The Boogeyman (A mumus) 2023 magyar szinkronos film előzetese!

NeSmájus 1, 2023Megtekintések 1421

A Stranger Things alkotóinak új filmje már ebben a két percben is a frászt hozza a nézőre.

Idén nyáron egy újabb hátborzongató horrorfilmet kapnak a műfaj szerelmesei és az első kedvcsináló alapján egy remek kis produkcióra lehet majd számítani. A The Boogeyman hazánkban A mumus néven debütál majd és Stephen King novellája szolgáltatta hozzá az alapot. A történet szerint a gimnazista Sadie Harper és kisebbik húga, Sawyer az édesanyjuk nemrég bekövetkezett halála után kénytelenek a saját lábukra állni, mivel nem sok támogatást kapnak apjuktól, Willtől, aki egy terapeuta és a saját fájdalmával igyekszik megküzdeni. Amikor egy kétségbeesett páciens váratlanul felbukkan náluk, és segítséget kér, egy félelmetes természetfeletti lényt hagy hátra, amely családokra vadászik, és áldozatai szenvedéséből táplálkozik. Ez a lény egyébként nem az író agyszüleménye volt, hiszen a mumus egyfajta mitikus lény, amelyet a felnőttek arra használnak, hogy a gyerekeket megijesszék vele, ha rosszak. A mumusoknak nincs konkrét megjelenési formájuk, és az elképzelések háztartásonként és kultúránként drasztikusan változnak, de leggyakrabban férfias vagy androgün ( általánosságban olyan személyt értünk rajta, aki egyformán erőteljesen rendelkezik maszkulin és feminin jegyekkel) szörnyetegként ábrázolják őket, akik a gyerekeket megbüntetik a rossz viselkedésük miatt.

 

A mumus rendezője Rob Savage (Az utolsó rítus, Salt), a forgatókönyvet Scott Beck és Bryan Woods (Hang nélkül), valamint Mark Heyman (Fekete hattyú). A főbb szereplők között pedig megtaláljuk Sophie Thatchert, Chris Messinát, David Dastmalchiant és Vivien Lyra Blairt. Online filmek ingyen korlátlan mennyiségben!

A mumus június 2-án debütál a mozikban.

Categories
Megosztás 75