férfinek egyetlen segítsége akad, egy pincérnő személyében.

9.3
1998120 min19047 megtekintés
Penge (Wesley Snipes) félig ember, félig vámpír. Erős és gyorsan gyógyul a sebe, tud a fényben is járni. Ő a kulcs és a kiválasztott a két faj között. Barátjával a vámpírok ellen harcol gyerekkora óta, s egy nap melléjük szegődik Karen doktornő, akinek megmentette az életét. A vérszomjas, átalakult Frost a vámpírok uralmát akarja megteremteni a Földön. A vér istenének ...

9.3
2002117 min16537 megtekintés
A vámpírok legyőzhetetlen ellensége, Penge (Wesley Snipes) kénytelen szövetséget kötni a vérszívókkal, amikor egy újabb, még rémítőbb faj fenyegeti kihalással a táplálékláncban alattuk álló fajokat, vagyis mindenkit. A Sötét Tanács szövetséget ajánl a vámpírvadásznak és ő rövid habozás után elfogadja a feladatot. Újratoborozza a régi csapatot és együtt vetik be különleges fegyverzetüket a különleges ellenség ellen. A vérfürdő egészen idilli ...

9.2
2004113 min23054 megtekintés
Penge, a világ legelszántabb vámpírgyilkosa visszatér egy harmadik, egyben utolsó ütközet kedvéért. A vámpírvadász éveken át az éjszaka leple alatt harcolt a vérszívók ellen, de most, hogy az FBI vérdíjat tűzött ki a fejére, kénytelen kimerészkedni a napfényre, hogy egyesítse erőit egy emberekből álló vámpírvadász klánnal, melynek létezéséről még csak nem is tudott. Oldalán két rettenthetetlen ifjúval, Abigaillel és Hanniballal ...

4.6
201280 min15488 megtekintés
Agla pszichológus. Filmes barátjával, Gunnarral egy gleccserkutató bázison ébrednek. Bár legalább öt munkatársnak kellene dolgoznia körülöttük, ők teljesen magukra maradtak. Mindenki eltűnt a központból. Mikor társaik keresésére indulnak, csak dulakodás és vér nyomaira bukkannak. Egyre nagyobb pánikban folytatják a kutatást, ám végül rájönnek: valami halálos erő fordult ellenük.

7.8
2005100 min5178 megtekintés
Antonio Bay takaros kisváros az óceán partján. Becsületben megőszült polgárai éppen a városalapító atyák szobrának a felavatására készülnek. A fiatalokat persze hidegen hagyják az efféle múltidéző ceremóniák, pedig ők lesznek azok, akik a városatyák eltitkolt bűneiért fizetni fognak. A tenger felől ugyanis sűrű és vészjósló köd érkezik, és telepszik rá a településre. A ködből pedig vérszomjas szellemalakok tűnnek elő, hogy ...

5.2
202294 min19076 megtekintés
Amikor néhány gazdag tini partit szervez egy távoli családi kúriában, a buli nagyon hamar halálos kimenetelűvé válik.

7.1
200888 min13676 megtekintés
Szörnyű tragédia árnyékolja be Donna életét. Három esztendővel ezelőtt egy mániákus gyilkos a szeme láttára mészárolta le az egész családját. A lány izgatottan készül a szalagavató báljára. Nem sejti, hogy a pszichopata gyilkos megszökött az elmegyógyintézetből és most visszatért, hogy befejezze azt, amit három éve elkezdett. Senkit sem kímél, mindenkivel végez, aki az útjába kerül. Ezen a vérgőzös éjszakán nem ...

7.8
Öt éjjel Freddy Pizzázójában
2023110 min38450 megtekintés
A közelmúltban elbocsátott és a munkája miatt kétségbeesett fiatalember, Mike vállalja, hogy éjszakai biztonsági őrként dolgozzon egy elhagyott tematikus étteremben. De hamarosan rájön, hogy itt semmi sem az, aminek látszik.

6.2
201790 min9513 megtekintés
Öt gyerek egy olyan világban ébred, ahonnan rejtélyes módon mindenki eltűnt.

7.2
201088 min5637 megtekintés
Viktória tó mellett terül el az álmos tóparti település. A helység népessége minden évben egyetlen hétvégére összpontosít. Július 4-én ide özönlenek ugyanis a napfényre, szexre és italos bulizásra vágyó emberek. Idén sem történik ez másképp, azonban a bulizókra jóval komolyabb következmények várnak, mint a másnaposság: egy vízalatti földrengés következtében egy nagy raj ősidőkből származó emberevő hal szabadul ki.

6.6
201283 min11864 megtekintés
Van valami a vízben, megint. És ezúttal senki nincs biztonságban, főleg a The Big Wet Water Park látogatói, ugyanis a húsevő halak a legnagyobb nyári attrakció közepette borotvaéles fogakkal támadnak.

5.8
200889 min9873 megtekintés
Jack saját magát is idegszanatóriumba záratja, hogy kihozza onnan az ott fogvatartott húgát. Tervébe azonban hiba csúszik. Kiderül, hogy az intézmény igazgatója betegein kísérletezik, s a rajtuk tesztelt szer vérszomjas gyilkosokká változtatja õket. Jack és húga vajon kijutnak, mielõtt a könyörtelen kannibálok levadásznák õket?

5.8
202384 min11392 megtekintés
Alana és Rabin két barát, akiket elrabolt egy szörnyeteg. Mivel nem volt más választásuk, minden eszközzel harcolniuk kell a túlélésért.

5.1
202487 min17124 megtekintés
Egy kis hajó egy nyers és kietlen táj partjaihoz ér. Egy hatfős csoport küzdötte át magát a keskeny tengeren, hogy új otthont találjon. Éheznek, kétségbeesettek, és 45 000 évvel ezelőtti világban találják magukat. Először is menedéket kell találniuk, ezért a tundra pusztaságán át elindulnak a távoli hegyek felé, amelyek a túléléshez szükséges barlangokat ígérnek. De amikor leszáll az éjszaka, a ...

6.8
2014100 min15499 megtekintés
Egy csapat diák aktivista az Amazonas vidékére utazik, hogy megmentsék az esőerdőt. Nem sokkal azután azonban, hogy megérkeznek, ráébrednek, hogy nincsenek egyedül...

3.4
202191 min28579 megtekintés
A helyiek körében köztudott, hogy Chicago Cabrini Green nevű környékének lakóházait egy rémtörténetekből ismert, kampókezű gyilkos tartotta rettegésben. Napjainkban, tíz évvel azután, hogy a Cabrini utolsó eredeti épületét is lebontották, Anthony McCoy és barátnője, Brianna Cartwright beköltöznek egy ottani luxuslakásba. Anthony karrierje éppen hullámvölgyhöz ér, amikor találkozik egy régi lakossal, akitől megismeri a valódi, szörnyűséges történetet. Hogy megőrizze pozícióját a ...

7.9
201395 min18711 megtekintés
A kolónia. Az éghajlat szélsőséges viszonyai miatt 2045-re a Föld még életben lévő lakossága elszigetelt földalatti kolóniákban él. A telepek elsődleges feladata a betegségek visszaszorítása és kellő mennyiségű élelmiszer termelése a populáció számára. A Hetes számú kolónia vezetője Briggs (Laurence Fishburne) pár katonával az oldalán a távoli Ötös számú kolóniába indul, miután vészjelzést kaptak a testvértelepről. Az extrém hideg időjárást ...