TÉNYLEG KIBÍRHATATLAN, ÜRES FILM A HÁZ, AMIT JACK ÉPÍTETT?

NeSdecember 11, 2018Megtekintések 1431

A ház, amit Jack épített

Oszló hullák a mirelitpizzák között

Milyen szépek is voltak azok az idők, amikor még szinte semmit nem tudtunk Lars von Trierről. Maximum annyit, hogy van ez a dán rendező, aki bármi csinál, az mindig érdekes, újító, felkavaró. Mindegy, hogy sorozat, mint a zseniálisan vicces A birodalom vagy film, mint az Idióták vagy a Hullámtörés. Aztán Lars Von Trier tett róla, hogy ne a csak a filmjeiről, hanem saját magáról is egyre több szó essék. Megtudtunk egy csomó részletet a depressziójáról, különböző kényszerbetegségeiről, fóbiáiról, vitatható munkamódszereiről és egy igazán elcseszett cannes-i sajtótájékoztató után arról is, hogy mit gondol Hitlerről, Albert Speerről, a Harmadik Birodalom főépítészéről vagy éppen Izraelről.

Ennek eredményeképpen hét évre kitiltották a fesztiválról, ahová idén térhetett vissza új filmjével, a A ház, amit Jack épített-tel. A visszatérés remekül sikerült, a vetítést több mint száz ember hagyta ott. “Undorító, gusztustalan, hányingerkeltő, hitvány, el sem kellett volna készülnie” – pörögtek a vélemények a Twitteren. “Üres provokáció” – csatlakoztak a kritikusok, bár az igazsághoz tartozik, hogy akik kibírták a nők és gyerekek kínzását, megölését tartalmazó jeleneteket, azok hatperces tapsviharral jutalmazták a vetítés végén a rendezőt.

TÉNYLEG KIBÍRHATATLAN, ÜRES FILM A HÁZ, AMIT JACK ÉPÍTETT?

Nem, de az is igaz, hogy ez a film Lars von Trier életének, életművének ismerete nélkül nehezen érthető. A rendező perel, magyaráz, visszaszól, felhoz mindent, amivel valaha is megvádolták. Hát persze, hogy Hitler is előkerül megint. Már a szereposztásnál: Bruno Ganz, A bukás Hitlere játssza Verge-öt, azaz Vergiliust, aki a főszereplő Jack-et (Matt Dillon) kalauzolja a pokolban. Ahogy Danténak sem csak kísérője volt, úgy Jackkel is beszélget Verge: a férfi öt, véletlenszerűen kiválasztott gyilkosságáról mesél neki.

PEDIG IGENIS PROVOKÁL ÉS MANIPULÁL, ÉS NEM CSAK A FILM KEGYETLENSÉGÉVEL, BRUTALITÁSÁVAL, VÉRES RÉSZLETEIVEL.

Hanem azzal is, amit például a nőkről mond. Jack áldozatainak többsége közülük kerül ki, idegesítő (Uma Thurman), buta (Riley Keough) vagy pénzéhes (Siobhan Fallon Hogan) nőket öl, elmondása szerint azért, mert őket könnyebb. Nemcsak mert fizikailag gyengébbek, hanem mert hiszékenyek, naviak, áldozatnak valók. Jack barátnőjét, egyik áldozatát Simple-nek hívja (magyar fordításban Gyagya lett, de az Egyszerű kifejezőbb), de természetesen a nőgyűlöletet Von Trier sértődötten kéri ki magának.

HAMAROSAN MAGYAR SZINKRONNAL AZ OLDALON IS MEGNÉZHETED! 

https://filminvazio.pro/film/a-haz-amit-jack-epitett/
Categories
Megosztás 12
x