
8.3
2022192 min244907 megtekintés
Az Avatar: A víz útja több mint egy évtizeddel az első rész eseményeit követően meséli el a Sully család (Jake, Neytiri és gyermekeik) történetét; a rájuk leselkedő veszélyeket, az életben maradásért vívott harcaikat, az őket sújtó tragédiákat és azt, meddig képesek elmenni, hogy biztonságban tudhassák egymást.

6.5
202287 min21719 megtekintés
Az Elátkozott haverokban egy harmincas baráti társaság egy részeg halloweeni összejövetelen rájön, hogy a játék, aminek során 2002-ben megjósolták saját jövőjüket, furcsa és nevetséges módon valóra válik. Össze kell fogniuk, hogy egymást segítve megakadályozzák sorsuk beteljesülését, ami feje tetejére állítja életüket, valamint a helyi szektavezető lúzer esküvőjét.

5.5
2022103 min13567 megtekintés
Willie Boy beleszeret egy helyi törzsfőnök lányába. Carlota és Willie szerelme azonban, úgy tűnik, nem teljesülhet be, hiszen nem kapják meg az apa áldását, ám valaki váratlanul meggyilkolja a férfit. A pár menekülni kénytelen a szabadságukért és a szerelmükért.

8.2
Hanszan felszáll a léleksárkány
2022130 min14238 megtekintés
Igaz történet alapján. A Kim-trilógia második filmje, amely öt évvel a Myeongnyangi csata előtt zajlott. A "The Admiral: Roaring Currents" előzménye. A 16. században, egy hónappal a Sacheoni tengeri csata után, a Busanban állomásozó japán haditengerészeti bázisra megérkezik Wakisaka Yasuharu daimjó, hogy kiiktassa a Kína meghódítására irányuló hadjáratuk útjában álló joseoniakat. 1592 júniusában Yi Sunshin admirális és flottája szembeszáll a ...

9.1
2022103 min8320 megtekintés
Hildy Good New England-i ingatlanügynök élete kezd helyrerázódni, amikor összejön egy volt New York-i szerelmével.

5.9
Aki bújt, aki nem 4: Újjászületés
202288 min49112 megtekintés
Egy csapat hullajelölt tini egy hatalmas horror témájú partin vesz részt. Miután megnyertek egy szabadulószoba-élményt, a csoport egy házba zárva találja magát, ahol valami nem stimmel... mintha egy szörnyeteg közeledne feléjük. (Aki bújt, aki nem 4.rész)

7.7
2022112 min69925 megtekintés
Amikor Kat pillanatokkal a házassági szertartás előtt megtudja, hogy Bastian megcsalta, összeomlik a színpadon, kétkedni kezd a szerelemben, az igazságban és a hűségben. Ahogy világának szappanbuborékja kipukkan, tekintete találkozik egy idegenével - egy arccal a tömegben. Ha az, amit ismersz, cserben hagy, talán az a válasz, amit nem ismersz, így az őrület egy pillanatában Kat úgy dönt, hogy összeházasodik az ...

6
202296 min13005 megtekintés
Ray búcsút int bűnözői múltjának és jó útra tér. De mikor fény derül a múltjára, megzsarolják egy utolsó munkával. Célkeresztbe kerülve menekülnie kell a könyörtelen bérgyilkosok elől, akik mindenáron meg akarják szerezni azt, amije van.

7.9
202286 min33047 megtekintés
Két barátnő a Dolomitokban akar megmászni egy 3 km magas sziklafalat, amikor összeakadnak egy több férfiból álló csapattal. Elkezdődik az élet-halál harc a sziklaperemen.

6.6
202282 min6353 megtekintés
Tacho egy földműves, aki a földjét gondozza, miközben az élet elhalad mellette. Amikor hírt kap lánya haláláról, a városba utazik, hogy hazavigye a lány holttestét, és ott egy számára idegen világot fedez fel.

6.5
202281 min8770 megtekintés
Miután milliókat lopott el a szadista maffiafőnök, Temple drogkereskedő rejtekhelyéről, egy tolvaj egy potyautast talál a menekülőautójában: Temple várandós feleségét, Miát. Temple kétségbeesetten szeretné visszaszerezni pénzét és meg nem született fiát, ezért bérgyilkosokból és fejvadászokból álló osztagot küld ki, hogy hozzák be Miát és a tolvajt...

7.1
202296 min6783 megtekintés
Egy 50 éves férfi anyagi gondjai megoldására taxisofőrként vállal állást. Rövidesen azonban még több problémája adódik az utasokkal.

7.7
2022116 min8579 megtekintés
A történet Antont követi, akinek elsődleges célja, hogy befejezze lovassági tisztképzését. A kiképzés során szakaszát egy helyi báró megsegítésére vezényli, és találkozik a báró lányával, Edith-tel, aki balesetet szenvedett.

7.8
2022103 min59195 megtekintés
Amikor egy ősi troll felébred egy norvég hegy mélyén, egy szedett-vedett hősökből álló csapatra hárul a feladat, hogy megállítsák, mielőtt halálos pusztítást okozna.

7.9
2022105 min28289 megtekintés
A hírszerző ügynököt azzal bízzák meg, hogy keverjen gyanúba egy makulátlan politikust, ezért döntenie kell, hogy van-e még olyan határ, amelyet nem lép át.

8.5
The Woman King – A harcos
2022135 min82077 megtekintés
Afrika hatalmas, és ők voltak benne a legerősebbek: Dahomey királyság a 19. században nemcsak a kontinens, hanem az egész világ egyik legjelentősebb hatalma volt, és uralkodóját egy csupa nőből álló, különleges katonai egység védte. A harcos nők elszántak, kemények és különleges kiképzést kaptak. Ha az ország bajba kerül, ők az elsők, akik harcba indulnak, és nincs, aki ellenálljon nekik. Félelmetesek, ...

6.1
2022109 min4382 megtekintés
Egy Stockholmban élő középkorú edzésmániás hipszter a 90 km-es Vasaloppet sífutóversenyre edz. A nővére az ellentéte, nincs munkája, iszik, de van egy lánya. Hirtelen titkok derülnek ki és ígéretek születnek.

6.4
2022113 min3845 megtekintés
Az úszó-világbajnokság nagy esélyese, Mathias Le Goff egy nyilvános homofób kirohanása után azt kapja büntetésül a szövetségtől, hogy készítsen fel egy férfi vízilabdacsapatot – a Gay Gamesre. A feladat nem egyszerű, mivel a Csillámgarnélák elég lazán kezelik az edzéstervet. Már csak az a kérdés, melyik félben erősebb a versenyszellem – és a másikkal/mássággal szembeni nyitottság és tolerancia.

7.2
2022115 min5351 megtekintés
Charlie kisfiúként az örmény népirtás elől az Egyesült Államokba menekül, de felnőttként visszatér, és letartóztatják. Börtöncellájából egy örmény házaspárt figyel, és végre megismeri a szülőföldjét.

7
2022110 min5363 megtekintés
Életigenlő családi dramedy, amely egy vidéki kisvárosban játszódik. Dustin Hoffman játssza Billt, Sam (jake Hoffman) feltűnősködő apját. Sam hazatért, hogy gondoskodjon a gyengélkedő Billről. Míg otthon van, Sam beleszeret egy helyi nőbe, Kate-be (Fisk). Ezzel egy időben Bill is kezd beleszeretni a lány anyjába, Tinába (Spacek). Az igaz szerelem útja sosem halad zökkenőmentesen, és ők négyen kénytelenek lesznek szembenézni a ...

8.8
2022101 min66286 megtekintés
A Magic Mike alkotóinak legújabb filmjében Briggsre, a folyton harc után ácsingózó, hedonista élvezetekben tobzódó exkatonára élete talán legfontosabb küldetése vár. Útra kell kelnie Luluval, a belga juhászkutyával, hogy még időben odaérjenek az állat bevetésen elhalálozott gazdájának a temetésére – aki egyben Briggs legjobb barátja is volt.

7.5
2022104 min30622 megtekintés
Charlie Kincaid egy nap rábukkan egy titkos főhadiszállásra a saját otthona alatt, amely úgy tűnik, hogy egy szuperhősé lehetett egykor. Charlie megosztja ezt a titkát barátaival, akik meg vannak győződve róla, hogy Charlie elhidegült apjának valószínűleg van egy másik élete is.

3.7
2022107 min22542 megtekintés
Mély merülés a nem is olyan távoli jövőbe, amelyben az emberiség megtanul alkalmazkodni szintetikus környezetéhez. Ez az evolúció az embereket természetes állapotukon túlmutató metamorfózisba viszi, amely megváltoztatja biológiai felépítésüket.

8.1
Csonthülye 3: Csontos fia
202280 min5859 megtekintés
Hatvan évvel ezelőtt, Afrika egy homályos szegletében egy könnyű repülőgép-baleset egyetlen túlélője egy kisfiú volt. Talán életben maradásának csodája adta a „látás” ajándékát, és Sangomává, a Kuvuki törzs látnokává vált, aki a csontok dobálásával tolmácsolta Istenük kívánságait. Innen a neve: „Csontos”. Ma már előrehaladott korában, de lélekben és testben még mindig fitt, küldetése, hogy átadja bölcsességét fiának, Mathambónak, és eligazítsa ...

6.3
2022143 min42229 megtekintés
Az idő kapuja megnyílik egy legendás kardforgató előtt, aki a Goryeo-dinasztia alkonyán, az isteni erővel bíró kardot akarja megszerezni. A kapu túloldalán azonban azok állnak, akik 2022-ben egy emberi testbe zárt idegen foglyot üldöznek.