
8.9
2005108 min10409 megtekintés
Az Ecuadori dzsungelekben él a Waodani törzs, amely kegyetlenségéről hírhedt. A felnőtt emberek 60 százaléka nem természetes módon hal meg közülük a statisztikák szerint. Az ötvenes évek közepén néhány amerikai misszionárius érkezik családjával a dzsungelbe, hogy kapcsolatot teremtsen a Waodanikkal és a keresztény értékekre, a másik ember iránti tiszteletre, szeretetre és megbocsátásra próbálják őket tanítani. A film igaz történeten alapul.

8
2018110 min5463 megtekintés
Florence és Edward első látásra szeret egymásba, és a két tapasztalatlan fiatal úgy dönt, hogy összeköti az életét, és bármilyen nehézséget és különbözőséget leküzdenek majd a kapcsolatukért. Ám a nászéjszaka nem igazán úgy alakul, ahogy tervezték, és a nap hatalmas veszekedésbe fullad: a lány ugyanis szerelme ellenére sem tudja leküzdeni azt a rettegést, amit a testi kapcsolatok iránt érez.

9.4
2009133 min7531 megtekintés
A film három kilátástalan helyzetbe került rendőr pokoljárását követi végig, akik Brooklyn legsötétebb körzetében néznek szembe erőszakkal, korrupcióval és a saját démonaikkal. A boldogtalan házasságában vergődő Eddie az alkoholban és egy fiatal prosti karjaiban remél megváltást. Sal büszke, 5 gyermekes családapa, aki családja szebb jövőjének reményében, a kábítószerosztályon lehúzott 12 évnyi kemény munkáját teszi kockára egy veszélyes magánakcióval. Tango 3 ...

7
2017103 min6759 megtekintés
Fortunata egy önmagát szerencsésnek tartó egyedülálló anya a mindig pezsgő Róma külvárosában. Élete telis-tele van embert próbáló kihívásokkal, mégis örökké derűsen küzd az álmaiért. Erőszakoskodó, alkoholista rendőr férjétől nem egyszerű elválni, és kislányát jól láthatóan megviseli a helyzet. Az sem könnyíti meg az életüket, hogy Fortunata éjt-nappallá téve dolgozik azért, hogy megnyithassa saját fodrászszalonját és a saját lábára állhasson végre. ...

8.3
200996 min17783 megtekintés
Az 1953-as nagy holland árvíz idején egy mindenki által megvetett leányanya elveszti kisbabáját a katasztrófa káoszában. Az egész vidék víz alá kerül, mindent törmelék borít, de a nő elindul, hogy megtalálja gyermekét...

7.6
2020108 min13951 megtekintés
Egy egykori baseball-bajnok súlyos alkoholproblémákkal küzd. Némi remény csillan fel, hogy rendbe hozza az életét, amikor volt iskolájától megkeresik, hogy vállalja el a csapat edzését. Ám ahogy egyre sikeresebb a csapat, a férfinak úgy kell rendre szembenéznie démonaival.

8.3
200198 min4771 megtekintés
Két ellenséges katona, a bosnyák Ciki, és a szerb Nino egy félresikerült katonai akció után a senki földjén található lövészárokban ragad. Ciki és Nino felváltva ragadják magukhoz a hatalmat az árkon belül, az dirigál, aki éppen megszerzi a puskát. A helyzetet bonyolítja, hogy Ciki társa, Cera egy aknán fekszik, és nem szabad mozdulnia. Végül az ENSZ egy kéksisakos őrmestere próbál ...

6.6
IMDb: 6.2200687 min8840 megtekintés
Gyilkosság vádjával állítják bíróság elé a neonáci bõrfejűt. Mike Downey az Árja testvériség nevű szervezet tagja, aki a vád szerint aljas indokból, brutális kegyetlenséggel végzett egy kelet-indiai bevándorlóval. A bíróság hivatalból rendel ki ügyvédet a védelmére, a zsidó származású Danny Dunckelmant. A két egymástól gyökeresen eltérõ nézetet valló férfi találkozása semmi jóval nem kecsegtet. Dunckelman azonban a személyes meggyõzõdését félrerakva, ...

7.6
A kíméletlen
2018116 min37250 megtekintés
A kíméletlen. Egy fiatal angol bokszolót pitiáner drogügyletek miatt Thaiföld legkeményebb börtönébe zárják. Billy Moore számára hamarosan világossá válik, hogy a kegyetlen helyen csak akkor maradhat életben, ha alkalmazkodik a fegyház belső szabályaihoz. A börtön poklából és kilátástalan helyzetéből egyetlen módon szabadulhat: engedélyt kér, hogy részt vegyen börtönök közötti Muay Thai boksz bajnokságokon. Bokszolnia azonban nem elég: életben is kell ...

9.3
2009102 min7724 megtekintés
Kelet-Szibéria hófödte hegyei között él a rénszarvastenyésztő Batagi-klán, melynek vezetőjének fia, Szergej épp most töltötte be tizenhatodik életévét, ezért ő is csatlakozik a törzs legnagyobb nyájának őrzőihez. A nyár közeledtével a Batagi a többi törzzsel együtt felkerekedik, hogy a völgyekben megbúvó legelőkre tereljék a több ezer állatból álló nyájukat. Útjuk során nem csupán az elemekkel, de ősi ellenségeikkel, a farkasokkal ...

8
2020108 min5305 megtekintés
A kiöregedő, fanatikus focidrukker szembenéz a múltjával, miközben igyekszik gyökeresen más jövőt keresni önmaga és fiatalabb barátja számára.

8.5
2001113 min11815 megtekintés
A Donnie Darko egyszerre képregény, egyszerre esettanulmány és az év legmerészebb vállalkozása az amerikai független filmkészítésben. Csodákkal teli, hangulatos darab, amely az X-akták mágikus realizmusával mesél a nyolcvanas évekbeli kertvárosi tizenévesek szorongásairól. Kelly már a nyitó jelenetben elkezd zsonglőrködni a normalitással: a szappanoperába illő Darko család nekiesik egy rendelt pizzának, rövidesen pedig kiderül, hogy középső gyerekük, Donnie leállt a gyógyszerével, ...

6.7
201395 min29829 megtekintés
Egy 17 éves francia lány felnőtté válásának portréja négy évszakban, négy énekkel ábrázolva az első sze.xuális élményétől a személyiségének megtalálása érdekében tett szerelmi kalandozásáig.

4.5
200399 min4577 megtekintés
Tragikus tévedés következtében a huszonhat éves Lukasz börtönbe kerül. A rabok, akik közé kerül, éppen annyira különbözőek, mint amennyire különbözőek az élettörténeteik és az általuk elkövetett bűntettek. A zárkába összezsúfolt hat ember a nap huszonnégy órájában egymásra van utalva. Az elítéltek között egyre több az ellentétes érdekekből és a jellemek különbözőségéből származó konfliktus. Egyik nap új elítélt kerül a cellába. ...

5.5
2020105 min5794 megtekintés
Anton, a híres zongorista eltűnik. Az ügyet átvevő rendőr fokozatosan megismeri a művész zaklatott sorsát, bizarr kapcsolatait és a meglepő események örvényét kiváltó döntéseket. Szülei halála után Anton a testvéri kötelék keretein túl nővére, Ana boldogságának megszállottja lesz...

7.6
Melquiades Estrada három temetése
2005121 min11239 megtekintés
Egy mexikói vendégmunkást agyonlőnek a texasi határvidéken. Egy határőr lövi le tévedésből. Senkinek nem érdeke a felhajtás, így kerül Melquiades Estrada szép csöndben egymás után kétszer is a föld alá. Egykori munkatársa, Pete Perkins (Tommy Lee Jones) azonban nem nyugszik bele az ügy effajta elintézésébe, foglyul ejti az elkövetőt, a fiatal határőrt (Barry Pepper) és a kihantolt hullával a különös ...

6
200999 min4795 megtekintés
Bubba Brady egy lepukkant iparvárosban él, ahol az embernek annyi esélye van az életre, mint a kiszáradt prérifűnek. Ami őt egyedül a felszínen tartja, az Joy iránt érzett szerelme. Bubba találkozik a semmittevő Jimmel, aki sohasem marad három napnál tovább egy helyen. Miután parkolóhelyet kínált a számára, Jim tippet ad neki, hogyan szerezhetne munkát. Ezt még egy fickótól kapta, akinek ...

9.1
2012115 min5177 megtekintés
A film többféle karaktert is bemutat: egy ügyvédet, egy egymástól elhidegült párt, egy özvegy exrendőrt és egy ambiciózus újságírót, akik mindannyian vagy idegenek egymás számára, vagy szomszédok vagy munkatársak. A történetek egymásba szaladnak, amely a hétköznapi emberek kétségbeesett vágyódását mutatja be emberi kapcsolatok iránt.

7.2
201284 min8151 megtekintés
Az erő krónikája. Andrew, Matt és Steve átlagos középiskolások. Mindegyiküknek megvan a maga baja és öröme. Nem tökéletesek, nagy a szájuk, és kicsit esetlenek. Olyanok, mint bármelyikünk. Abban sem különböznek a világ bármely más kamaszától, hogy a legátlagosabb pillanatukat is feljegyzik, közzéteszik. Csak egy különbség van: nekik már nincsenek átlagos pillanataik. Egy éjszakai buli közben ráakadnak egy ismeretlen dologra, ami ...

4.4
200683 min11864 megtekintés
A szülők hirtelen halála után a Hamilton gyerekek magukra maradnak. Wendell és Darlene ikrek, s ők eddig is örök kívülállók voltak. Francis, a legkisebb testvér talál egy kamerát szüleik holmijai között, amit használni kezd egy iskolai feladathoz, a családjáról készít filmet. A film segítségével megismerhetjük Hamiltonékat. Egy nap Wendell különös akcióba kezd.

9
197290 min6373 megtekintés
1560-ban a spanyol konkvisztádorok - élükön a hírhedt Pizarróval - az amazonasi őserdők mélyére indulnak. Kalandos és veszélyekkel teli expedíciójuk célja, hogy felleljék a mesés El Doradót, az Aranyvárost. Aguirre, a csapat vezére istennek tartja magát, s míg csapatát felőrli a természettel és a bennszülöttekkel vívott küzdelem, a háborodott hatalommániás magára marad a majmok között. "Én vagyok isten haragja. Ahol ...

7.3
2019108 min7043 megtekintés
Spanyolország, 1936 nyara. A híres író, Miguel de Unamuno úgy dönt, hogy hivatalosan is támogatja a katonai felkelést, remélve, hogy így rend lesz az országban, ahol egyre feszültebb a helyzet. A köztársaságpárti kormány erre azonnali hatállyal leváltja őt a Salamancai Egyetem rektori posztjáról. Eközben Franco tábornok egyesíti csapatait a felkelők oldalán, és sikeres kampányba kezd, hogy megkaparinthassa a teljes ellenőrzést. ...

7
2003100 min5443 megtekintés
Willard nem igazán tud beilleszkedni az emberek közé, a legtöbben csak nevetnek rajta. Miután apja cégétől is kitúrják a munkatársai, csak a kis patkány barátai vigasztalják, akiket otthon nevel. Az egyik patkányt megölik, Willard pedig szörnyű bosszúra készül patkányhadseregével. A patkányok a szuperintelligens Ben vezetésével megszállják az irodát, és hátborzongató dolgokat művelnek.

6.3
2006136 min13138 megtekintés
Apró titkok. Sarah és Brad látszólag boldog házasságban él a kertvárosi otthonukban, csak az a baj, hogy mással, más fedél alatt. Sarah egyedül neveli a kislányát, miközben a munkába temetkező férjét alig látja. Bradnél fordított a helyzet, ő vigyáz a gyerekre, miközben neje dokumentumfilmeket forgat. A magányos szülők a gyerekeiket sétáltatva, a játszótéren találkoznak. Egymás segítségével hamarosan újra felfedezik a ...

8.5
Harriet – Szabadság vagy halál
2019125 min8010 megtekintés
Harriet Tubman rabszolgának született, de sikerrel harcolt önmaga és mások szabadságáért. Miután északra szökött gazdájától, számos szabadítóakciót vezetett, hogy kimenekítse sorstársait. A földesurak és embereik puskái elől menekülve Harriet az Úr hangját követve cselekedett, mint Mózes a Biblia szerint. Az általa megmenekített emberek új életet kezdhettek szabadon, távol a rabszolgatartó államoktól. Az ő történetét meséli el a film.