
8
2014105 min11448 megtekintés
Spanyolország, 1980, valahol messze délen. A Franco rezsim sokkján alig jutott túl a társadalom, amikor két fiatal lány tűnik el az isten háta mögötti település egyik helyi vurstlijában. Amikor kiderül, hogy a lányokat meggyilkolták, az ügy felderítésére két madridi nyomozót küldenek a helyszínre, akiket kizárólag a gyilkosságok megoldása köti össze. Hamarosan rájönnek, hogy egy sorozatgyilkossal állnak szemben, aki évek óta ...

6.2
201498 min12451 megtekintés
A karizmatikus, ám vitatható módszerekkel dolgozó egyetemi fizika tanár, Harris (Jared Harris) ráveszi legjobb diákjait, hogy csatlakozzanak egy veszélyes kísérlethez: negatív emberi energiából akarnak kopogtatószellemet létrehozni. A kísérlet tárgya egy csábító, ám veszélyes fiatal nő (Olivia Cooke), akinek sötét energiája sérült pszichéjében mutatkozik meg. Ahogy a kísérlet kezd kibontakozni, a diákok és a professzor szembetalálják magukat a szörnyű valósággal: kimondhatatlan ...

7.6
2014129 min8222 megtekintés
A leghihetetlenebb történeteket a valóság írja. A DuPont-vagyon örököse, John Eleuthére du Pont (Steve Carell) bolondos figura volt, de már a bolondság határán. Sőt, azon is túl, hiszen a paranoia és a skizofrénia tünetei is megmutatkoztak rajta. Mégis egy vegyipari óriáströszt vezetésére készült, bélyegeket gyűjtött, madártani könyveket adott ki, és rajongott a férfias sportokért - egy birkózócsapatot is támogatott. A ...

7.9
201490 min15733 megtekintés
Zachet (Dane DeHaan) teljesen lesújtja barátnője, Beth (Aubrey Plaza) váratlan halála, ám a fiú kap egy második esélyt, miután kedvese visszatér az élők közé. A fiú boldogsága azonban nem tart túl sokáig, ugyanis kiderül, hogy barátnője egy olyan zombivá változott, aki folyton éhes.

8.7
2014110 min5717 megtekintés
Reese Witherspoon főszereplésével készült el Philippe Falardeau (Monsieur Lazhar) igaz történet alapján készült filmje, aminek a forgatókönyvét az Emmy-jelölt Margaret Nagle írta. A történet egy amerikai nőről szól, aki három szudáni menekültnek segít a beilleszkedésben.

6.2
201486 min12707 megtekintés
A tizenhárom éves Oskari íjjal és nyíllal felfegyverkezve vág neki Finnország fagyos vadvilágának, hogy kiállja lakhelye ősi próbáját. Kisvártatva egy mentőkapszulára lesz figyelmes, melyet még lezuhanás előtt lőttek ki az égő Air Force One-ból, és az amerikai elnök van benne. Ráadásul a terroristák már úton vannak felé, hogy elfogják. A fiúból és a világ leghatalmasabb emberéből üldözött lesz, akik halálos ...

6.8
2014102 min4450 megtekintés
James atya jó pap, akit lelki tartása vezérel. Egy nap, amikor vezeklőket fogad, egy számára láthatatlan férfi közli vele, hogy pontosan azért fog végezni vele, mert nem tett semmi rosszat. James egy hetet kap arra, hogy megbékéljen sorsával, és ezalatt sorra meglátogatja felekezete bűnös lelkeit - akik a potenciális gyanúsítottak is egyben. A halálra való felkészülést tovább nehezíti lányának érkezése, ...

7.8
201493 min12461 megtekintés
Párizs utcái alatt 200 mérföldnyi alagútrendszer húzódik, melyet 1785-ben építették a világ legnagyobb tömegsírjának. Ez a holtak birodalma, ahol számtalan lélek lelt örök otthonra. De a világ nem tudja a legsötétebb titkát. Amikor egy csapat kutató bemerészkedik a feltérképezetlen katakombák csont-labirintusába, rábukkannak a titokra, melyet a holtak városa őriz...

8
2014111 min7181 megtekintés
Jim Bennett, a megbecsült, köztiszteletnek örvendő egyetemi professzor, aki óráin az irodalmi alkotások erkölcsi és filozófiai kérdéseit taglalja. A férfi azonban bort iszik és vizet prédikál, ugyanis van egy titka - szenvedélyes szerencsejátékos. Kész bármikor, bármire fogadni, csak a nyerés izgatja, ám az elmúlt időszak nem volt a legszerencsésebb számára, így 44 ezer dolláros adósságba verte magát.

8.8
IMDb: 7.12014131 min19447 megtekintés
Nick Cafmeyer felügyelőnek mindene megvan, amit egy férfi csak akarhat: jól néz ki, rendkívül eszes és a karrierje is sínen van. Egyetlen sötét felhő árnyékolja a múltját, 9 éves korában az öccse, Bjorn eltűnt, s ez az eset még azóta is megoldatlan. Amikor egy ismert szexuális erőszaktevőt, Plettinckxet hallgatja ki, kénytelen szabadon engedni, de később rájön, hogy a férfinak valami ...

7.3
201486 min7191 megtekintés
Bradley, Ed and Zach egy jól sikerült buli után egy különös szobában ébred fel, egy még különösebb világban… barátjuk, Doug nélkül. Némi kutakodás után a trió megtudja, hogy egy vonaton vannak, amelyik egyenesen a The Hungover Games-re tart, ahol meg kell mérkőzniük a különböző körzetek, a vegyes popkultúrák körzete, a szuperhős körzet, a középfölde körzet, a bábok körzete és a ...

7.5
2014110 min16742 megtekintés
Ötven év múlva a Földre fokozatos elsivatagosodás vár. Az emberiség a túlélésért küzd a lassan pusztuló környezetben. A civilizáció hanyatlásával párhuzamosan azonban eljön a mesterséges intelligencia felemelkedése, köszönhetően az ROC nevű vállalatnak, amely megalkotja az első kvantumszámítógépes aggyal rendelkező androidokat. Miközben a cég biztosítási ügynöke, Jacq Vaucan rutinmunkaként vizsgál olyan eseteket, ahol biztonsági protokolljukat megsértő robotokra érkeznek panaszok, egy nagyszabású ...

9
2014110 min5933 megtekintés
Till unalmas hétköznapjait éli, mikor egy nap túszul ejti Nappo, aki pénzt lop Till munkahelyéről. A két férfi tökéletes ellentéte egymásnak, de a közös kalandoknak köszönhetően mégis barátok lesznek. Ez ráébreszti Tillt, hogy máshogy is élheti az életét. A férfi rátalál önmagára, és tudatosítja: az élete talán nem is olyan rossz, mint az elsőre gondolta volna.

6.3
A 8-as Seal osztag: Az ellenséges vonalak mögött
201498 min9966 megtekintés
A haditengerészeti kommandót Afrikába küldik titkos bevetésre, egy uránszállítmányt kell megtalálniuk. Kellő előkészítés híján a kis csapat magára marad, semmilyen támogatásra nem számíthatnak. Alig harminchat órájuk van arra, hogy kijussanak a kongói hadúr és hadserege szorításából úgy, hogy megszerzik a sugárzó anyagot, és megtalálják a titokzatos vásárlót. Amerika történelmének legnagyobb nukleáris fenyegetése előtt áll, és a kis csapaton múlik, hogy ...

7.9
2014121 min12897 megtekintés
Detroit, 2028. A robottechnológia monopóliuma egy nemzetközi óriáscég, az OmniCorp kezében van. Különböző harci drónjaikat sikerrel használja a hadsereg a tengerentúlon már évek óta - ez pedig sok milliárdos profitot jelent a cég számára. Az OmniCorp fejesei úgy döntenek, hogy hazai fronton is csatasorba állítják egyébként sokat vitatott technológiájukat, és erre nem sokkal később remek lehetőség adódik. Amikor Alex Murphy ...

9.1
2014108 min6498 megtekintés
Peter Devereaux-t, a rendkívül veszélyes ex-CIA ügynököt egykor a legjobb kémek között tartották számon. Akik ismerték, csak úgy nevezték, November Man: ahol feltűnt a vérprofi CIA-s mérhetetlen pusztítást hagyott maga mögött. És most újra vissza kell szállnia a játszmába: védelmére kel egy szemtanúnak, Alice Fourniernak, akit az ügynökség kész megölni, nehogy fény derüljön egy évtizede őrzött titkos összeesküvésre. Peter maga ...

8.2
201492 min8828 megtekintés
Christine (Nicole Kidman) minden nap újra kezdi az életét. Reggel egy idegen férfi (Colin Firth) mellett ébred, megrémül, és amit hall, még jobban összezavarja. A férfi ugyanis elmondja neki, hogy egy autóbaleset során olyan sérülést szenvedett, melynek következtében minden éjjel törlődik a memóriája. De van, amit még a férj sem sejt. Egy ideje ugyanis egy pszichiáter (Mark Strong) kezelni kezdte ...

6.3
2014201589 min10429 megtekintés
Egy csapat legatyásodott fejvadász egy éjszakát kénytelen eltölteni egy sivatagi hotelban, ahol felfedeznek egy túszul ejtett kínai nőt, akiről később kiderül, hogy egészen más, mint akinek első ránézésre látszik...

8.6
2014100 min12599 megtekintés
Az 1870-es évek Amerikájában egy békés európai telepes megbosszulja családja halálát, ezért a városra egy hírhedt földbirtokos haragja zúdul. Miután a gyáva városlakók elárulják, kénytelen egyedül leszámolni a banditákkal.

8.5
Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban
2014105 min7991 megtekintés
Benjamin egy átlagos fiatal, átlagos élettel, akinek a hétköznapjait egy nap fenekestül fogja felfordítani az öntörvényű Max. A magányos tinédzser egyszeriben társaságra talál, ráadásul kettejüket összeköti egy közös szenvedély: a hackelés. Max barátaival közösen létrehozzák hacker csapatukat, a Clay-t. A csapat briliáns módon tör fel biztonságosnak hitt rendszereket, és első sikereik után egyre nagyobb kihívásokat állítanak maguk elé. Életében először ...

7.9
2014108 min14248 megtekintés
Ava (Gina Carano) és Derek (Cam Gigandet) a Karib-szigeteken töltik nászútjukat. Egy nap Dereknek nyoma vész. Csakhamar kiderül, hogy elrabolták. Ava azonnal dönt: az emberrablókkal könyörtelenül leszámolva mindenáron kiszabadítja férjét.

6.3
2014100 min5276 megtekintés
Arab-sivatag: Hija, az oszmán tartomány, az első világháború alatt. Theeb egy fiatal, beduin fiú, aki elveszíti apját. Az élete váratlan fordulatot vesz, amikor a törzséhez érkezik a titokzatos küldetésen lévő brit katonatiszt. Theeb bátyja, Husszein vállalja, hogy elkíséri a férfit az Arab-sivatagon keresztül. Miután csapdába esnek, Theeb ráébred arra, ha életben akar maradni, akkor felnőttként kell viselkednie az erőszak és ...

7
2014100 min6229 megtekintés
A problémás Antoine-t édesanyja és bátyja a rég nem látott testépítő apához küldik. A beilleszkedés az új terepen sem megy könnyedén.

6.4
IMDb: 5.4201499 min15652 megtekintés
John Form csodálatos ajándékkal lepi meg terhes feleségét, Miát: egy régi babával. De a családi békét hamarosan szörnyű események dúlják fel. Egy éjjel a fiatalok házára egy sátánista szekta tagjai törnek rá. A nyomukban nemcsak vér és fájdalom marad - elszabadítanak a házban valamit, ami sokkal borzasztóbb náluk. Ő Annabelle.

6.6
IMDb: 4.8201490 min20260 megtekintés
A rendezői térfélen a Soska nővérek állnak. A menekülj! 2. sztori történései pont ott veszik fel a fonalat, ahol az első rész véget ért. Ezúttal a hullaházban zajlik a cselekmény és orvostanhallgatók fogyatkozhatnak.