2020
Boszorkányok 2020
Egy elárvult kisfiú kénytelen a távoli vidéken élő nagymamájához költözni – és együtt ismerkednek össze néhány nagyon elegáns, különleges, és megtévesztően kedves nővel: akikről hamar kiderül, hogy boszorkányok. Amikor pedig a nagyi menteni próbálja az unokáját, pont arra a helyre keverednek, ahol a Legfőbb Boszorkány összegyűjtötte az összes kolléganőjét, mert van egy szörnyű terve. Mit tehet egy eszes kis srác, ...
Az égre törő
2020Az égre törő
Daniel Calparsoro filmjének főszereplője egy Angel nevű, Madrid külvárosában élő autószerelő, aki új barátnője, Estrella előtt szeretne bizonyítani, ezért beáll egy autókra szakosodott és autókkal fosztogató tolvajbandába a gyors meggazdagodás reményében. Valós események alapján készült film.
Elyse esete
2020Elyse esete
Egy pszichiáter (Anthony Hopkins) és egy nővér megpróbál segíteni a katatón állapotban levő Elyse-nek (Lisa Pepper).
Ragadozó madarak
2020Ragadozó madarak
Harley Quinn sosem volt jó kislány. Sem normális. De amióta Gotham legizgalmasabb nője szakított Jokerrel, megváltozott benne valami. Feladja addigi magányát, és három nem kevésbé életveszélyes barátnőjével, Fekete Kanárival, Vadásznővel és Renee Montoyával indul újabb kalandokra. És amikor egy gonosz maffiavezér elrabol egy fiatal lányt, úgy dönt, társnőivel együtt kipróbálja, milyen érzés, ha egyszer a jó oldalon harcol. Hát, furcsa. ...
A nagy visszatérők
Max Barber producer új filmje hatalmas bukás a mozikban. Mivel emiatt az adósságát sem tudja visszafizetni, a hírhedt maffiafőnök, Reggie Fontaine markába kerül. Max úgy próbálja menteni az irháját, hogy meggyőzi Reggie-t, finanszírozzon egy újabb forgatást. Ez azonban már nem a nézők kedvéért készül, csupán azért, hogy egy biztosítási csalással óriási összeget zsebeljenek be. A vén, részeges főszereplő, Duke ...
Hat perc éjfélig
2020Hat perc éjfélig
1939 nyarán, amikor Hitler ereje növekvőben van, csakúgy, mint az Egyesült Királyság és Németország közötti feszültség, a náci elit lányainak oktatására Anglia déli partján létrehozott Augusta Victoria Főiskoláról titokzatos körülmények között eltűnik egy tanár, Wheatley. Rocholl kisasszony (Judi Dench), az iskola nevelőnője Wheatley helyére felveszi Thomas Miller (Eddie Izzard) angoltanárt, és segít felkészíteni a lányokat az angol-német ösztöndíjra. Thomas lassan ...
A bébiszitter 2. – A kárhozottak királynője
A bébiszitter 2. Két évvel azután, hogy Cole túlélte találkozását a sátánista szektával, amit a bébicsősze, Bee vezetett, itt az újabb rémálom: a középiskola. De amikor régi ellenségei váratlanul visszatérnek, Cole-nak újra túl kell járnia a gonosz erők eszén.
Philadelphia hangjai
A 8 éves Peter Flood tehetetlenül nézi végig, ahogy húga meghal a meggondolatlan szomszédja által okozott balesetben. Apjuk, akit mélységesen megvisel lánya halála, magas árat fizet, amikor bosszúra vetemedik: tette maradandó generációs sebeket hagy maga után. A 30-hoz közelítő Peter bár már felnőtt, még mindig nem volt képes feldolgozni a húga halála miatt érzett bűntudatot. Megpróbál elhatárolódni a családi vállalkozástól, ...
Szerelem és szörnyek
Óriási bogarak, kétéltűek és hüllők uralják a földet. Merthogy egy hatalmas meteorit közelített a Föld felé, amit az emberek atomtöltetekkel semmisítettek meg, csakhogy a visszahulló nukleáris hulladéktól mutálódni kezdett az élővilág, kiirtva az emberiség nagy részét. A maradék földalatti bunkerekben él, a különböző, egyre fogyatkozó kolóniák rádión tartják egymással a kapcsolatot immár hetedik éve, és így tudja meg a kissé ...
Staten Island királya
Scott kissé lelassult a fejlődésben, amióta tűzoltó apja 7 éves korában meghalt. Most a húszas évei közepén jár, sokra nem vitte, álmát, hogy tetoválóművész lesz, nincs sok esélye valóra váltani. Miközben ambiciózus húga főiskolára megy, Scott még a folyton kimerült sürgősségi nővér anyjával él, napjait füvezéssel, bandázással tölti, és titokban összejön gyerekkori barátjával. Ám amikor az anyja randizni kezd egy ...
Árok
2020Bad Boys 3. – Mindörökké rosszfiúk
A rosszfiúk rossz fiúk maradnak. A korábbi két Bad Boys film sztárja, Will Smith és Martin Lawrence újra járőrpárba áll, hogy szembeforduljon mindennel, ami rossz, erőszakos, bűnös, vagy jobb kocsija van, mint az övék. Pedig Marcus már a korai nyugdíjra készülő rendőrfelügyelő, Mike pedig az életközépi válsága mélyén dagonyázik. Ez így is maradhatna jó sokáig, ha fel nem bukkanna egy ...
Óriásláb – Családi bevetés
Vannak családok, amelyek egy kicsit vadak… A legendás Óriásláb népszerűsége töretlen, mióta kamasz fia segítségével megmenekült a gonosz tudósok kezei közül. A szőrős, bozontos, csupaszív óriás elszánt környezetvédő aktivistaként éli boldogan életét családjával, és állati jófej barátaival. Ám amikor egy nap tudomására jut, hogy az egyik gyönyörű természetvédelmi terület veszélyben van, nyakába veszi a vadont, és mentőakcióra indul. Azonban az ...
A hívatlan
2020A hívatlan
Tegyük fel, hogy egy egyébként is lázadó tini vagy. A helyzetedet tovább nehezíti, hogy a szüleid elváltak és ezt sem dolgozod fel egy könnyen. Nyilván csak még inkább lázadsz. Viszont ez mind semmi ahhoz képest, mint amikor rájössz, hogy a szomszédban élő hölgy egy ezeréves boszorkány. Te mit tennél? A The Wretched főhőse úgy dönt, hogy megküzd vele!
Horizon Line – Sétarepülés
Egy pár egy trópusi szigetre tart egy esküvőre, útjuk azonban az életükért vívott küzdelemmé válik, miután kisrepülőgépük pilótája szívrohamot kap.
Ritmusszekció
2020Ritmusszekció
Ritmusszekció. Stephanie képtelen feldolgozni, hogy egy repülőgép szerencsétlenség során elveszítette a családját. A nő teljesen önpusztító életmódot folytat. Miután azonban rájön, hogy a tragédia nem véletlen volt, nyomozni kezd, így rövidesen egy ismeretlen és sötét világban találja magát.
Vadászvadász
2020Vadászvadász
A szőrmevadász Joseph (Devon Sawa) családjával a távoli vadonban él, nyugalmukat azonban megzavarja egy farkas felbukkanása. A férfi elhatározza, hogy a ragadozó nyomába ered, távolléte alatt azonban felesége és lánya a fenyegetést jelentő titokzatos fenevad gondolatától egyre paranoiásabbá válik, s közben nem is sejtik, hogy közelebb van az otthonukhoz, mint hiszik.
Gombos Jim és a rettegett 13
Gombos Jim és Lukács második kalandja a távóriáshoz vezet, ám közben 13 rettegett kalóz nyomára bukkannak. Sőt, eljutnak egy csodálatos víz alatti városba, megfejtik a vassziklák titkát, és fény derül Gombos Jim rejtélyes származására is. Egy év telt el azóta, hogy Gombos Jim és legjobb barátja, Lukács visszatértek veszélyes kalandjukból. Nem sokáig ülhetnek azonban a babérjaikon, ugyanis sötét felhők gyülekeznek: ...
Jiu Jitsu – Harc a földért
Jake Barnes háborús hős és jiu jitsu mester nem hajlandó felvenni a harcot a megszálló földönkívüliek vezérével, Braxszal szemben. A férfi azonban nem kerülheti el a sorsát, egy súlyos támadás során elveszti az emlékeit, és komolyabban megsérül, Wylie azonban megmenti az életét. Jake-nek nem marad más választása, nem csupán az emlékeit kell visszaszereznie, hanem sokkal keményebben kell edzenie, hogy legyőzhesse ...
Gazfickók városa
2020Gazfickók városa
Francia Bronx) Marseille-ben az Orsoni-klán emberei kegyetlen vérontást visznek véghez, amely brutalitásával a Bar du Téléphone gyilkosságra emlékeztet. A nyomozást a rendhagyó módszereket alkalmazó Richard Vronski vezeti, akinek rövid időn belül sikerül riválist szereznie a BRB-t vezető Costa őrnagy személyében. A rend helyreállításával Ange Leonetti rendőrbiztost bízzák meg, a városban azonban egyre jobban a feje tetejére állnak a dolgok. Leonetti ...
Véres telihold
2020A lesza*om lista
2020A lesza*om lista
Miután egy csínytevés miatt atomjaira hullik egy szorgalmas végzős gimnazista élete, a fiú listát ír arról, hogy mit kellett volna másképp csinálnia.